Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    497 – romániai fiatalok valós története táncszínházi változatban

    2022. május 10., kedd 09:42

    Május 10-én, kedden 19 órakor a 497 táncszínházi produkció aradi bemutatójára várják a közönséget a bábszínház termében. A Békéscsabai Tabán Táncegyüttes és az Aradi Kamaraszínház táncszínházi, „performance” jellegű koprodukciója táncdramatikus eszközökkel mutatja be négy romániai fiatal kálváriáját. 

    Az Aradi Kamaraszínház közleménye:

    Az alaptörténet szerint Dumitru Dan vezetésével 1908-ban négy Buzău-i zenész-táncos jelentkezett a Touring Club de France által meghirdetett világkörüli gyalogló versenyre. Az utazók román népdalokat és néptáncokat tanultak, valamint hangszereken kezdtek játszani annak érdekében, hogy útjuk során saját folklórjuk előadásával tartsák fenn magukat. A csoport 1910-ben román népviseletben kezdte meg a több mint tíz évig tartó utazását, mely során 497 pár bocskort használtak el. 

    Feljegyzések, térképvázlatok és napló töredékek álltak az alkotók rendelkezésére, melyek által betekintést nyerhettek a kontinenseket átívelő, kihívásokkal teli, sokszor drámai és tragikus utazásba. A gyaloglók voltak fogságban, vettek részt államelnöki fogadáson, érte őket baleset, de szórakozhattak egy híres indiai maharadzsa palotájában is, és mindezek folyamán számtalanszor megkérdőjelezhetővé vált a jelöletlen ösvényen haladás fontossága. Az I. világháború kitörése és az infláció miatt a 100.000 frankos díj értéke oly annyira csökkent, hogy a diadalmaskodó(k) anyagi helyzete változatlan maradt. Az alkotók felteszik a kérdést a fogyasztói társadalom és a globalizáció termékeinek létjogosultságaival kapcsolatban.

    A különleges képi világgal rendelkező 497 című előadás rendezője Farkas Tamás koreográfus, társrendezője Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház művészeti vezetője.

    Jegyek 20 (teljes ár), 10 (nyugdíjas, egyetemista) és 5 (diák) lejes áron kaphatók a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon. A jegyiroda nyitvatartása: kedden, szerdán és pénteken 10-16 óra között, csütörtökön 10-14 és 17-19 óra között, szombaton és vasárnap 10-12 és 17-19 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges. 

    Békéscsabai Tabán Táncegyüttes & Aradi Kamaraszínház

    497

    táncszínházi performance

    Táncosok: Harmati Patrik, László Richárd, Móricz Bence, Varga József

    Zeneszerző: Gera Gábor

    Művészeti asszisztens: Farkas Ágnes

    Látványterv: Ioan Horga

    Koreográfus: Farkas Tamás

    Rendező: Farkas Tamás – Tapasztó Ernő

    Támogatók: Tabán Néptánc Egyesület, Magyarország Kormánya, Aradi Kamaraszínház, Csoóri Sándor Program, Halmos Béla Program, Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Nemzetiségi Önkormányzata

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram