Marlene Dietrich 1901. december 27-én született és 1992. május 6-án, kilencvenévesen halt meg Párizsban, végakaratának megfelelően Berlinben temették el. Egy korszak szexszimbóluma, a film és a sanzon nagyasszonya volt.
Szerepelt vígjátékokban, könnyebb darabokban is. Oscar-díjra – első német színésznőként – egyetlen alkalommal, 1931-ben jelölték a Marokkó című romantikus alkotásért, melyben búgó hangú dizőz volt Gary Cooper oldalán, a Szőke Vénuszban pedig Cary Grant volt a partnere. Több filmjében humoráról és szatirizáló képességéről tett tanúságot. Karrierje tetőpontján, az 1930-as években Hollywood legnépszerűbb és legjobban fizetett csillaga volt, akinek kisugárzása a férfiakat és a nőket is megbabonázta. 1960 óta csillaga díszíti a Hírességek sétányát, 1968-ban a színházi Oscarnak nevezett különleges Tony-díjjal tüntették ki.
A rekedtes hangú Dietrich 1953-tól sanzonénekesként is fellépett, tomboló sikerrel: rekordja 69 vastaps volt. Dalestjein mindig elénekelte a második világháborúban a front mindkét oldalán népszerű Lili Marleen című katonadalt, és elhangzott az elesett katonákról szóló Hova tűnt a sok virág is, németül. A világon mindenhol tomboló lelkesedés fogadta, csak Németországban tüntettek többször is „a hazaáruló” fellépései ellen. Szülővárosa, Berlin a megbékélés gesztusaként halála után tíz évvel fogadta díszpolgárává, nevét ma utca és tér viseli a német fővárosban, és 2011 szeptemberében ő kapta az első csillagot a berlini Hírességek sétányán.
Pályafutásának 1975-ben combnyaktörés vetett végett, többé nem állt színpadra, kamera elé is csak egyszer. Az 1978-as Dzsigoló azonban a sztárparádé ellenére bukásnak bizonyult, Dietrich állítólag csak David Bowie kedvéért vállalta utolsó filmszerepét.
Élete végén – akárcsak egykori hollywoodi vetélytársa, Greta Garbo – teljes visszavonultságban élt Párizsban. Utolsó éveiben az ágyhoz kötve – akárcsak bakfisként az intézetben – Goethe írásaival vigasztalódott, és a házmester naponta hatkilónyi újságot és könyvet cipelt fel neki. Az 1986-ban róla készült dokumentumfilmben az arcát már nem engedte megmutatni, a közönség emlékezetében régi szépségében akart megmaradni. A külvilággal telefonon tartotta a kapcsolatot, csak a lánya látogathatta.
Marlene Dietrich 1992. május 6-án, kilencvenévesen halt meg Párizsban, végakaratának megfelelően Berlinben temették el.
A forgatásokon mindig ragaszkodott ahhoz, hogy legyen tükör a közelben, így folyamatosan ellenőrizhette sminkjét és frizuráját.
Fotóin – ha nem volt magával elégedett – tollal karcsúbbra retusálta alakját, forgatásnál ügyelt az előnyös megvilágításra. Bár számtalan férfival és nővel hozták kapcsolatba, viszonyait diszkréten kezelte, leginkább az emberi butaságot gyűlölte. Inkább személyiségnek, mint színésznőnek tartotta magát.