Július 18-án ünnepli 65. születésnapját Bezerédi Zoltán, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, a Katona József Színház művésze. Összeállításunkkal köszöntjük.

Bezerédi Zoltán pályájáról:

A Színművészeti Főiskolán Major Tamás és Székely Gábor tanítványa. Évfolyamtársai – többek között – Básti Juli és Máté Gábor, akikkel együtt szerződött Kaposvárra, a sikeresen újjáalakuló Csiky Gergely Színházhoz. A legendás somogyi műhely jó iskola volt számára. Jelentős, több országos hírnevet, ismeretséget jelentő alakítás mellett sikeres rendező is. Sokoldalúságára jellemző, hogy több darabban koreográfusként is közreműködött. Több mint két évtized után szerződött Budapestre, 2002-ben a Katona József Színházhoz.

Első filmszerepét még főiskolásként kapta, azóta is sokat foglalkoztatott filmszínész. Egy alkalommal tévérendezőként is bizonyíthatta tehetségét. Debütáló alkotását – Mirad (1995) – két díjjal (TV-kritikusok Díja és Camera Hungaria-díj) ismerték el.

A művészről saját szavaival:

Alkat: Bizonyos értelemben szerencsés alkatom van, bizonyos értelemben nem. Amikor az ember elkezdi a pályát, naivabban gondolkodik arról, vajon hogyan használják majd. Ha bölcs, egy idő után rájön: az alkatának azt a felét kell használnia, amit várnak tőle. 

Dafke: Kicsit dafkéból lettem színész: a szüleim kérésére egy elektrotechnikumba iratkoztam be, de hamar megéreztem, nekem ehhez semmi közöm. Ekkor mondtam ki először, hogy színész akarok lenni, mert ez van a legtávolabb attól, amit csinálok. Voltak ott is jó fej tanáraim, például az osztályfőnököm, aki azt mondta: jó, lázadni könnyű, de akkor vegyem komolyan a színészetet, készüljek tisztességesen, ő pedig segít, hogy közben letegyem az érettségit. 

Szerencse: Abban is szerencsém volt, hogy – mivel elvittek katonának – Simon Zsuzsa és Major Tamás osztályába kerültem: így ismertem meg Székely Gábort és Babarczy Lászlót, aminek szinte egyenes következménye volt, hogy Kaposvárra szerződtem. Semmit nem bántam meg abból a huszonhárom évből, sőt. Ma is azonnal látom, ki volt kaposvári, mert annyira ránk ragadt valami, hogy nem is tudunk másképpen fogalmazni. 

Gyökerek: Sok jó színész volt egy helyen Kaposváron, és folyamatosan egymásra licitáltunk. Ezért nagy amplitúdóval, nagyon sűrűn dolgoztunk. Ez az igényünkké vált, és ez azóta is látszik minden kaposvári gyökerű színészen. Ez lelki hangosságot jelent: az érzelmek legszélső csúcspontjait igyekszünk elérni. 

Szerepek: Én mindig úgy érzem, mintha ösztönösek lennének a döntéseim, de visszagondolva úgy tűnik, ott lógott a levegőben mindegyik, és valószínűleg szerepe volt bennük a szerencsének is. 

Konkrét: A próbafolyamat során először biztosan a konkrét ötlet jön elő.

A konkrétumot el kell dobni, de azt, ami miatt eszünkbe jutott, szépen ki lehet bontani. 

Premier: Ascher Tamás mindig röhög rajtam és Máté Gabin, hogy ott ül a Katona József Színház büféjében két iszonyúan remegő lábú, kétségbeesetten szöveget mondó, nagyon tapasztalt színész. Nem hiszi el, hogy még mindig képesek vagyunk egy kicsit összetojni magunkat egy premieren.

Lélek: Minden darabnak és minden anyagnak saját lelke van, valami nagyon könnyen adja magát, valami nehezen. Valami egyből jön, valami nem. Küzdeni kell.

Feloldozás: Mi élesebb helyzetben nőttünk fel, mint a mai nemzedék. Eleve több fájdalmat és élményt gyűjtöttünk be az életünk során, mint a rendszerváltás utáni generációk, így talán könnyebben meg is tudjuk találni a szélsőségeket. Mindenkinek természetes, hogy abból fogalmazzon, amiben felnőtt: számukra ezt talán túl harmonikus, túl tiszta, pedig a színház sebekről, fájdalmakról, tébolyról, hisztiről beszél.  A néző is erre kíváncsi: a nézőtéren feloldozást nyer attól, hogy azt látja mástól a színpadon szélesebben, hangosabban, teátrálisabban, amit ő is megél a saját életében.

Figyelmeztetés: A színész rengeteg figyelmeztetést kap a szerepeitől arról, milyennek nem szabad lennie. Észreveszem, hogy én is ugyanazokat a rossz mondatokat használom az életemben, amiket a szereplő, ezért legközelebb már nem fogom elővenni őket. Persze

Szag: Egy színházról annyit lehet érzékelni, hogy jól prosperál, vagy sem, halottszag vagy élőszag van-e, és a színészek lázas lelkesedéssel vagy csak a fizetésükért dolgoznak-e. És ebben a tekintetben nincs összefüggés a politikával. 

Hangos: A színházak hangosabbak, mint az átlagemberek: mi felhangosítjuk a problémákat. Ezt a hatalomnak meg kéne hallania, és nem személyes támadásnak venni. El lehet lehetetleníteni gazdasági szankciókkal, de a színház természetéből adódóan mindig elő fog bukkanni valahonnan, mert mindig lesz valaki, aki el akarja mondani a véleményét, és ezt színházi formában fogja megtenni. Ez egy elpusztíthatatlan terület. Szerintem az éhhalál környékén fognak tartani minket, amit mi igazságtalanságnak fogunk érezni, ezért még hangosabbak leszünk. 

Kultúra: Minden népi kultúrát mélységesen tisztelek, de ez nem lehet cél. Ez olyan, mintha Kodálynak és Bartóknak azt mondták volna, hogy csak gyűjtsetek, ne írjatok belőle zenét!. A magyar ember fél a tudástól, az agyi alkotásoktól; zsigerien, évszázadokon keresztül diktálták bele, hogy ő ezt nem érti, sőt, nincs is joga hozzá, hogy értse! Elzárták a köznépet ettől. A magyar embereket meg kell győzni arról, hogy létezik egy másik kultúra. Ez a mi feladatunk, ez a nemes cél. Ezt folyton, újra és újra kell kezdeni: ez a dolgunk. Én hiszek benne.

Mai: A színháznak a máról kell szólnia.

A színháznak mindig mainak kell lennie, a köntös mindegy: lehet görög dráma, Shakespeare, Csehov, a nézőnek azt kell éreznie, igen, ez van a levegőben. 

Forrás: Színház Online, Katona József Színház, MTI, Origo, Nullahategy.hu, Népszabadság, Index, Art7