SZFEBudapest BábszínházBlaskó BalázsKatonaTextúraBach Kata
  • facebook
  • instagram
  • 2020. november 24., kedd

    3 kortárs művészeti pályázatot hirdet a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ

    2020. november 19., csütörtök 19:13

    Az Art Market megnyitásával egyidőben három kortárs művészeti kötődésű pályázatot hirdet meg a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ a nemzetközi vásáron elsősorban fotóművészeknek, tervezőgrafikusoknak és képzőművészeti alkotóknak. 

    A jelenlegi helyzet miatt, frissítették Fővárosi Nagycirkusz arculatának megújítására vonatkozó pályázatot. További információ ezen a linken. 

    A magyar cirkuszművészet megújulásáért elhivatott Fővárosi Nagycirkusz legújabb műsora, A tündértánc – Nővarázs című különleges, a klasszikus cirkusz határait kitágító előadás, amely a cirkusz varázslatos eszközeinek segítségével ismerteti meg a művészettörténet kiemelkedő pillanatait és alkotásait. Most meghirdetett pályázataival a Nemzeti Cirkuszművészei Központ tovább kívánja erősíteni a cirkuszművészet és a társművészetek, kortárs alkotók kapcsolatát. 

    Az immár 130 éves Fővárosi Nagycirkusz arculatának teljes megújítására kiírt pályázaton olyan trendalkotó, kreatív megoldásokat keresnek, amelyek szakítanak a sablonos ábrázolással és kiemelik a cirkuszművészet különlegességét, melynek nélkülözhetetlen eleme a kifejező stílus, emblematikus színvilág ábrázolása.

    A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ fotópályázatával a Fővárosi Nagycirkusz produkcióit és a manézs mögötti világot szeretnék az itthoni és a nemzetközi fotóművészet tehetségeinek szemével új, egyéni megvilágításba helyezni, bemutatva mindazt a munkát, áldozatot, emberi kitartást és határfeszegetést, ami a közönség szeme elől rejtve marad.

    A harmadik művészeti pályázat lebonyolításában a kortárs alkotóművészet elhivatott támogató intézménye, a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft segíti a Nemzeti Cirkuszművészeti Központot. A több mint tízmillió forint összdíjazású felhívással a cirkuszművészet sokszínű világát és szellemi örökségét szeretnék kortárs nézőpontból illusztrálni, melyben a kitartás, a bizalom és az egyensúly kiemelt szerepet kap.

    Az egyes pályázati felhívások a Fővárosi Nagycirkusz weboldalán érhetők el.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -