Kautzky Armand az Art Színtérnél rendezett: “Lutri volt, hogy tudunk együtt dolgozni”

Az Art-Színtér október 8-án, pénteken mutatja be Machiavelli: Mandragóra című darabját, Kautzky Armand rendezésében, az Aranytíz, Tolnay Klári Színpadán. Főbb szerepekben: Kisfaludy Zsófia, Jerger Balázs és Sáfár Mónika. A színész-rendező erről mesélt a Magyar Narancsnak. Lapszemle.


A teljes interjú a Magyar Narancsban érhető el.

A kérdésre, hogyan talált rá az Art Színtérre és kinek a választása volt a Mirandolina-rendezés, Kautzky Armand elmondta: “Az Art Színtér egy fiatal színházi vállalkozás, de már jó néhány bemutató áll mögöttük, amit a távolból nagy örömmel néztem. Kaptam egy hívást Pozsgai Zsolttól, aki átírta és rendezte volna itt Machiavelli színdarabját, már kész szerep-osztással, hogy sajnos nem lesz ideje és nem vállalnám-e, hogy beugrok a rendezői székbe. Gondolkodási időt sem kértem, mert boldogan vállaltam. Elolvastam a darabot és láttam, hogy egy fergeteges, pikáns reneszánsz vígjátékról van szó. Nem ismertem a színészek felét, így lutri volt, hogy tudunk együtt dolgozni, de így utólag azt mondhatom, hogy kiválóan ment. Nyár közepén kértek fel és szeptemberben már próbáltunk.”

Azt is hozzátette: “Úgy gondoltam, hogy ezt a darabot eredeti miliőben, eredeti stílusban kellene ábrázolni, nem farmerban és edzőcipőben, hanem reneszánsz kosztümökben. Az illik a vérbő commedia del”arte-hez. Papp Janó jelmeztervező nagyon otthon van ebben a korszakban, Mira János díszlettervező pedig alkotott egy középkori hangulatot idéző teret. (…) A legnagyobb problémát az jelentette, hogy a commedia dell”arte-hoz illően egy vastagabb játékstílust kérjek a színészektől, mikor még én sem játszottam ilyet. Annyit tudtam csak mondani, hogy szerintem mi a sok és mi a kevés. Végtére is ez egy vásári műfaj, minél harsányabb, annál jobb, nem lehet naturalista módon csinálni, csak figyelemfelkeltő eszközökkel. Megkértem a színészeket, hogy együtt találjuk ki az egészet, és ettől jó hangulatú lett a próbafolyamat.”

Azt is elárulta, mikor láthatja színpadon a közönség: “Ahogy befejeztem ezt a rendezést, egy másik magánszínházban, a Körúti Színházban kaptam egy szerepet. Bacsó Péter, az ötvenes évek görbe tükrét megmutató Tanújának a színpadi verzióját kezdtük el próbálni. Novemberben vagy december elején lesz a bemutató. Ott egyébként rendszeresen játszom, olyan nagyszerű előadásokban, mint a Bolond lány vagy a Mezítláb a parkban. S közben elvállaltam még egy izgalmas előadást, ami a Kongresszusi Központban lesz november közepén, egy nagyszabású produkciót a cukorbetegségről. Az Édes keserű című musical zenéjét Döme Zsolt írta és tele lesz táncosokkal, gyerekszereplőkkel, meg olyan kiváló partnerekkel, mint Voith Ági, Bodrogi Gyula vagy Csonka András. Csonka András játssza például a hasnyálmirigyet, én pedig a professzort, aki meggyógyítja a cukorbeteg kislányt.”

A teljes interjú a Magyar Narancsban érhető el.

Az ART SZÍNTÉR ELŐADÁSAIRÓL itt TÁJÉKOZÓDHAT.