Október 10-én délután a CEU Nádor utcai épületében a Freeszfe diplomaosztót tartott, ami egyben a Freeszfe és a CEU közös évnyitója is volt. Most újabb hat osztály kapott diplomát az Emergency Exit program keretében, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetemről eljött hallgatók külföldi egyetemek segítségével fejezték be tanulmányaikat, miközben Budapesten tanultak, a saját, régi tanáraiktól.
A diplomát kapó osztályok:
Színházi dramaturg BA – osztályvezető: Kárpáti Péter és Fekete Ádám
Színházrendező művész – osztályvezető: Bagossy László és Kovács D. Dániel
Színművész – osztályvezető: Székely Kriszta és Máté Gábor
Látványtervező művész – osztályvezető: Pálfi Szabolcs és Radák Judit
Bábrendező művész– osztályvezető: Csizmadia Tibor és Hoffer Károly
Dokumentumfilm-rendező művész – osztályvezető: Almási Tamás és Kékesi Attila
A délutánon vendégük volt Christoph Lepschy dramaturg, a salzburgi Mozarteum szenátusának vezetője és élőben kapcsolták Ludger Engels színházrendezőt, a ludwigsburgi egyetem professzorát.
„Ludger Engels, a ludwigsburgi Akademie für Darstellende Kunst Baden-Württemberg rektora, aki Zoomon jelentkezett be, köszöntőbeszédében felhívta a figyelmet a kezdeményezés fontosságára. Emellett határozottan kiállt a szabad művészet, valamint alkotók támogatása mellett. A rektor kiemelte a projektet jellemző kulturális sokszínűséget, és reményét fejezte ki aziránt, hogy a közös munka folytatódik” – számolt be a Fidelio.
Beszédet mondott Kontler László, a budapesti CEU rektora, és Hamburgból bejelentkezett Upor László dramaturg, a Freeszfe oktatója, aki úgy fogalmazott: „Hatalmas dolog, hogy ma itt tartunk! Hogy az ellenállásból, a tanköztársaságból egy működő, csikorogva és szegényesen, de mégiscsak működő tanintézmény lett”.
A diplomák átadása után az elsősök elmondták a gólyaesküt. Idén ősszel öt osztály kezdi meg „nem diplomás” tanulmányait a Freeszfén.
Az úgy nevezett színházcsináló osztály Ascher Tamás, Kárpáti Péter és Forgács Péter osztályába járhat.
A személyes színház képzésen pedagógusokat és szociális munkásokat oktat Róbert Júlia, Gyombolai Gábor és Perényi Balázs, a klasszikus drámainstruktor szak „közösségi színház szak” néven folytatódik 10 diákkal, Romankovics Edit vezetésével.
A művészeti kommunikáció szakon 16 hallgató fog tanulni Hudi László irányítása alatt, a színház és performansz képzésen 7 diák és egy-egy mester egyfajta mentorprogram keretében dolgozik együtt. Az ének- és beszédképzés szakosokkal Hernádi Krisztina beszédtanár illetve Berecz Beáta énektanár foglalkozik.
A Freeszfe független alkotóműhelyének megalapítását és működtetését az első egy évben a kezdeti adományokból, szívességekből, valamint úgy oldották meg, hogy az oktatók, a munkatársak és a hallgatók is éjjel-nappal, fizetés nélkül dolgoztak. Ez azonban hosszú távon nem fenntartható: a jövő tervezhetősége, a Freeszfe fennmaradása érdekében rendszeres bevételekre van szükségük, hogy fizetni tudják többek között a rezsit, az oktatáshoz és alkotáshoz szükséges eszközöket, a diákok vizsgaelőadásainak és filmjeinek gyártási költségeit. Így, bár egy egyszeri támogatás is nagy segítség, kérik, ha teheted, válj rendszeres támogatóvá.
Freeszfe Egyesület bankszámlaszáma:
Magnet Bank 16200106-11672087
IBAN SZÁM
HU37 1620 0106 1167 2087 0000 0000
SWIFT/BIC:
HBWEHUHB
Fotók: Zrínyifalvi Eszter
Forrás: Freeszfe, Fidelio