Józsa BettinaKováts AdélGyabronka JózsefTrafóSzinetár Miklós
  • facebook
  • instagram
  • 2021. november 30., kedd
    banner_bigBanner4

    71 éves korában elhunyt Urbán Erika színésznő

    2021. június 7., hétfő 23:23

    A színésznő a Vidám Színpad egyik legkedveltebb művésze volt. Kabos Lászlóval nem csak a színpadon, hanem az életben is több, mint 30 éven át egy párt alkottak.

    Urbán Erika 1949. július 27-én született, Szolnokon.

    Édesanyja Bege Margit színművésznő volt. 1972-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán! 1973-tól a Vidám Színpad egyik legnépszerűbb művésze volt. Legendás párost alkottak a színpadon de az életben is Kabos Lászlóval.

    – Sokan nem értették, hogy szerethettem bele Kabosba, a hátam mögött lekurváztak, de imádtam Lacit, az illatát, a gyönyörű lelkét, pedig soha nem vett feleségül – emlékezett egy riportban Erika.

    Arról szólva, hogy soha nem házasodtak össze, úgy fogalmazott: “Át kellett volna térnem a zsidó vallásra, amit meg is tettem volna szívesen, de nem engedte, mert rettegett egy újabb holokauszttól. Nekem ő volt az anyám, az apám, a testvérem, a barátom és a szerelmem együtt. A sors rendelt minket egymásnak! Nem lehettem a felesége, csak szó szerint az élete társa.”

    Erika állította, a Kiskabos mellett nem lehetett unatkozni. Bár a komikuskirálynak keserű sorsa volt, gyalog tért haza a haláltáborból, és elvesztette majdnem az összes rokonát, mégis legendás volt vidámsága, humora. „Anyukám, mindennek a jó oldalát kell nézni”– mondogatta.

    A színésznő két könyvet is írt, Az én Kabosom és a Sors pórázán címmel.

    Urbán Erikán 2019-ben hajtottak végre életmentő műtétet, akkor két hónapig feküdt kórházban, miután egy fogimplantátuma elrákosodott.

    Forrás: Színház Online, Blikk

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2021 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka