Bede-Fazekas Csaba operaénekes, színész 1933-ban, Sellyén született, polgári családban. Eredetileg mezőgazdasági pályára készült, ilyen szakirányú tanulmányokat is folytatott, de végül nem ezen a területen helyezkedett el.
„1950-ben családunkat Sellyéről, a szülőfalumból kitelepítették a Hortobágyra. Akkor én a tizenhetedik életévemben voltam. Ott egy mezőgazdasági üzembe kerültem, állatokat kellett ellátni, ilyen és hasonló feladataink voltak. Abban a nyomorúságos helyzetben is, mi fiatalok igyekeztünk jól érezni magunkat, esténként szerenádot adtunk a lányoknak. Volt ott egy szintén kitelepített ügyvéd, Török Gézának hívták, Ő mondta: „Csaba, ha egyszer a Jóisten innen megszabadít, tanulj énekelni, mert szép hangod van.” Ez adta az indítást, de akkor még azt hittem, hogy mezőgazdász leszek. (…) A zene szeretete otthonról jött. Apám, bár katonatiszt volt, de kitűnően csellózott, fakultatíve elvégezte a Zeneakadémiát, ahol Schiffer Adolf tanítványa volt. A hangszert magam is kipróbáltam” – mesélte egy beszélgetésben.
„Nagynéném ismerte Maleczky Oszkárt, az Operaház Kossuth-díjas énekesét, a Zeneakadémia énektanárát, és összehozott vele, hogy hallgasson meg. Kiskatonaként (egyenruhában) el is mentem a Zeneakadémiára hozzá és elénekeltem, nagyon megilletődve az „Egy rózsaszál”-t a János vitézből. Maleczky pedig szólt a tanszékvezető Molnár Imrének, hogy intézzék el, hogy tanulhassak énekelni. Molnár írt egy levelet a századparancsnoknak, hogy engedjék meg, hogy a Zeneakadémia gyakorlóiskoláját a Kertész utcában látogathassam. Azt írta, hogy a hangom „szép reményekre jogosít”, megvan a levél. Így kaptam egy állandó kimenőt, ami a munkaszolgálatosoknál akkor óriási privilégium volt. 1955-ben szereltem le és 1957-ben, az enyhülő politikai légkör szép példájaként – figyelembe véve az előtanulmányaimat – mindjárt a második évfolyamba felvettek a Nagymező utcai konzervatóriumba. Így kezdtem én az énekesi pályát” – tette hozzá.
Bede-Fazekas Csaba 1961-ben sikeresen elvégezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola ének szakát. Tanulóévei alatt az Operaházban statisztált, később Ascher Oszkárnál tanult színészetet.
„Jelentkeztem a Honvéd Együtteshez, már majdnem fel is vettek, amikor karnagyuk, Pődör Béla megkérdezte, most hol dolgozom. „A Gellért-fürdőben vagyok kabinos.” „Mennyit keres?” „A fizetésem 800,- Ft, de borravalóval együtt két és fél-háromezer Ft-ra is felmehet.” „Ennyit mi nem tudunk adni, maradjon a fürdőben!” Utána jelentkeztem az operakórusba, de oda se vettek föl, ott már nem is indokolták. És én ezekért a kudarcokért nagyon hálás vagyok!
Volt egy kedves ismerősöm, Barcs Gabi néni, aki a konziban tanított, de az Operaházban is énekmesterként dolgozott, írt egy kedves levelet: „Csaba, ne keseredjen el, nem a hangjával van a baj. Adhatok egy jó tanácsot? Nem kell az önéletrajzba mindent beleírni.” Mert én mindig beírtam, hogy az édesapám katonatiszt volt. És hát, azok az információk nem segítettek a felvételnél, hogy az apám horthysta katonatiszt, egy vitéz, a VIII. gyalogezred egykori parancsnoka. De úgy éreztem, hogy ha ezt nem írom le, akkor megtagadom Őt. De jobb is, mert ott öregedtem volna meg a kórusban” – mesélte Bede-Fazekas Csaba.
