Frenák Pál negyven éve van a pályán, harminc éve alkot koreográfusként és húsz éve alapította meg társulatát Magyarországon.

Ez alkalomból az együttes az ikonikus InTimE c. előadással és ehhez kapcsolódó programokkal ünnepel a Trafóban, ahol lehetőség lesz az idén Kossuth-díjjal kitüntetett, nemzetközileg elismert alkotóművésszel személyesen is találkozni.

A szeptember 18-i InTime előadást követő közönségtalálkozón Frenák Pál a nézőkkel beszélget, azzal a céllal, hogy egy közvetlen párbeszéd alakuljon ki minden filozófiai vagy esztétikai előirányzat nélkül, kiemelt hangsúlyt fektetve a látvány, az előadások által keltett érzetekre.

Szeptember 17-én 19 órakor a 40 év kiemelkedő pillanatait bemutató fotókiállítás megnyitójával indul a program, ahol Frenák Pál felidézi pályája mérföldköveit.

A kiállítás és a beszélgetés helyszíne: a Nagyterem előtti régi kávézó tere.

„Ahhoz, hogy valakinek ereje legyen a színpadon, hogy feszültség legyen körülötte, hogy a gyomrodban érezd, amikor fut, aztán egyszer csak megáll, ahhoz nagy belső töltet kell… nincs annál felemelőbb, mint az érezni, hogy a táncosok egy alkotáson keresztül kiteljesednek és megtalálják önmagukat” – vallja a tánc, a mozdulat, a jelenlét erejéről Frenák Pál. A táncművészről 2015-ben amerikai-magyar dokumentumfilm is készült. A fenti trailer ebből az alkotásból való – ez a pár perc is szemléletesen avat be Frenák Pál világába.

Egy interjúban elmondta, hogy az inspirációit többek között a mindennapi utcai életből szerzi. Arról szólva, hogy áll az aktuális hírekkel, elmondta: “Természetesen mindennel tisztában vagyok, de az alkotói mivoltom megköveteli, hogy távolságtartással kezeljek mindent. Nyilván indirekt módon hatnak rám a dolgok. De az inspirációmat egy nagyon tág, széles közegből kapom, többek közt a filozófia, a festészet, az építészet, a filmművészet és a mindennapi, egyszerű ember a táptalaj. (…) Bár darabjaink a megélt valóságból inspirálódnak, de soha nem rólam szólnak. Mindig egy egyetemes, átfogó kérdésre reflektálunk. (…) Lehet, hogy mi határokat feszegetünk, de inkább úgy mondanám, a határmezsgyén egyensúlyozunk. De mi az, ha nem a színház, vagy a filmművészet, ami ezt megengedheti?”