gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    5 éves a Babits Színház – Ingyenes ünnepi programsorozattal készülnek

    2022. május 23., hétfő 13:39

    Öt éves a Babits Mihály Színház! Ennek tiszteletére a teátrum négynapos eseménysorozattal készül, melynek keretében 3 előadást, egy koncertet és egy irodalmi beszélgetést láthatnak az érdeklődők! 

    PROGRAM:

    05. 25., szerda 19:00 
    JÓNÁS KÖNYVE – 5 éves a Babits Mihály Színház
    A művelődés háza 

    1938-ben járunk Esztergomban, az előhegyi Babits-villában. Pár hónap telt el Babits gégeműtéte óta, aminek következtében a költő elveszítette hangját. A félholt próféta mellett ott van a gondoskodó feleség, Tanner Ilona, aki Török Sophie néven önálló irodalmi karrierről álmodik. De még a betegség idején is csak férje árnyékában tud létezni, mert a költő az utolsó szó jogán megírja a Jónás könyvét és annak lírikus lezárását, a Jónás imáját. Babits, aki megélte és megénekelte már az első világégést is, most az új háború küszöbén beteg gégéje helyett költőségét teszi a boncasztalra, hogy ha kiszakad ajka, akkor is, de kiáltson Ninive ellen. Hisz a szó a prófétáé, a fegyver meg Istené. De mi történik, ha az új kor új Jónása nem a lelkiismeretében, hanem a beszédében fogyatékos? Hogyan nyilatkozik meg a költő, ha a versnek nem olvastatnia kell magát, hanem megszólalnia? Ekkor tör elő a feleségből a művész, a jó asszonyból a tanítvány, az első olvasóból az első értelmező. Babits Mihály művét Török Sophie adja elő, a beteg költővel karöltve, egy különös drámajáték, házastársi rítus keretében, ahol Babits a próféta, Török Sophie pedig a kinyilatkoztató isten. Ketten játsszák el a Jónás könyvét, de többet is megmutatnak a szövegből: hagyják, hogy az allegorikus mű felfedje magát, és helyet kapjon benne mind a történelem, mind magánéletük.

    Török Sophie: Kéner Gabriella
    Babits Mihály: Báhner Péter
    Látvány: Pipei Borbála
    Dramaturg: Pásztó András
    Rendező: Kaj Ádám

    Jegyek és részletek:
    https://www.jegy.hu/program/babits-mihaly-jonas-konyve-134994

    05. 26., csütörtök 19:00
    MŰSELYEMLÁNY – vendégelőadás
    A művelődés háza

    A bécsi Pygmalion Theater vendégelőadása az esztergomi születésű Jenike Sára előadásában!

    1930-as évek, vészjósló idők, Berlin. Doris gépírónőként dolgozik egy ügyvédi irodában és közben arról álmodozik, hogy nagy flanc lesz belőle. A mindenre elszánt lány nem válogat az eszközökben, hogy elérje célját. Sokszor bajba keveredik, szerelmes lesz, elhagyják vagy maga áll tovább, ha szorulni kezd a hurok. De sikerül nagy flanccá válnia, vagy végül mindent elveszít?”

    Jegyek és részletek:
    https://www.jegy.hu/program/muselyemlany-132059

    05. 27., péntek 19:00
     FOLYÓÜGY – vendégelőadás
    A művelődés háza 

    Az egy felvonásos darab azokat a mélyen gyökerező indulatokkal tarkított, frusztrált – és ebből fakadóan végtelenül abszurd, torz – más nézetből pedig képtelenül vicces élethelyzeteket fűzi egymás után, amelyekkel nap mint nap találkozunk a mai Magyarországon, ahol egy kis hatalomra szert téve bárki kész pokollá tenni a másik életét.

    Jegyek és részletek:
    https://www.jegy.hu/program/folyougy-magyarvalosag-egy-felvonasban-126036

    05. 27., péntek 21:00
    sCompany ACOUSTIC KONCERT 
    Kaleidoszkóp Ház 

    INGYENES – részletek: https://www.facebook.com/events/457273716204684/

    05. 28., szombat 17:00
    Kortárs irodalom a színpadon – beszélgetés Vörös Istvánnal 
    Kaleidoszkóp ház

    INGYENES – részletek: https://www.facebook.com/events/531809244997251/

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram