gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    39 lépcsőfok – Hitchcock klasszikusa a Szegedi Nemzetiben

    2020. október 29., csütörtök 06:46

    Az olvasópróbával kezdetét vette a 39 lépcsőfok próbafolyamata a Szegedi Nemzeti Színházban. Patrick Barlow John Buchan regénye és Alfred Hitchcock filmje alapján írt krimi-vígjátékát december 18-án mutatja be a teátrum Horgas Ádám rendezésében.

    A koronavírus-járványhoz alkalmazkodva változtatta meg műsorát a Szegedi Nemzeti Színház. Barnák László főigazgató elmondta, az eredetileg december 18-ra tervezett Chicago musical bemutatóját nem lefújták, csupán elnapolták, hiszen a nagyszabású, sokszereplős, tánc- és énekkarral kiegészült produkciót telt házak előtt érdemes játszani, erre azonban a pandémia miatt nincs lehetőség, a szerzői jogi szerződésben foglalt kitételeknek jelenleg nem tud megfelelni a színház.

    Barnák László

    A 39 lépcsőfokra azért esett a választás, mert rendkívül szórakoztató, kevés szereplővel színpadra állítható darab, és a színészek számára is izgalmas feladat.

    A darab egyik különlegessége és humorforrása, hogy mindössze négy színész játssza az összes karaktert. Menekülés szárazon és vízen ügynökök és szörnyek között, miközben az is rejtély, hogy a szerelmében bízhat-e ártatlanul üldözött hősünk.

    Rétfalvi Tamás

    A színészeknek igazi jutalomjátékot, a nézőknek önfeledt szórakozást ígér az előadás, melyet duplázott szereposztásban állítanak színpadra az alkotók, a helyzethez alkalmazkodva pedig a Kis- és a Nagyszínházban is bemutatható.

    Horgas Ádám rendező a koncepcióismertetés kapcsán kitért arra, hogy a 39 lépcsőfok egyfajta vígaszt nyújthat az aktuális, mindenki számára megterhelő helyzetben, a fergeteges krimi-vígjáték ugyanis hatalmas örömet tud okozni a nézőknek, ami napjainkban kiemelt jelentőséggel bír.

    Medveczky Balázs

    A színdarab Magyarországon a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre.

    Részletek: www.szinhaz.szeged.hu/bemutatok/39-lepcsofok

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram