Kerek évfordulóhoz érkezett a kortárs magyar színházművészet meghatározó személyisége, rendezői generációjának egyik legjelentősebb alkotója, Szikora János. 

A szakmai pályáján eddig eltöltött 40 év alatt egyéni alkotói látásmódú, képteremtő erejű, mélyreható elemző készségű alkotóvá vált, aki folyamatosan magas színvonalú, értékteremtő előadásokkal gazdagítja a magyar színházművészetet. A jogi egyetem elvégzése után, tarsolyában óriási humán műveltséggel vágott bele egy másik nagy kalandba, amely a színház világába vezette. Saját bevallása szerint az 1978-as pécsi bemutató, Déry Tibor: Óriáscsecsemő című előadása után avanzsált valódi rendezővé.

Zene és film

A zene végigkíséri életét, olyannyira, hogy prózai előadások rendezésére is zenehallgatással készül. Másik nagy szenvedélye a film. Az operatőrök belelátó képességével felvértezve közelíti meg témáit, és nagyítja szabad szemmel is láthatóvá a mikroszkópikus részleteket. És noha a film világába valójában nem olvadt bele, mégis élete egyik legmeghatározóbb művének tekinti azt az operafilmet, amit Vidovszky László Nárcisz és Echo című művéből készített. Ahol a két szerelem, a zene és a film találkozott.

A színház

A kis és nagy színházi formákban egyaránt otthonosan mozog, a televíziós vagy éppen az opera műfajokban is a művészetét egyedivé tevő stiláris jegyekkel alkot, munkásságával maradandó értéket teremt. A Nemzeti Színház 2002-es nyitó előadásának rendezésével kétségtelenül a szakmai és társadalmi figyelem össztűzébe került. Igazgatói és művészeti vezetői pályafutása Győrtől Egerig, Szegedtől Szolnokig, az Új Színháztól Székesfehérvárig ível.

Székesfehérvár

Egy különös véletlen folytán pályázott a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói posztjára még 2012-ben, azóta igazgatja a koronázóváros legnagyobb kulturális intézményét. Nevéhez a közelmúltban olyan jelentős művészeti eredmények kötődnek, mint Murakami Haruki: Kafka a tengerparton, Esterházy Péter: Mercedes Benz, Madách Imre: Az ember tragédiája és Darvasi László-Márton László-Tasnádi István-Závada Pál: Az ember tragédiája 2.0., valamint a székesfehérvári Koronázási Ünnepi Játékok komplex összművészeti programsorozatának létrehozása, benne az Árpád-házi királyok koronázási szertartását felelevenítő szakrális Koronázási Szertartásjáték. Az egyedülálló művészeti vállalás célja egy olyan virtuális, szellemi panteon létrehozása, amelyben az utókor emlékezetében a magyar történelem nagy, sorsfordító királyai elnyerhetik végre méltó helyüket.

Szikora János kivételes társulatformáló erejét mutatja, hogy a székesfehérvári Vörösmarty Színház művészeti arculatát igazgatása nyolc éve alatt teljesen megújította, és az ország egyik legerősebb társulatát létrehozva megteremtette a székesfehérvári színházi műhely alapjait.

A hitvallás

Szikora János nem lázadó, egy gondolkodó, véleményt alkotó, örökké nyüzsgő, terveket dédelgető direktor,  akinél még sorakoznak a polcon a megvalósításra váró feladatok:

„Ahogy telnek az évek, az élet egyre nagyobb ellenállást fejt ki valahogy azzal az emberben lévő ösztönös vággyal, dinamikával, amivel fiatal korában belerobban az életbe. Minél nagyobb a benned lévő késztetés, hogy robbanj, ahogy múlnak az évek, mintha a világ egyre nagyobb ellenerőt fejtene ki annak érdekében, hogy maradj te csak szépen a helyeden.”

Egy interjúban azt vallotta: „Ha ma megkérdeznék, mit csinálnék másképp az életemben, a válaszom az lenne: semmit. A mindennapi nyűg ellenére én alapvetően egy végtelenül boldog embernek élem meg önmagamat, aki sokat kapott az élettől. De talán még fontosabb az, hogy azon kevesek közé tartozom, akik abból élnek, amit szeretnek csinálni. Ha valakinek megadatik, hogy a szenvedélye egyben a hivatása is legyen, és ebből fenn is tudja tartani az egzisztenciáját, akkor igazán szerencsés. Ez az igazi lottó ötös.”