Nem nagy truvájKardos RóbertODEFarkas ÁdámKállai Ferenc
  • facebook
  • instagram
  • 2021. október 23., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    3 napos rendezvénysorozattal ünnepli a Ciróka Bábszínház hivatásossá válásának 35. évfordulóját

    2021. október 7., csütörtök 16:18

    Október második hétvégéje az ünneplés jegyében telik bábszínházunkban. Hivatásossá válásunk 35. évfordulóján izgalmas vendégelőadásokkal és új bemutatóval várjuk nézőinket! A 3 nap 5 előadás programsorozatunk minden korosztály számára tartogat meglepetést – közölte a teátrum.

    A legkisebbeket, vagyis a 4 éven aluliakat a KL Színház Izeg-mozog című vendégelőadására várjuk két alkalommal. A húszperces előadás alatt elmerülhetnek a hangok, színek, formák, ízek, szagok, fények tárgyak világában, a végén pedig közös játékban is részt vehetnek a kicsik.

    Az óvodásokat a pirossipkás vidám fickó, Vitéz László szórakoztatja majd. A vásári játékok hamisítatlan hőse most az elásott kincset keresi, közben pedig megküzd a pokolbéli ördögökkel, amelyben ezúttal is nagy segítségére lesz nagymamucikája palacsintasütője.

    Az iskolásoknak a bábszínház legújabb produkcióját, az Ilka titka című előadást ajánljuk. Az izgalmakkal teli, humoros történet főszereplője Ilka, aki rendkívül kedves és szeretetreméltó kislány egészen addig, amíg szülei szófogadóan teszik, amit tőlük kíván…

    Felnőtt nézőink örömére pedig visszatér hozzánk Fabók Mariann, aki Mikszáth Kálmán, A fekete kakas című művéből készült lélekemelő előadással varázsolja el újra közönségét.

    A szülinapos hétvégén a velünk egyidősek, vagyis az idén 35 éves nézőink vendégeink lehetnek! És mivel nincs születésnap meglepetés nélkül, így mindhárom napon, az előadások végén nézőinkkel együtt is megünnepeljük a kerek évfordulót. 

    A programsorozat fő eseménye az Ilka titka bemutató, amely az új évad első premiere bábszínházunkban. A produkció főszerepében a társulat új színésze, Darvas Emőke mutatkozik be. Cseri Hanna rendező – aki a darab színpadi változatának szerzője is egyben-  ötödéves, végzős rendező hallgatóként állította színpadra az Ilka titkát. A zeneszerző Gyüdi Eszter ugyancsak első alkalommal debütál a Ciróka Bábszínházban. A bábok és a díszlet Grosschmid Erik munkája. A további szerepekben, Fülöp József, Krucsó Júlia Rita, Lendváczky Zoltán és Szörényi Júlia látható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2021 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka