70 éve született a kortárs magyar prózairodalom egyik legjelentősebb alakja, Esterházy Péter.

Esterházy Péter pályájáról:

A történelmi szerepet betöltő Esterházy család fraknói grófi alágának leszármazottja Budapesten született 1950. április 14-én. Az író születése után nem sokkal a családot Hortra telepítették ki, a fiatal Esterházy Péter az 1956-os forradalom után főként az általános iskolában szenvedte el az úgynevezett osztályharc megkülönböztetéseit.

A Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, az ELTE Természettudományi Karán diplomázott matematika szakon, számítástechnikai rendszerszervezőként dolgozott 1978-ig, utána az írást tekintette főfoglalkozásának. Első nagy sikerét az 1979-ben megjelent Termelési-regény (kisssregény) című művével, a szocreál termelési regény paródiájával aratta.

A nyolcvanas évek elejétől évente jelentek meg kisregényei – Függő, Ki szavatol a lady biztonságáért?, Fuharosok, Kis Magyar Pornográfia, Daisy, A szív segédigéi -, 1987-ben nagy feltűnést keltett Csokonai Lili álnéven írt Tizenhét hattyúk című regénye, amelynek főhőse, Weöres Sándor Psychéjének modern utóda ékes 17. századi nyelven adta elő napjainkban játszódó szerelmi történetét.  Későbbi “nő-tárgyú” könyvei (Hrabal könyve, Egy nő) arról tanúskodnak, hogy írójuk hihetetlen beleérzéssel térképezte fel és tárta olvasói elé a nőiség lényegét, finom árnyalatait. Nagy siker volt Harmonia caelestis című fikciós családi krónikája, majd a Javított kiadás, amelyben saját ironikus-indulatos megjegyzéseivel adta közre apja ügynöki jelentéseinek egyes részleteit.

Futballkönyvei (Utazás a tizenhatos mélyére, Semmi művészet) is nagy népszerűségnek örvendenek. 2010-ben jelent meg Esti című kötete, amelyben Kosztolányi Dezső Esti Kornél-novelláit írta tovább “esterházyul”. 2013-ban publikálta Egyszerű történet vessző száz oldal című regényét, amely a 17. századba kalauzolja olvasóját. 2015-ben jelent meg Szüts Miklós festőművésszel közös kötete, A bűnös.
Drámaíróként is jelentőset alkotott, színpadon is játszották Rubens és a nemeuklideszi asszonyok, a Harminchárom változat Haydn-koponyára és az Én vagyok a Te című darabjait. Műveiből több film is készült (Idő van, Tiszta Amerika, Anna filmje, Érzékek iskolája).

Tagja volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának és a Berlini Művészeti Akadémiának. Több rangos elismerésben is részesült, 1996-ban Kossuth-díjat kapott, 1999-ben az Európai Irodalom Osztrák Állami Díjat vehette át.

Az íróról saját szavaival:

Szabad: A művészet legfőképp szabad akar lenni. Ez nem jelenti azt, hogy mindent akar és akarhat; az öncenzúra a művészet leglényegéhez tartozik. Öncenzúrán most nem azt a pusztító és bornírt processzust értem, amit gyakorolunk; szerte a világon, hol politikai, hol gazdasági kényszerek miatt – hanem azt az ősi tiltást, hogy van egy olyan terrénum, ahová nem szabad belépni, hogy van Megnevezhetetlen, hogy van Titok. Titok nélkül nincs művészet.

Illúzió: Az irodalom, a művészet mindig illúziókeltés. Ha túlpörgetés, az nem jó, ahogy a szó is mutatja, de a pörgetés az rendben van, akkor is, ha valakinek az efféle nem tetszik.

Munka: Valójában sosem tettem fel magamnak ezt a kérdést, mert mindig is maga az írás foglalt le. Nyilván a prózaíró azért csinálja, mert kiderül, hogy tudja csinálni. Majd belebonyolódik. Közben arról se feledkezzünk meg, hogy ez kemény munka, „mondd meg anyádnak, nem szórakozni járunk ide”, vagy megfelelő helyen olvasható az is: „arcom verítékével”. Az irodalomtörténetben nem ismerek egyetlen komoly prózaírót, aki ne lett volna szorgalmas. Anélkül nem megy, de az sem elég. Ha tehetséges vagy, az jó, de a tehetségnek is vannak veszélyei. Ha pedig tehetségtelen vagy, az sem biztosíték a jó műre. Nincs semmire sem biztosíték. Arra sem, hogy az ember a következő könyvet meg tudja írni.

