2,5 milliárdot kaptak, tartozások miatt mégis áll a tatárjárásról szóló film
2023. július 26., szerda 11:22
Bár a Nemzeti Filmintézet 2,5 milliárd forinttal támogatta az 1242 – A Nyugat kapujában című nagyszabású film elkészültét, az utómunka a mai napig nem kezdődött el – számolt be az Átlátszó. „Az NFI többször is támogatta a készülő nemzetközi produkciót: a forgatókönyv-fejlesztés (8,4 millió forint) és gyártás-előkészítés (44,9 millió) segítése mellett 2022 áprilisában 1,26 milliárddal, majd decemberben 1,23 milliárd forinttal segítette a film elkészültét. Vagyis összesen bő 2,5 milliárdnyi közpénzt adtak a műre, de úgy tűnik, ez nem volt elég” – írják.
A lap úgy tudja, az alvállalkozók közül többen már drasztikus lépéseket fontolgatnak, ha nem kapják meg a pénzüket – van cég, amelynek több mint százmillió forinttal tartoznak, de mások felé is több tízmillióra rúg a tartozás.
A film forgatása idén februárban ért véget, a Soós Péter rendezte, Sipos Kornél producersége alatt készülő film projektcégében, a Nyugat Kapujában Kft.-ben egy hónappal később jelentős változások történtek. A lap szerint ennek okai között feltehetően a pénzügyi gondok álltak. A korábbi tulajdonosok (Sipos Kornél és a Chelsea Pictures Limited) kikerültek a képből, helyükre pedig Farkas Dóra érkezett. (Ő Farkas Zsigmond felesége, aki Obrusánszki Zsolttal közösen résztulajdonolta a Közép Európa Filmiroda Kft.-t. Obrusánszki pedig Rogán Antal apósa.)
A tartozásokkal kapcsolatban az NFI az Átlátszónak azt írta, hogy a film készítői feléjük a szerződéses határidők betartásával eddig minden kötelezettségének eleget tettek.
A laphoz ugyanakkor eljutott egy levél, melyben Farkas Dóra értesítette a stábtagokat, hogy opciós jogával élve átvette a Nyugat Kapujában Kft.-ben a tulajdonjogot és ezzel együtt az ügyvezetést is. Ezt azzal indokolta, hogy elfogadhatatlannak tartja, hogy nincsenek kifizetve a dolgozók és alvállalkozók, és célja továbbra is az, hogy a film elkészüljön.
Egy másik kiszivárgott levélben pedig Pesti Ákos, az NFI gyártási igazgatója ígért fizetési ütemezést a produkcióban dolgozóknak.