1942. szeptember 29-én született Szigethy Gábor Kossuth-díjas színház- és irodalomtörténész, rendező, író, a Latinovits-hagyaték gondozója.

A színházi rendezőnek készülő Szigethy Gábor 1960-ban érettségizett az Apáczai Csere János Gimnáziumban, de nem vették fel a Színművészeti Főiskolára. Mivel a színház közelében akart maradni, két évig díszletmunkásként dolgozott a Vígszínházban, majd az Irodalmi Színpadon. Végül az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar-népművelés szakára jelentkezett, ahol 1967-ben szerzett diplomát. 1968-1971 között a Színháztudományi Intézet tudományos segédmunkatársa, majd 1971 és 1976 között a Kritika című kulturális folyóirat főszerkesztő-helyettese volt, a lapba elsősorban színházi kritikákat írt. 1975-ben doktorált, 1976 és 1993 között az ELTE Felvilágosodás és Reformkori Magyar Irodalomtörténeti Tanszékén adjunktusként irodalomtörténetet és színháztörténetet oktatott.

A rendszerváltás idején bekapcsolódott a politikai közéletbe, 1989-ben a Magyar Demokrata Fórum választmányának tagja, elnökségi szóvivője volt, de néhány év múlva felhagyott a politikai tevékenységgel. 1990-ben közreműködött a Veszprémi Egyetem Színháztudományi Tanszékének (ma a Pannon Egyetem Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének része) megalapításában, dráma- és színháztörténetet és színjátékelemzést, az egyetem Informatikai Tanszékén humán informatikát tanított.

1993-tól hat éven keresztül a veszprémi Petőfi Színház rendezője volt, 1999-től a Duna Televízióban készített dokumentumfilmeket, oktatott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. 2009-2011 között a Győri Nemzeti Színház rendezőjeként és művészeti tanácsadójaként dolgozott.

1972-től kisebb-nagyobb megszakításokkal írt, szerkesztett, rendezett műsorokat a Magyar Rádióban. 1981 és 1989 között szerkesztette az általa fő művének tartott Gondolkodó magyarok művelődéstörténeti sorozatot, amely ötvenhat kötetet tartalmaz Szent Istvántól Babits Mihályig, könyvet írt több jeles színészről (Bessenyei Ferenc, Dajka Margit, Kállai Ferenc, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Szendrő József).

Tanulmányai, írásai, cikkei 1968 óta jelennek meg, foglalkozott a reformkori és a 20. századi magyar irodalommal és történelemmel (Shakespeare-t olvasó Petőfi, Ezeréves utazásom, …ezernyolcszáznegyvennyolc…, Reform kor társaink, Csongor álma, Múltkóstoló, Évezredtöredék), az olasz kultúra történetével (Machiavellizmus, Utazás Velencében) és az 1956-os forradalom történetével (1956 árnyéka, Látlelet). Kiadta Bajza József Szózat a pesti Magyar Színház ügyében című röpiratát és Móricz Zsigmond Shakespeare című esszéjét.

Sajtó alá rendezte többek között Vahot Imre válogatott színházi írásait, Németh László-Latinovits Zoltán Győzelem című rendezőpéldányát és komplex dokumentációját, kötetet szerkesztett Ruttkai Éva hagyatékából Parancsolj, tündérkirálynőm! címmel, 2011-ben adta ki Mezei-Márai Szerelem című könyvét, amelyben a színésznő és Márai Sándor eltitkolt szerelmi kapcsolatát tárta fel.

Jelentős kultúrszervezői, színházi-muzeológiai munkássága. A Ruttkai-, a Latinovits-, a Dajka-, a Mezei Mária-hagyaték gondozója, 1983-ban egyik alapítója volt a Fészek Művészklubban a Latinovits Baráti Körnek, 1989-ben feleségével, Gábor Júliával (Ruttkai Éva és Gábor Miklós lányával) létrehozta a Ruttkai Éva emlékszoba színháztörténeti gyűjteményt, 2006-ban elindította a Márai Szalont. Színháztörténeti, kézirat- és 1956-os újsággyűjteményéből számtalan kiállítást rendezett országszerte, a nagyközönség számára ismert élvezetes előadásairól. Neves előadók közreműködésével hanglemezeket, hangos könyveket készített többek között Krúdy Gyuláról, Babits Mihályról, a Pannonhalmi Főapátság kéziratos kincseiről.

Szigethy Gábort 2012-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. 2019-ben Kossuth-díjat kapott a reformkori és 20. századi magyar irodalmon, történelmen át a színháztörténetig számos témakört felölelő gazdag publicisztikai életműve, Gondolkodó magyarok című művelődéstörténeti sorozata, valamint szerteágazó kultúraszervező tevékenysége elismeréseként.