Az Index Sunday Brunch rovatának vendége Pásztor Erzsi Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas magyar színművész, érdemes művész volt, aki pár hete lett 85 éves. Egy páratlan előadói életútra tekintenek vissza a történeteivel.
A Szomszédok 30 éve kezdődött, 13 évig volt műsoron, és országos ismertséget hozott a művésznőnek, aki addig főleg vidéki színházaknál játszott. Noha nyúlfarknyi szerep volt az övé, alakításával mégis sokak emlékezetében hagyott nyomot. Nincs ma ember – akár mémfüggő tinédzser –, aki ne tudna tőle idézni valami örökbecsűt.
Hogy mi volt a sorozat titka? Hogy igazi színészek játszottak benne, nem utcai járókelők, ahogy manapság a sorozatokban. Az is csak nálunk van, hogy valaki elmegy egy vetélkedőbe énekelni, 2 hét múlva meg már ő ül a zsűriben. A zsűri vetekszik a fellépőkkel, először is ruhailag, aztán hogy ki villant nagyobbat, ami egy vicc…
Amiről szó esik az interjúban:
- világháborús élményeiről, a légópincében töltött estékről,
- 1956 utcai harcairól,
- a Szomszédok kezdeteiről és arról, miért volt olyan emlékezetes az első forgatási nap,
- miért különleges a viszonya sorozatbeli ellenlábasával, Nemcsák Károllyal,
- mi borítja ki a közéletben,
- miért beszélget a Kossuth-díjával,
- miért különös addikció nála a mosás?
Pásztor Erzsi a beszélgetés során sír, nevet, és történeteivel lelket melenget.
Pásztor Erzsi pályájáról:
Pápay Erzsébet néven született Budapesten, de a nagyközönség Pásztor Erzsiként ismerhette meg. Száznál is több színházi szerepet játszott el, és majdnem ugyanennyi tévé- és játékfilmben is szerepet vállalt.
Máig emlegetett gyermekkori emlékei közé tartozik édesanyja fodrászüzlete, ahol anyja történetein, humorán sokszor és sokan dőltek a nevetéstől, és a német óvoda, ahol egy rendezvényen egyedül ő sült bele a mondókájába. A kudarc nem vette el a kedvét, iskolás korában már örökké szavalt, a szünetekben a vaskályha köré gyűlt társait is ezzel szórakoztatta.
1959-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Friss diplomásként a Debreceni Csokonai Színház tagja lett, két év múlva volt osztályfőnöke, Szinetár Miklós hívására a budapesti Petőfi Színházba, 1964-ben pedig már a Szolnoki Szigligeti Színházba szerződött. A következő évben a Pécsi Nemzeti Színház művésze lett, ahol tizennégy évadot játszott végig. A legnagyobb tragikai szerepeket kapta meg, Gertrudis, Bernarda Alba lehetett, és harminchat évesen játszotta először a MacskajátékOrbánnéját. Korábban azt mondta, szerepálmai nem voltak, így legalább nem érte csalódás, de minden apró sikernek tudott örülni.
1978-tól a Mafilm társulatának tagja volt. Noha a filmesek akkoriban keveset foglalkoztatták, kárpótolták őt a szakmai és közönségsikert hozó színházi vendégszereplései. Fellépett a Nemzetiben, a Tháliában, a Játékszínben vagy éppen a Pesti Színházban.
1983-tól a Madách Színházban játszott, az akkori igazgató innen küldte nyugdíjba 55 éves korában. Ezután a Játékszínben lépett fel, ahol Sommerset Maugham Csodás vagy, Júlia! című darabjában hatalmas sikert aratott. 2006-ban ismét Örkény Macskajáték-ában lehetett Orbánné az IBS Színházban, majd két év múlva a Turay Ida Színházban is. 2007-től 2011-ig a soproni Petőfi Színházban, 2015-ig pedig a Turay Ida Színházban játszott, és e két társulat örökös tagja lett. Mióta nyugdíjas, vendégművészként lép fel ott, ahová hívják.