A konzervatórium elvégzése után pár évvel az Állami Déryné Színházhoz került. Az itt töltött öt év alatt olyan szerepeket játszhatott el, mint Bagó a János vitézben, Archibald a Bál a Savoybanvagy Mercy Gróf a Cigánybáróban. 1968-ban átszerződött Győrbe, a Kisfaludy Színházhoz.
„A Déryné Színházzal jártuk az országot, ahol színpad volt, ott mi fölléptünk. Itt adtuk a János vitézt Téten, az innen alig 15 kilométer. Pestről jöttünk, a busz megállt Győrben, a (még régi épületben működő) Kisfaludy Színház mellett, egy cigarettaszünetre. Akkor éppen Bagót énekeltem, s Kőmíves Bori játszotta a Gonosz mostohát. Bori bement a színházba és megkérte az igazgatót, Várady Györgyöt és a karnagyot, Gulyás Sándort, jöjjenek ki, nézzék meg az előadást, mert szeretne Győrbe szerződni. De én erről semmit sem tudtam, csak az előadás után, amikor bejöttek az öltözőbe és megkérdezték, lenne-e kedvem hozzájuk szerződni. Akkoriban éppen válófélben voltam, így kapóra jött az ajánlat. Győrt amúgy is szerettem, ebben a lakásban, amiben most vagyunk, itt lakott a nagyanyám és édesanyám. A lakás maga nagyapám egykori szolgálati lakása volt, de Ő akkor már nem élt. Úgyhogy beköltöztem ide. Ennek már 55 éve” – árulta el.
Játszott többek között a Mayában, az Úri muriban, A Mesél a bécsi erdőben, a Zorbában, de mivel a színháznak nem volt operatagozata, az 1974/75-ös évadot már a debreceni Csokonai Színházban kezdte meg. Itt kapta meg első igazi operaszerepét, II. Endrét Erkel Ferenc Bánk bánjában.
A debreceni kitérő nem volt tartós, egy év után visszatért Győrbe, ahol a mai napig is magánénekesként működik. Az elkövetkező évek sorra hozták a kiemelkedő szerepeket és a velük járó elismeréseket is. Az operairodalom legnagyobb bariton szerepeit énekelhette el, a Rigolettót, a Trubadúr Luna grófját, a Don Carlos Posa márkiját, a Traviata Germont Györgyét, a Tosca Scarpia rendőrfőnökét, a Gianni Schicchit, a CarmenEscamillo szerepét vagy a Parasztbecsület Alfioját.
1985-ben elsőként kapta meg a Várady-díjat, melyet a győri színház híres igazgatójának, Várady Györgynek az emlékére hoztak létre. A győri kulturális élet meghatározó egyénisége lett, 1992-ben elsőként ítélték oda neki a Győri Művészetért kitüntetést. 1998-ban már a Győri Nemzeti Színház örökös tagjai között szerepel a neve.
De nem csak Győrben tevékenykedett, más vidéki és fővárosi színházakban is megfordult: vendégként nagy sikerrel lépett fel a Magyar Állami Operaházban, a Szegedi Nemzeti Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon, illetve a Miskolci Nemzeti Színház színpadán is.
2002-ben a szegedi Simon Boccanegra előadásban nyújtott teljesítményéért megkapta a legjobb operaénekesnek járó Dömötör-díjat is. Pályája során több mint 150 prózai, opera, operett és musicalszerepet játszott el. Munkásságának egészét 2015-ben Kossuth-díjjal ismerték el.
„Korábban nem tanultam a szerepeimet. Az a négy-öt hét, amíg próbáltunk, tökéletesen elég volt rá, dacára annak, hogy többnyire nagy szerepeket játszottam. Most viszont, amíg nem jön az előadás, mondogatom, memorizálom magamban. Pedig emlékszem, korábban én is mosolyogtam, amikor fél hétkor beléptem a színházba, és az idősebb kollégák a folyosón, már jelmezben mormolták magukban szerepeiket. Ide jutottam én is” – nyilatkozta egy interjúban.
December 29. pénteken, 19 órakor a Győri Nemzeti Színház ünnepi gálaműsort tartanak a művész tiszteletére.
Az életrajzi adatok: Berze Nóra