gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    35 éves korában elhunyt Patócs László vajdasági író

    2021. május 19., szerda 15:29

    Május 18-án, 35 éves korában elhunyt Patócs László vajdasági magyar író, szerkesztő, kritikus, újságíró – tette közzé az újvidéki Forum Könyvkiadó. 

    Patócs László 1986-ban született Zentán. Egyetemi tanulmányait az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén végezte. 2008 októbere és 2009 januárja között a Bécsi Egyetem Finnugor Tanszékének hallgatója volt tanulmányi ösztöndíjasként. Mesterdiplomáját 2010-ben szerezte meg.

    Az Újvidéki Rádióban több ízben, több szerepkörben, szerkesztőként és újságíróként dolgozott: elsőként 2009 szeptembere és 2011 februárja, majd 2015 októbere és 2020 júniusa között. Sokáig a Szempont című műsor felelős szerkesztője volt. 2011 és 2014 között asszisztensként dolgozott az Újvidéki Egyetem Magyar Tanszékén.

    2010 óta részt vett a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia nemzetközi (bilaterális) projektjének konferencia-sorozatában. 2013-ban kapcsolódott be az Életnarrációk, kisebbségi reprezentációs modellek című kutatási projektumba. 2009 és 2013 között az Emberi Erőforrások Minisztériumának ösztöndíjasa volt mesterhallgatói, doktoranduszi, illetve fiatal oktatói minőségben. A Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság és a budapesti Magyar Irodalomtörténeti Társaság Fiatal Kutatói Tagozatának, valamint az újvidéki Híd Kör alapító tagja volt. 2013-tól a Szenteleky Napok Tanácsának tagja. A kishegyesi Dombos Fest irodalmi táborának állandó fellépője és szervezője.

    2015-ben előbb a Családi Kör hetilap újságírója, 2015 novemberétől 2017 decemberéig a Magyar Szó Kilátó című kulturális mellékletének szerkesztője, munkatársa. 2018 januárjától 2019 októberéig a Híd folyóirat főszerkesztője. 2020-tól tanárként dolgozott Szabadkán.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram