gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    7 új tag a kaposvári színházban – Sokszínű évadra készülnek

    2021. június 23., szerda 12:04

    2021. június 22-én kedden, nagyszabású, szabadtéri programsorozatuk keretében, megtartották a Csiky Gergely Színház évadbemutató sajtótájékoztatóját. A műfaji sokszínűség jegyében megfogalmazott új bemutatók minden korosztály számára elgondolkodtató, egyben szórakoztató előadásokat kínálnak, nemzetközi hírű alkotókkal, elismert, népszerű hazai rendezőkkel. Nem először került sor az évad fájának elültetésére. Legutóbb Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a színház korábbi igazgatója ültetett, azóta gyökeret eresztett és leveles ágakat bontó facsemetéket. Folytatva a nemes hagyományt, a nagyközönség idén is megismerhette az évad fáját, ami szintén különleges fajta, a japán díszcseresznye. 

    A színház közleménye:

    Csárdáskirálynő, Makrancos hölgy, Legénybúcsú, Meseautó – csupán néhány közönségcsalogató darab azok közül, amiket a kaposvári színház kínál hűséges és új nézői számára a 2021/2022-es színházi évadra. Talán nem véletlen, hogy a közkedvelt színpadi darabok szerepelnek első helyen a Csiky kínálatában: mint ahogyan dr. Fülöp Péter színházigazgató elmondta, viszontagságos, mégis a társulat és közönsége által összekovácsolódott, valódi, közösségben megélt időszakon vannak túl, ami megerősítette kapcsolatukat, a pandémiás időszak miatti, kényszerű, online térbe való költözésük ellenére.

    A direktor hozzátette: a színház katarzisának esszenciája, majdhogynem feltétele, hogy művész és néző egyazon térben, egyazon időben legyen jelen. Éppen ezért ünnepeltek együtt közönségükkel, nagyívű szabadtéri programsorozatukon, amely 15:00 órától majdnem éjfélig tartott. 

    A kaposvári teátrum évadbejelentő sajtótájékoztatóján Szita Károly, Kaposvár megyei jogú város polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Fülöp Péter színházigazgató és Olt Tamás művészeti igazgató ismertette a következő évad terveit. 

    Mint elmondták, a Nagyszínpadon, a felnőtt bérletes előadások sarokpillére mások mellett Kálmán ImreCsárdáskirálynője lesz, Keresztes Attila izgalmasnak ígérkező rendezésében. Minden generációnak megvan a maga Csárdáskirálynő-élménye: a vágyott félhomály és a francia pezsgő ugyanis sosem megy ki a divatból, a lányok pedig, mindig is angyalok lesznek. Továbbra is láthatja a nagyközönség Olt Tamás – Váradi R. SzabolcsTüskevár című családi musicaljét Olt Tamás színrevitelében. Gyermekkorunk meghatározó élménye volt Fekete István azonos című regénye. A mű alapján készült előadás feltöltő kikapcsolódást nyújt az egész család számára.

    Akik pedig a klasszikus értékek iránt érdeklődnek, DosztojevszkijKaramazov testvérek című drámáját is megtekinthetik, amit napjaink egyik legfoglalkoztatottabb rendezője, Szabó K. István álmodott színpadra. Erkölcsi és emberi önvizsgálatunk mindig komoly próbatétel, s bármilyen okból kifolyólag is kerül sor rá, érdemes visszanyúlnunk az orosz irodalom egyik legnagyobb óriásához, akitől számos választ kaphatunk fölmerülő kérdéseinkre.

    Revelációként várják ShakespeareMakrancos hölgy című vígjátékát a nemzetközileg elismert David Doiasvili rendezésében. A többszörösen díjazott grúz színházcsináló munkái minden alkalommal különlegesen élénk érdeklődést váltanak ki úgy a szakma, mint a közönség körében, s minden bizonnyal ezúttal sem lesz ez másképpen. 

    S hogy a „könnyebb műfaj” kedvelői se’ unatkozzanak, Galambos Attila – Szente VajkMeseautójával érkezik majd’ egy év múlva a tavasz, a Csiky életében. A bank naiv, tapasztalatlan gépírólánya és a vezérigazgató közötti románc – ha kalandos úton is, de – végül révbe ér, még ha a nagyhatalmú vezető egyik barátjával kell is, hogy szövetkezzen a beteljesült szerelem érdekében. Ha már barátság: a nyár az esküvők, azelőtt pedig, szinte kötelezőn a legénybúcsúk ideje. A Csiky bérleten kívüli felnőtt előadásai keretében, Szente VajkLegénybúcsúját mégis – odébb van még, de ideje fölkészülni rá – 2022. vacogós februárjában tartják Kaposváron. A népszerű színművész, színpadi szerző és rendező egyik legnagyobb, a kritikusok által is bőven dicsért színházi sikerét hozza el Kaposvárra.

    Az előadás különlegessége, hogy Szente Vajk és Nagy Sándor színpadi kettőse régi barátságukon alapul, talán nem mentesen a közösen megélt abszurd szituációk hatásai alól. Adott egy fiatal szerelmes férfi, aki esküvője előtt egy szállodai szobában átéli mindazt, amire valljuk be, egy vőlegény sem vágyik. Kihez fordulhatna segítségért, ha nem egy hű baráthoz? Kérdés, hogy az őszinte férfiúi támogatás mennyiben hasznosul, a közönség számára kétségkívül nevettető szituációk megoldásában.

    Szokásaihoz híven, az új évadban Gyermekbérlettel is jelentkezik a kaposvári teátrum. Ki ne zárta volna szívébe Alízt, az álmában abszurd mesevilágon átszárnyaló kislányt Lewis CarrollAlíz Csudaországban című darabjában? A Csikyben, a népszerű családi musicalt Halasi Dániel rendezi. Julien király, a gyűrűsfarkú maki, Alex, az oroszlán, Marty, a zebra és Gloria a víziló: minden szülő őszinte öröme, ha az említett szereplők megemlítése által mosolyt csalhat gyermeke arcára. A Dreamworks Madagaszkár című családi musicaljét Olt Tamás rendezésében láthatják kicsik és nagyok egyaránt.

    A sajtótájékoztatón bemutatták az újonnan a színházhoz szerződött társulati tagokat is. Eszerint érdemes odafigyelni a jövőben Bakonyi Alexa, Kovács Panka és Kisari Zalán, valamint az egyetemi hallgató Csapó Judit, Farkas Laura, Csabai Csongor és Sándor Soma játékára is. 

    Nem maradnak fesztiválok és programsorozatok nélkül sem a nézők. Ismét megrendezésre kerül a járványhelyzet miatt 2020-ban meghiúsult jubileumi, X. Kaposvári ASSITEJ Biennálét. Az ASSITEJ – a gyermek-és ifjúsági színházak nemzetközi szövetsége – 1965-ben alakult, az egyesület magyar központja 1971-ben jött létre, elnöke pedig 2000 óta Novák János, a Kolibri Színház igazgatója. Az első Biennálét 2002-ben rendezték, és hogy a Biennálénak nem csupán országos, hanem nemzetközi sikere is van, azt bizonyítja, hogy az ASSITEJ nemzetközi szervezete 2021-ben életműdíjjal tüntette ki Novák Jánost.

    A Kaposvári ASSITEJ Biennálé életre hívása nagy szerepet játszott a díj odaítélésében, amely így felhelyezte a fesztivált a nemzetközi színházi térképre. 

    Útnak indulnak a Filharmónia Szivárvány bérlet hangversenyei is, amelyek világhírű együttesekkel és népszerű szólistákkal várják a közönséget. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjét Thomas Kornél vezényli majd és hallhatják napjaink egyik legizgalmasabb és legkarizmatikusabb fiatal hegedűművészét, Kállai Ernőt is. Takács-Nagy Gábor a Budapesti Fesztiválzenekar élén áll színpadra, Miklósa ErikaHorváth István pedig a Szent István Filharmonikusok hangversenyén lépnek a hangversenykedvelők elé. Az új esztendőben a Kelemen Quartettel folytatódik a bérlet, a záró koncerte pedig a régizenélés legismertebb hazai művészalakulataitól, azaz Vashegyi György két együttese, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar érkezik Kaposvárra.

    A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont a 20. jubileumi Kaleidoszkóp VersFesztiválnak. A VersFesztivált a Magyar Versmondók Egyesülete a színházzal közösen kétévente rendezi meg a jövőben a városban. Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléje 2021. telén zajlik majd Kaposváron. A versenykiírások nagy művészi szabadságot engednek a művek választása és feldolgozási módja terén minden nevezőnek. A rangos Kaleidoszkóp-díj mellett komoly pénzdíjakat jutalmazzák a legjobb produkciókat: a nem hivatásos előadók esetében versmondás és versfilm kategóriában is 100.000 Ft, a hivatásos előadóknál versmondás és versfilm kategóriában 100.000 Ft, a versszínházi előadásoknál egyéni előadó esetén 200.000 Ft, társulat esetén pedig 1.000.000 Ft lesz a fődíj.

    A ZeneVarázslat Mozgalom megálmodójaként Várnagy Andrea célja, hogy minél közelebb hozza a gyermekekhez a klasszikus zenét; versekkel és kötetlen beszélgetésekkel segítve annak megértését, hogy a zeneszerzők a hangokon keresztül mit üzennek nekünk. A ZeneVarázslat hangversenysorozat az ország szinte minden szegletébe eljutott már, és sok gyermekkel megkedveltette a klasszikus zenét és a verseket. 

    A Csiky Gergely Színház az évadbejelentő sajtótájékoztató után színes programsorozattal ünnepelte új évadának kezdetét.

    GolyóZOO programmal várt minden látogatót a Bábszíntér, és cirkuszművészek is elvarázsolták az érdeklődőket. Utóbbiak – Christian Folco – bohóc, Schneller Szilvia – hullahopp, Teibler Tamás – nyílpuska, Sulyok Pál Szilárd – egykerekű a Köszönjük, Magyarország! program keretében szórakoztatták a parkba látogatókat. 

    A Keltető színitanoda interaktív bemutatkozó foglalkozást tartott Német Mónikával, Fándly Csabával és Várdai Szabolccsal, a kicsiket pedig Mesesarok várta Kirsch Veronikával

    17:00 órakor sor került az évad fájának elültetésére is. Az elmúlt években immár hagyománnyá vált kezdeményezés alapján, idén is különleges fafajta, az oszlopos japán díszcseresznye leveleinek megtermékenyítő hajtásait várja a társulat. 

    A későbbiekben Vellai Krisztina légtornász rendezésében légtornász showt láthattak az érdeklődők, akik pedig bírták még szuflával, figyelemmel követhették a Somogy Zenekar és a Somogy Táncegyüttes produkcióját és népitáncolhattak is a Lugasban. A világsikerű szerző, Neil SimonFurcsa pár című színdarabjának előadása után a Z-generáció, a VoiSingers és a Winner Chherladers koncertje nyújtott űdítő fölfrissülést a hőségben, az igazán hardcore Csiky-rajongók pedig tűzzsonglőrrel, görögtűzzel és a Csiky zenekar műsorával zárhatták az igencsak értékes, jókedvű és tartalmas napot.

    A fotók készítője Cservölgyi Zsófia.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram