Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 9., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    50 millió forint támogatás a határon túli magyar színházaknak és táncegyütteseknek

    2023. október 1., vasárnap 15:10

    A kormány 50 millió forinttal támogatja a határon túli professzionális magyar színházak és táncművészeti szervezetek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását. Ez 30 százalékkal több, mint az előző évben erre a célra fordított összeg.

    A magyar kultúra országhatároktól független, éppen ezért a kormány kiemelt figyelmet fordít a határon túli magyar színházak és táncművészeti szervezetek támogatására.

     A támogatás keretében a színházak önálló produkció létrehozására, valamint a színház szakmai működéséhez, minőségének fenntartásához és fejlesztéséhez szükséges technikai, szcenikai eszközök beszerzésére pályázhatnak, míg a táncművészeti szervezetek a szakmai együttműködés és határon túli magyar professzionális néptáncegyüttesek találkozójának támogatására nyújthatnak be pályázatot.

     A pályamunkák benyújtásának határideje 2023. október 30., a pályázat elérhető a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő honlapján.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram