Galambos ErzsiBalázsovits LajosLovas RoziBata ÉvaWunderlich József
  • facebook
  • instagram
  • 2021. december 7., kedd
    banner_bigBanner3

    90 éves Mészáros Márta – “A szabadság a legfontosabb”

    2021. szeptember 19., vasárnap 09:06

    A mai napon ünnepli kilencvenedik születésnapját Mészáros Márta Kossuth- és Arany Medve-díjas filmrendező, a Magyar Mozgókép Mestere.

    Mészáros Márta pályájáról:

    Kispesten született. Édesapja, az ösztöndíjasként több évet is Rómában töltő Mészáros László szobrászművész az 1930-as évek elején kapcsolódott be az illegális munkásmozgalomba. A család 1935-ben a Szovjetunióba költözött, és Frunze (a mai Biskek) városában a kirgiz művészeti akadémia egyik alapítója lett. Apját a sztálini tisztogatások idején koncepciós perben kivégezték, anyja nem sokkal később tífuszban halt meg, az árván maradt gyerekeket 1946-os hazatérésükig a magyar kolónia vette gondjaiba.

    Mészáros Márta a moszkvai filmfőiskolát végezte el (gyermekként első filmélménye A dzsungel könyve volt), ezután itthon és Bukarestben rendezett híradókat és riportfilmeket. 1958-ban feleségül ment a rendező Jancsó Miklóshoz, és a Mafilm rövidfilmrendezője lett. Készített népszerű tudományos és oktatófilmet, képzőművészeti kisfilmet (Vásárhelyi színekTornyai JánosFestők városaBorsos Miklós).

    Első játékfilmjét 1968-ban forgatta Eltávozott nap címmel. 

    Az állami gondozásban felnőtt, a maga sorsát határozottan irányító fiatal nő szerepét Kovács Kati énekesnőre bízta. További filmjeiben (HoldudvarSzép lányok, ne sírjatok!) is a nők döntéshelyzetei és magatartásformái foglalkoztatták. Tabukat döntögető témái, szemléletmódja itthon nem mindig talált elismerésre, ugyanakkor külföldön a feminista mozgalmak követői hivatkoztak rá. 

    A témához az 1993-as A magzattal tért vissza, amelyben egy kétgyermekes anyát állít válasz elé újabb terhessége. Az 1998-as A szerencse lányai egy Lengyelországban szerencsét próbáló, végül prostituálttá váló orosz asszony drámája.

    Az egy intézeti kislány és egy negyvenéves nő egymásra találásáról szóló Örökbefogadásért (1975) a Berlini Filmfesztivál történetében első női rendezőként kapta meg az Arany Medve-díjat. 

    Következő filmjéért, az emberi kapcsolatokat újszerűen ábrázoló Kilenc hónapért az 1977-es cannes-i filmfesztiválon elnyerte a filmkritikusok díját (FIPRESCI). Az Ők ketten című alkotása (1977) az egyetlen film, amelyben együtt szerepelt a francia Marina Vlady és férje, a legendás orosz színész-énekes Vlagyimir Viszockij.

    1982-ben született az önéletrajzi ihletésű, a rendezőnőről mintázott Julcsi sorsát és eszmélését nyomon követő Napló-sorozat első része, a Napló gyermekeimnek. Ezt követte 1987-ben a Napló szerelmeimnek, 1990-ben a Napló apámnak, anyámnak, 1999-ben a Kisvilma. Az első rész az 1945-ben hazatérő család megpróbáltatásairól, a kamaszlány ébredő ösztöneiről szól. A második részben Julcsi Moszkvába kerül, filmrendező lesz és apja nyomát kutatja, a harmadik részben a forradalom végén hazatérve döbben rá a hazai valóságra. A trilógia előzményeiről szóló utolsó rész Kirgizisztánban játszódik, ahol a rendezőnő a gyermekkorát töltötte. A politikailag kényes téma miatt az első rész időlegesen dobozba került, bemutatásához néhány eredeti híradófelvételt ki kellett cserélni és meg kellett vágni. 

    Napló gyermekeimnek Cannes-ban a zsűri nagydíját nyerte el, a Napló szerelmeimnek pedig Berlinben Ezüst Medvét kapott.

    A rendező több filmjében választotta központi szereplőnek a közelmúlt történelmének nagy formátumú alakjait: A hetedik szobában Edith Stein, a zsidókkal sorsközösséget vállaló mártír apáca, A temetetlen halottban az 1956-os forradalom mártír miniszterelnöke, Nagy Imre életét dolgozta fel. 2009-ben a szociáldemokrata politikus Kéthly Annáról forgatott filmet Utolsó jelentés Annáról címmel.