Valódi és igaz: Más a képzelet, és más a képzelődés, ahogy más a beszéd, és más a fecsegés. A képzelődés az élet törvénye szerint működik, és az éhen maradt vágyakat köddel eteti; a képzelet a lét törvénye szerint működik, és amit megteremt, műalkotást, tettet, gondolatot: valódi és igaz.

Méltóság: Lehet, hogy az élet olyan, hogy alkukat kell kötni benne, de ezeket az alkukat is méltósággal kell kötni. És ha nem lehet méltósággal alkut kötni, akkor nem szabad alkut kötni.

Erő: Tudod, az igazság azt követeli, hogy az igazságost kövessük, a szükség meg azt, hogy a legerősebbet. A jog erő nélkül tehetetlen, az erő igazságosság nélkül zsarnoki. Az erőtlen jogrenddel szembeszállnak, mert mindig akadnak gonoszak; a jogtalan erőszakot váddal illetik. Össze kell tehát kapcsolni az igazságosságot az erővel, ezért az igazságot kell erőssé, vagy az erőset igazságossá tennünk. Az igazságosság vitatható, az erő azonban nagyon jól felismerhető és vitathatatlan. Így aztán nem volt rá mód erőt adni az igazságosságnak, mert az erő szembeszállt vele, kijelentvén, hogy ő az igazságos. Mivel nem tudták elérni, hogy ami igazságos, egyúttal erős is legyen, úgy intézték az emberek, hogy az legyen igazságos, ami erős.

Normálissá lenni: A politikai elit nem a Holdról jön. Hiába kapálódzunk, az is mi vagyunk. Mert minden mi vagyunk, és nincsen valami nívós tartalék, amit most a cilinderből előkaphatnánk. Szóval, hogy az egésznek kéne változnia. Normálissá lenni, ez volna az előttünk álló hazafias föladat.

Kétségtelen: A szerep az már elég régóta kétséges, a felelősség meg kétségtelen. Csak felelősségteljesen szabad mondatot leírni, ne fogjunk könnyelműen a húrok pengetésihez, figyelmeztet a kolléga. Közép-Európában ez mindig kicsit más, mint Nyugaton. Akkor is marad e szerepekből valami, ha az ember nem törődik velük. És ez váratlanul ’90 után is valamelyest igaz maradt. Csak összekapcsolódott az értelmiségi tekintély elszivárgásával. Szuboptimális együttállás, mondanám. De ha van tekintély, ha nincs, ha fölnéznek az emberre, ha nem, erre a kis időre már nem érdemes korrumpálódni. Kiterítenek úgyis, jegyzi meg a másik kolléga.

Korszerűség: Amúgy korszerűségen én valami olyasmit értek, mint a Nyugat, mint a nyugatosok, ami tehát a legkevésbé sem áll konfliktusban a tradícióval, arra, azokra épül, nem is tudván mást tenni. Tradíció korszerűség nélkül – lejárt lemez, öregszag, áporodottság, védekezés, félelem, és így agresszivitás, bezárkózás, acsarkodás. Korszerűség tradíció nélkül – üresség, duma, divatozás, ez meg így félelem.

Rézpénz: Az öregedésben az a jó, még inkább kellemes, hogy nem te vagy immár a főszereplő, nem kell főhősnek lenned, az életedet másodszereposztásban játszhatod, hátrébb állsz a tapsrendben, a plakátokon kisebb betűkkel írják a neved, ám a bérezés még mindig megjárós, mindenesetre akceptálható. Több időd marad kis délutáni sétára. Utána talán egy mozi. Kávézás, sok tejjel. Vagy otthon olvasgatni. (…) Nem vagy boldog, mint hajdan, de nyugalom van. Körülötted is, benned is. Szemeden két rézpénz, a könnyeid nem látszanak.

Eper: Híveim az Úrban, szeressétek az epret tejszínhab nélkül, és ne legyetek hülyék.

Méltó: Sem a halál, sem a gazdája, az Isten nem vesz komolyan bennünket. Erre egy válaszunk lehet, emberhez méltó. Ha mi sem vesszük komolyan őket.

Titok: A művészet legfőképp szabad akar lenni. Ez nem jelenti azt, hogy mindent akar és akarhat; az öncenzúra a művészet leglényegéhez tartozik. Öncenzúrán most nem azt a pusztító és bornírt processzust értem, amit gyakorolunk; szerte a világon, hol politikai, hol gazdasági kényszerek miatt – hanem azt az ősi tiltást, hogy van egy olyan terrénum, ahová nem szabad belépni, hogy van Megnevezhetetlen, hogy van Titok. Titok nélkül nincs művészet.

Forrás: Színház Online, MTI, Revizor, Litera.hu, Irodalmi Jelen, Vasárnapi Hírek, Kaligram.eu, Citatum.hu, Origo, nol.hu, hvg.hu