„A Szociopoly azért született meg, hogy játékosai a saját bőrükön keresztül tapasztalhassák meg, milyen az, amikor dönteni kell az ennivaló és az iskola között, vagy hogy épp gyógyszerre költsenek vagy törlesszenek az uzsorásnak. A helyzetek nem kitaláltak, nagyon is mindennapiak, a Gyermekesély Egyesület szociológusainak húsz évnyi tapasztatát írták bele. És ettől válik még súlyosabbá az egész. A játék közben szép lassan ráébrednek a résztvevők, hogy ők valójában nem is játszanak: átélnek. Átélik a mélyszegénységet. Ez a személyes tapasztalás az, amiért valami egészen rendkívüli a Szociopoly!” – írta az előadás kapcsán a Nők Lapja. Az interaktív színházi társasjáték a Mentőcsónak Egység és a Gyerekesély Egyesület koprodukciójában, Bass László szociológus ötletéből született és hamarosan a 350. előadásához érkezik a Jurányi Inkubátorházban.

Ebben a faluban nemcsak az idő sűrítmény, de a fordulatok is drámaiak: ezért színház, hogy sűrítmény legyen és drámai. (Tompa Andrea, Magyar Narancs)

Ez nagyszerű kitalálás. Úgy is, mint társasjáték és úgy is, mint színházi „valóságshow”. Mindenkinek csak ajánlani tudom. (Stuber Andrea, színikritikus)

„Ha tehetném, mindenkinek kötelezővé tenném a Szociopolyt”. (Tóth Judit, Nők Lapja)

A darab a mai magyarországi kistelepüléseken élő szegény családok életéről szól. A családok jövedelemre csak segélyekből, alkalmi vagy feketemunkából számíthatnak – ezekből a forrásokból kell valahogyan megélni játékosainknak. A játék konstruálta valóságban mindenki szegény lesz egy-két órára és a saját bőrén fogja érezni a kirekesztődés szorítását. A játék érzelmi energiáját használjuk arra, hogy a résztvevők átélhessék a munka, pénz és erőforrások nélküli mindennapi túlélés feszültségeit.

A falu lakói – akiket a nézők személyesítenek meg – döntéseket hozhatnak. Akarnak-e feketén dolgozni, befizetik-e a villanyszámlát, fordulnak-e uzsoráshoz kölcsönért? Ha egy játékos szembesül azzal, hogy milyen alternatívák közül választhat az, aki szegény, hogy mire is elég a segély vagy a családi pótlék, akkor van esélyünk arra, hogy az intolerancia helyett a szolidaritás irányába forduljon.

A 10-15 nézőből álló csapatoknak (akik 4 tagú családokat – szülők és 2 gyermek – képviselnek) egy hónapig kell megélniük ezekből a forrásokból. A hónap napjait jelző táblán haladnak, miközben színészek mutatják be rövid jelenetek keretében a falu nevezetesebb lakóit: az uzsorást, a rendőrt, a polgármestert, akik közvetlenül meg is szólítják a nézőket. A nézőknek döntéseket kell hozniuk kiadásaikról és bevételeikről, de természetesen – akárcsak az életben –, a véletlen is befolyásoló tényezővé válik olykor…

„Sokszor hívtak minket játszani olyan közegbe, ahol szegénységben élő emberek voltak, cigánytelepekre, hajléktalanokhoz. Én nem szeretek elmenni ezekre a helyekre, mert értelmetlennek tartom. Elsősorban az a célja ennek a játéknak, hogy akiknek erről az egészről csak felszínes tudásuk van, azok egy kicsit – másfél-két órára – próbáljanak meg szembenézni azzal, milyen megoldhatatlan helyzetekkel kerülnek szembe emberek vagy családok. Egy hajléktalannak, egy telepen élő romának ez nem kérdés” – nyilatkozta korábban Bass László.

Azt is hozzátette: „Az előadások elején sokszor látom a fiatalok arcán az ellenállást, hogy „na, már megint érzékenyíteni akarnak bennünket”, aztán a játék ereje szépen elsodorja őket. Előbb elkezdi őket foglalkoztatni, megpróbálnak játékosan nyerni, aztán szembesülnek a borzalmakkal. Fontos, hogy sikerülhet ezt a közönyfalat lebontani: szinte mindig előfordul, hogy az előadás odajönnek páran, mit tudnának tenni, hova mehetnének önkénteskedni.”

„Amikor a színházi előadást létrehoztuk, akkor kitaláltuk, hogy legyen benne egy szakértő, azaz én. Egyetlen funkcióm van az egész színdarabban: hitelessé kell tennem a helyzeteket, azt kell igazolnom, hogy „ez tényleg így van”. Folyamatosan szembesítenünk kell a nézőket azzal, hogy nem hülyéskedünk, nem egy abszurd világot találtunk ki, hanem ez a hétköznapi valóság. Sokszor előfordul, hogy a nézőtéren ott ül egy védőnő, egy pedagógus vagy egy szociális munkás. Jó élmény, amikor a darab végén elmondják, hogy igen, ezekkel ők mindennap találkoznak – persze a másik oldalról. Volt olyan családgondozó, aki az előadás után arról számolt be, hogy „nem hiszem el, a játékban elmentem játékgépezni”. Ő szakemberként folyamatosan azt próbálja közvetíteni, hogy nem az uzsoráshoz kell menni, be kell fizetni a csekket, nem szabad ellopni a vasat, ám amikor neki kellett megoldania, akkor azt érzékelte, hogy nem tudja máshogy” – mesélte Bass László a 24.hu-nak.

Korhatár: 17 év

Jegyet itt tudnak váltani a Jurányi Inkubátorházba.