    2001-ben Bartók A csodálatos mandarinjából készített táncfilmet. Több alkalommal is színpadra állította – nem csak Magyarországon – Pataki Éva darabját, amely Edith Piaf és Marlene Dietrich életét és kapcsolatát mutatja be. 2010-ben a Fellini Cabiria éjszakái című filmjéből készült darabot rendezte a Karinthy Színházban.

    Legutóbbi mozifilmjét, amelyben Törőcsik Mari az egyik utolsó alakítását nyújtotta, Aurora Borealis – Északi fény címmel 2017-ben mutatták be. 

    Azonos címmel a film készítésének folyamatát felidéző beszélgetőkönyv is megjelent. Mészáros Márta a témát ezúttal is a múlt századi történelemből merítette. Művét a második világháború után szovjet katonák és osztrák nők kapcsolatából született gyermekek, az identitásválsággal küszködő apátlan nemzedék ihlették. Tervei között szerepelt, hogy filmre vigye Erzsébet királyné, azaz Sissi, valamint Marie Curie életét, illetve hogy két pályatársnőjéről, a lengyel Wanda Jakubowskáról és a német Leni Riefenstahlról rendezzen filmet.

    Művészete elismeréseként 1977-ben Balázs Béla-díjat kapott, 1985-ben érdemes művész lett, 1990-ben Kossuth-díjjal, 2004-ben a Magyar Mozgókép Mestere címmel tüntették ki. 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést, két évvel később a Nagy Imre-érdemrendet, 2011-ben a Magyar Filmkritikusok Életműdíját, 2013-ban Prima-díjas lett. 

    Az elmúlt évtizedben több nemzetközi filmfesztiválon ismerték el életművét. 

    Megkapta a Berlinale Kamera-díját. 2017-ben az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia tagja lett, a Német Művészeti Akadémia Konrad Wolf-díjával, 2018-ban itthon Hazám-díjjal tüntették ki. Két éve a Berlinalén az Örökbefogadás, idén Cannes-ban pedig a Napló gyermekeimnek című filmjének felújított változatát mutatták be.

    Mészáros Márta több évtizedig élt Budapest és Krakkó között ingázva Jan Nowicki lengyel színész, filmjei főszereplője társaként. Gyermekeivel és unokájával több filmben dolgozott együtt.

    Mészáros Mártáról saját szavaival:

    Orosz: Budapesten nem vettek fel a főiskolára, mert nő akkoriban egyáltalán nem kerülhettek be erre a szakra. A Szovjetunióban is én voltam az első nő, aki elkezdhette a tanulmányait. Nyilván azért sikerült a felvételi, mert tudtam oroszul.

    Izgat: Azok a témák izgatnak, amikről hallgatni szokás.

    Rendező: Én akkor csinálok filmet, amikor izgat valami, amit el akarok mesélni a világnak. Ezzel együtt felvállalom azt is, hogy női rendező vagyok, ami nem azt jelenti, hogy feministaként határozom meg magam, hanem hogy másképp viszonyulok a világhoz, mint egy férfi. A női alkotók filmjeiben más a dramaturgia, még akkor is, ha férfiakról szól a történet. 

    Ösztönös: Inkább ösztönös voltam. Nagy mázlim volt, mert már az első filmemet elvitte egy olasz filmkritikus a pesarói fesztiválra, majd több országban is vetítették. Ezek után már itthon is adtak pénzt a következőre. Később pedig megkaptam a legfontosabb díjakat, Cannes-ban Nagydíjat, Berlinben Aranymedvét, és a Naplót körülbelül hatvan országban forgalmazták. Az itthoni fogadtatásuk viszont nem mindig volt jó. Nem értették, fanyalogtak, és feministának tartották.

    De tudod, amikor a filmednek Párizsban van a bemutatója, és François Truffaut ír róla, akkor kevésbé érdekel, hogy  a magyar filmkritikusnak mi a véleménye. A rendszerváltás után kaptam meg a Kossuth-díjat is.

    : Én végül is majdnem mindig meg tudtam csinálni azt, amit akartam, de mindig rendkívüli nehézségekbe ütköztem, erkölcsi, anyagi, de legfőképpen gondolkodásbeli, morális nehézségekbe. Magyarországon egyszerűen nem veszik komolyan a nőket. Engedik, hogy megcsináljuk a filmecskénket, de már a stúdióvezetői, kuratóriumi stb. posztokon kizárólag férfi ül. A magyar közélet egyszerűen férficentrikus, ami tapasztalataim szerint sehol a világon nincsen így. A nők nem vesznek részt a társadalmi életben, talán még nem ébredtek rá, hogy ez mennyire fontos.

    Tudomásul kell venni: El akartam mondani, hogy a nők érdekesek, hogy őszinték, és hogy van egy sajátos világuk, amit tudomásul kell venni. Nekem mázlim volt, mert egy kicsit féltek tőlem az orosz diplomám miatt, ráadásul Jancsó volt a férjem, és segítettük egymást. Mindig kaptam pénzt arra, hogy filmet csináljak. És remélem, hogy a pályám megnyitotta a lehetőségeket más nők előtt is, mert nagyon sok jó magyar rendezőnő van a mai napig. Mindig komolyan érdekelt, hogy a magyar nők miként élnek.

    És nagyon zavar, hogy van bennük egy nagy adag passzivitás, hogy hagyják magukat. Sokan hagyják magukat. Sok a válás, sok az erőszak. Sok dokumentumfilmet csináltam, és borzalmas családi helyzeteket, borzalmas életeket láttam.

    Meggyőződés: (…) Meggyőződésem, hogy a családi élet is feszült és instabil marad Magyarországon, amíg a nők nem követelnek maguknak több lehetőséget, nyíltságot, döntési jogot. A férfiak egy életen keresztül mindent megtesznek karrierjük érdekében, és ez így természetes. A nők közben szülnek, ellátják a családjunkat, dolgoznak, figyelik a világot. A feszültségek egymásra rakódnak, sok a tönkrement, magányos nő, sérült gyerek. A nőnek tisztában kell lennie magával, mi a helye, célja itt ma Magyarországon, és harcolnia kell a céljaiért. Új magatartásformák, új törvények szükségesek a női egyenjogúsághoz. A társadalomnak meg kell teremteni azt az állapotot, amikor a nő választani tud, és nem belekényszerül egy életformába.

    Hétköznapi: Majdnem mindegyik játékfilmemet egy dokumentumfilm előzte meg, így találtam meg a szövőnőket, a bútorgyári munkásokat, mentem Ózdra vagy a téglagyárba… (…) A hétköznapi dolgozó ember sokkal jobban izgatott. Nagyon elvont intellektuális témák, az intellektuel, okoskodó emberek sohasem izgattak. Mondjuk egy tanárnőről vagy tanáremberről szívesen csináltam volna filmet, de valahogy a hétköznapi dolgokat sokkal jobban szerettem.  (…) Mertem olyan karaktereket bemutatni, akik önállóan gondolkodnak, küzdenek, irányítják a sorsukat. 

    Igaz: Magyarország nagyon érdekes, itt tehetséges, különös emberek élnek, de nagyon sok a konformizmus, nagyon sok magány, gyávaság, hazugság van. A történelemről nem szeretnek igazat mondani, eltitkolják azt. Ezért csináltam meg az Aurora Borealist, mert az nekem arról szól, hogy nem szabad úgy meghalni, hogy az igazat elhallgattad.

    Elindul: Ha filmről van szó, mindig elindul bennem valami. Nyolc unokám van, hozzájuk is kellett energia. Ha forgatunk, akkor semmit nem érzek az időből. 

    Aggodalom: Nem bánom, hogy leírja – soha nem féltem én senkitől –, eléggé aggódom ezért az országért. Nem tartom jónak azt a zártságot, amely körbevesz bennünket a hétköznapokon, amelyben élnünk kell. Sok értékes, érdekes, tehetséges ember lakik, dolgozik itt, akik megérdemelnék, hogy jobban keressenek, sokkal biztonságosabbak legyenek a hétköznapjaik és nyitottabban gondolkozzanak. 

    Elvagyunk: Nekem húsz évig lengyel párom volt, sokat éltem a hozzánk közeli országban, s bár azt mondják lengyel–magyar két jó barát, azért mégsem hasonlít a két nép egymásra. Ők egy iszonyatosan harcos nép, hangosan beszélnek, hangosan imádkoznak, elementáris erő van bennük. Mi is gyakran azt hisszük magunkról, hogy ilyenek vagyunk, pedig inkább jól elvagyunk magunkban. 

    Ösztönös: Inkább ösztönös voltam. Nagy mázlim volt, mert már az első filmemet elvitte egy olasz filmkritikus a pesarói fesztiválra, majd több országban is vetítették. Ezek után már itthon is adtak pénzt a következőre. Később pedig megkaptam a legfontosabb díjakat, Cannes-ban Nagydíjat, Berlinben Aranymedvét, és a Naplót körülbelül hatvan országban forgalmazták. Az itthoni fogadtatásuk viszont nem mindig volt jó. Nem értették, fanyalogtak, és feministának tartották.  De tudod, amikor a filmednek Párizsban van a bemutatója, és François Truffaut ír róla, akkor kevésbé érdekel, hogy  a magyar filmkritikusnak mi a véleménye. A rendszerváltás után kaptam meg a Kossuth-díjat is.

    Jancsó: Sok érdekes személlyel találkoztam az életem során, de olyan tisztességes, okos és különleges aurájú emberrel, mint amilyen Jancsó volt, soha nem hozott össze a sors. Filmjeivel történelmet írt a történelemről, filozófiáról, létről, sorsokról. Hihetetlenül sokat tudott Magyarországról. Az utóbbi időben azonban eltávolodott a közélettől, elkeseredetten szemlélte a változásokat, melyek nem előre, hanem hátrafelé tartanak. Bekövetkezett, amit sejtett: a történelem ismétli önmagát. Pedig a rendszerváltáskor azt hittük, közelebb kerül hozzánk a demokrácia. Tévedtünk.

    Őszinteség: Amikor Jancsó Miklós felesége voltam, mindketten sokat forgattunk, tehát nem mondom, hogy egyszerű volt a gyereknevelés, de azért próbáltuk megoldani. Mindig volt segítségünk, például bejárónő vezette a háztartást. Persze biztosan hiányoztunk  a gyerekeknek, de azt nagyon élvezték, hogy izgalmas művészközegben nőttek fel. Nálunk az őszinteség volt a princípium. Próbáltunk nem hazudni egymásnak, még ha az őszinteség fájó is volt. Miklós egy időben Olaszországban élt, ott volt egy élettársa, és nekem is lett valakim, de ezeket sem titkoltuk a gyerekek előtt. 

    Élet: Nőnek lenni csodálatos dolog, nem szégyen, másodrendűség, megaláztatás, ahogy itt, Kelet-Európában megszoktuk. A nő anya, életet ad. Ez közhely, de alapvető közhely, hisz nélküle megszűnik az élet. Nőnek lenni: szex, erotika, szépség, szerelem és szeretet sugárzása. Miért nem a szeretet vezérli a világot? Miért törekszenek a férfiak egész életükben a hatalomra?

    Család: Nem érdekel a napi politika, a családom fontosabb. Érdekes, színes egyéniségek vesznek körül, a gyerekeim, az unokáim. Jancsóval mindig is tartottuk a kapcsolatot, feleségével jó barátságban vagyok. Öt nyelven olvasom a világ híreit. Elborzaszt az a folyamatos hazugság, ami állandóan tetten érhető gazdaságban és ideológiában. Még a kádárizmus idején is okosabb, műveltebb vezetők ültek a minisztériumokban. Filmes fordulattal azt mondhatnám, rossz vígjáték pereg előttünk.

    Kátyú: Nem értem, miért aláznak meg, dobnak félre tehetséges művészeket ahelyett, hogy támogatnák őket. Hogy a filmes közép- és új nemzedék hogyan fog kimászni ebből a kátyúból, nem tudom.

    A mi történeteink: Tisztelem Andrew Vajnát abból a szempontból, hogy erős egyéniség, megcsinálta a karrierjét a világban, bizniszember, neki erre jár az agya, de a szemléletével nem értek egyet. Ahhoz meg már öreg vagyok, hogy ebben változzak. Az elmúlt tíz évben tapasztalható strukturális harcok közepette úgy nyúltak bele a magyar filmgyártásba, hogy közben eltűnt egy tehetséges generáció. Maradtunk mi, öregek, és a többiekből kevesen tudtak talpon maradni. Talán Hajdu Szabolcs, Mundruczó Kornél, Pálfi György kivétel ebben. Számomra nincsenek kategóriák ebben a műfajban. Van a film és a filmipar. Olyan ez, mint az irodalom. Kiadják a kis ponyvákat, krimiket, amelyeket egy este az ágyban vagy a vonaton kiolvas az ember, s van Thomas Mann, Tolsztoj, Krúdy Gyula. A magyar kritikusok ironikusan szeretik művészfilmnek vagy szerzői filmnek nevezni azt, ha egy alkotás valamiről szól. Többet mond el, mint az, hogy Józsika szereti Katikát, de összevesznek, mert a társa beleszeretett Arankába, szült neki egy gyereket és ezért Katika boldogtalan. Ilyen történetekkel tele vannak a bulvármagazinok. A filmiparhoz sok pénz és nagy közönség kell.

    Magyarország egy pici ország, sajátos nyelvvel, nekünk a mi történeteinket kellene a moziban hatásosan elmesélni. Úgy, hogy azok rólunk szóljanak, a mi életünkre, kérdéseinkre adjanak válaszokat. 

    Bízom: Több mint tíz éve írok egy könyvet a szakmámról és az életemről. Az is benne van, milyen nehéz dönteni, melyik az igazi hazám: Magyarország, Oroszország vagy Lengyelország. Egyszerűen európai vagyok. Ami a jövőt illeti, bízom abban, hogy jön idő, amikor olyan filmek készülhetnek, amelyek az életünkről, a társadalomról szólnak. És a közönség is fogja őket szeretni.

    Forrás: Szabadföld, Origo, Filmtett, Veol.hu, Mészáros Márta Napló magamról című önéletrajzi könyve (Pelikán Könyvek, 1993), Színház Online, Színház.org

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2021 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka