eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 7., hétfő
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    6 szerző 5 színdarabjával foglalkozik idén a Nyílt Fórum

    2022. január 10., hétfő 07:19

    Lezárult a kétfordulós zsűrizés, a Nyílt Fórum 21/22 szerkesztőbizottsága meghozta döntését: idén hat szerző öt színdarabjával foglalkoznak majd a Nyílt Fórum drámaszakértői: Bíró Bence, Komáromy Bese, Maros András, Izsó Zita és Izsó Nóra, illetve Tóth Kinga lesznek a Nyílt Fórum szerzői.

    „Gratulálunk nekik, és köszönjük minden pályázónak, hogy beküldött művével megtisztelt minket. A következő állomás – a drámafejlesztési program története során először – Székesfehérvár lesz, ahol közel harminc színházi ember, köztük dramaturg, rendező, színész és kritikus kiscsoportos beszélgetéseken segíti a szerzőket jobbá és jobbá formálni alkotásukat. A Vörösmarty Színház először látja vendégül a Nyílt Fórum programját. Érdeklődéssel várjuk a találkozást!” – közölte a Dramaturgok Céhe.

    A program tavasszal a Deszka Fesztivállal együttműködésben folytatódik, ahol a szerzők és műveik egy-egy részletével már mélységében dolgoznak. Ennek a munkának az eredményét és a szerzők benyomásait már érdeklődő közönségükkel is megosztják, majd nyáron a Szentendrei Teátrum programja részeként az addigra már véglegesedő darabok felolvasószínházi produkciókban kerülnek a nézők elé.

    Ősszel megjelenik majd a Nyílt Fórum Füzetek, immár 37. alkalommal, hogy a kortárs drámák legújabb alkotásait olvasva is megismerhessék az érdeklődők. Tartalmas vitákat, eredményes írást és mihamarabbi színházi bemutatót kívánnak az idei szerzőknek.

    A fejlesztésre kiválaszott színdarabok:
    Bíró Bence: magyartenger
    Izsó Nóra – Izsó Zita: Napfogyatkozás
    Komáromy Bese: Fészek
    Maros András: Hop off
    Tóth Kinga: Bennem a beteg

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram