Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 16., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    62 évesen tett emelt szintű érettségit Szegedi Dezső, a miskolci színház művésze

    2020. május 16., szombat 05:27

    Emelt érettségit tett és a Miskolci Egyetemre készül Szegedi Dezső, a Miskolci Nemzeti Színház művésze – számolt be a minap.hu.

    Szegedi Dezső / Fotó: Minap.hu
    Szegedi Dezső / Fotó: Minap.hu

    “Januárban jöttem rá, hogy kevés az, amit én erről a világról tudok. Így indultam el a társadalomtudományok felé. A Miskolci Egyetem felkészítő kurzust indított, amire jelentkeztem. Ez csodálatos élmény volt nekem, minden órát élveztem, mert olyan felkészültségű tanárokat ismerhettem meg, akikre felnézek. Aztán beadtam a jelentkezésemet az intézmény szociológia és kulturális antropológia szakára. Ehhez azonban emelt szintű vizsgát kellett tennem” – mesélte a Jászai Mari-díjas színész.

    “Negyvenkét évvel ezelőtt érettségiztem a Földes Ferenc Gimnáziumban működő Dolgozók Gimnáziumában. Akkoriban tervben volt, hogy a Soproni Egyetemre megyek és a faiparban fogok dolgozni. Aztán beszippantott a színház, hiszen akkoriban is játszottam már, fadeszkákon. Így végül színész vizsgákat tettem, és ott ragadtam” – emlékezett a Miskolci Nemzeti Színház művésze.

    Forrás: minap.hu

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram