Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    8 bemutatót terveznek Budaörsön – Máté Gábor is rendezni fog

    2021. augusztus 27., péntek 10:10

    Csütörtök este évadnyitó társulati üléssel indította a szezont a Budaörsi Latinovits Színház. Berzsenyi Bellaagh Ádám igazgató izgalmas és bátor évadot ígér, nyolc bemutató a terv, hat nagyszínpadi, kettő pedig kisebb gyerekeknek szóló előadás lesz a Városi Ifjúsági Klubban.

    Rekviem egy álomért / Takács Katalin / Fotó: Borovi Dániel

    Vágó Csaba, Budaörs város polgármesterének kabinetfőnöke megköszönte a színháznak az elmúlt másfél évet, amikor a legnagyobb lezárások közepette a társulat összefogott, online tartalmakat gyártott és még az önkormányzat megnövekedett feladatait is igyekeztek segíteni. Például a veszélyeztetettek számára szervezett ételkiszállításában is aktívan részt vettek. Mindeközben a színház épületében olyan műszaki fejlesztéseket tettek lehetővé, amelyeknek kivitelezése megoldható volt a járványügyi szabályok betartása mellett.

    Ennek eredményeként a színház az új évad produkcióit technikailag korszerűbb feltételek között valósíthatja meg. Amikor ezek a munkák elkészültek, és a zárt ajtók mögötti alkotói munka is elindulhatott, számos előadást láthattunk a színházból, online közvetítés segítségével, a saját otthonunkban.

    Berzsenyi Bellagh Ádám / Fotó: Borovi Dániel

    Berzsenyi Bellaagh Ádám összefoglalta, hogy az elmúlt hónapokban négy előadást is premierközeli állapotra készített elő a társulat, így mivel jelenleg nincsenek a színházakra vonatkozó korlátozó intézkedések az országban, hamarosan bemutatók sűrű sorával találkozhat a közönség. 

    De először is, a jövő hét elején két fesztiválmeghívásnak tesznek eleget: Figaro házassága című előadásukkal rész vesznek a Városmajori Színházi Szemle és a Vidor Fesztivál versenyprogramjában.

    A hét végén, szeptember 4-én szombaton megtartják első bemutatójukat: Hubert Selby Jr. Rekviem egy álomért című Németh Nikolett által készített regényadaptáció ősbemutatóját Takács Katalin, Fröhlich Kristóf, Nagy Katica, Böröndi Bence és Ilyés Róbert szereplésével, Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezésében.

    Öröm és boldogság / Pető Kata, Chován Gábor, Spolarics Andrea / Fotó: Borovi Dániel
    Öröm és boldogság / Pető Kata, Chován Gábor, Spolarics Andrea / Fotó: Borovi Dániel

    Szeptember 18-ánSzékely Csaba Öröm és boldogság című drámáját Alföldi Róbert állítja színpadra. Szereplők: Chován Gábor, Spolarics Andrea, Pető Kata, Ilyés Róbert, Fröhlich Kristóf, Mertz Tibor és Hartai Petra.

    Október 2-án az Emil és a detektívek családi musical kerül a nézők elé Lőkös Ildikó átdolgozásában, Nyitrai László zenéjével, Máthé Zsolt dalszövegeivel, Perjési Patrik koreográfiájával, Szemán Béla rendezésében. Még ebben a hónapban, 22-én bemutatják Varsányi Péter A kis herceg rendezését is.

    Berzsenyi Bellaagh Ádám, Vágó Csaba / Fotó: Borovi Dániel

    December 18-án a Szentivánéji álom premierjét tartják Fehér Balázs Benő rendezésében, február 26-án pedig Pelsőczy Réka ismét a dán Thomas Vinterberg egy filmjének adaptációját, ezúttal A vadászatot állítja színpadra. 

    Áprilisban Kolozsi Angéla rendezi Az osztály vesztese című, kiskamaszokat megszólító, – Wéber Anikó regényéből írt – darabját, május 7-én pedig Máté Gábor Heinrich Böll: Katharina Blum elveszett tisztességét.

    Fotó: Borovi Dániel

    A 22021/22-es évadban új tagokkal bővül a társulat: Hartai Petra, Mertz Tibor és az eddig itt gyakorlatát töltő Fröhlich Kristóf szerződik a színházhoz.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram