A színház szentély, a görög tragédiákat a rítus felől kell megközelíteni – vallja Theodórosz Terzopulosz, a Bakkhánsnők rendezője. Euripidész művét a most 77 éves görög mester, a Színházi Olimpia egyik alapítója állította színpadra a Nemzeti Színházban. A próbafolyamat alatt a színészek megismerhették a rendező különleges, több évtizeden át csiszolt technikájával is. A Bakkhánsnőket 2022. május 14-étől láthatja a közönség a teátrum műsorán.

Fotó: Eöri Szabó Zsolt, Nemzeti Színház

Csak a rítus begyakorlásával férkőzhetünk közelebb az antik tragédiához – mondja Theodórosz Terzopulosz, aki szerint éppen a görög tragédia lényegét, a rítust szokták mellőzni az előadások.

„Ennek a gyökerét akartam felkutatni. Ezért kezdtünk el megválni minden felesleges, az évszázadok során rárakódott teátrális hatástól, és kidolgoztunk egy módszert, ami az elakadt energia és a hang felszabadítására épül, és a test és szó egységének újraalkotását célozza.” – hangsúlyozta a görög mester arról, hogyan indult a kutatómunkája évtizedekkel ezelőtt. Theodórosz Terzopulosz 1985-ben alapította meg az Attisz színházat Athénban, az első előadásuk 1986-ban éppen a Bakkhánsnők volt.

Ez indította el arra, hogy kidolgozza sajátos munkamódszerét, amely Dionüszosz visszatérése címmel kötetben is napvilágot látott. Most a Nemzeti Színház színpadára gondolta újra a tragédiát, ami szerinte mindig aktuális. „Politikai színházat csinálok, ami nem az aktualitások keresését jelenti, hanem azt, hogy a jelenből olvassuk Euripidész antik szövegét. Vagyis az előadásunk természetesen a háborúról is szól, de nem kimondottan az orosz-ukrán konfliktusról, hanem általában a háborúról: legyen az a Közel-Keleten, a Balkánon vagy bárhol a jövőben. Hatodik alkalommal rendezem meg a Bakkhánsnőket, és a háború réme sajnos mindig aktuálissá teszi.” – nyilatkozta az előadás kapcsán Theodórosz Terzopulosz.

A görög rendező számára Dionüszosz nem annyira a bor és mámor, inkább a színház eksztatikus istenét testesíti meg, a kiszakadást a mindennapokból. Ezen alapul színészi tréningje is, a módszer egyfajta rítusként hozza létre azt az állapotot, amely felszabadítja a testi és lelki energiákat.

A Nemzeti Színház művészei hosszú próbafolyamatban ismerkedtek meg a módszerrel, az előkészületekben Szávasz Sztrúmbosz, az Attisz Színház egyik színésze volt a segítségükre. A görög színész szerint azok, akik a darabban most szerepelnek, nagyszerűen teljesítették a feladatot, annak ellenére, hogy hosszú és nehéz folyamat a technika elsajátítása. A görög színész elmondta, a bonyolult pszichoszomatikus munkamódszer révén az érzelmek, az érzékek, az ösztönök felszabadulnak, és a természetes energiák segítenek megtalálni a szerep lényegét.

A Dionüszoszt alakító Bordás Roland és a Pentheusz királyt megformáló Herczegh Péter is arról beszélt, hogy az alig több mint egyórás előadásnak a fizikai-szellemi terhelése nagyobb igénybevételt jelent, mint egy három és fél órás produkciónak a felépítése, ami általában megszokott időtartamnak számít.

Bordás Roland azt mondta: „Theodórosz Terzopulosz tényleg tiszteletben tartja a színházi létezés alapszabályát: a színész jelképesen is felakasztja az utcai ruháját a fogasra, ha dolgozni kezd. Kizárjuk a külvilágot, hogy teljesen a próbára tudjunk összpontosítani. Terzopulosz valóban arra törekszik, hogy szakrális teret hozzon létre. A színházi rítus csak ilyen módon gyakorolható be.”

Herczegh Péter a szerepekről szólva hozzátette: „Az általam megformált Pentheusz király az uralkodó, a hadúr, vagy egyenesen diktátor archetípusa, aki merev, csupán fejből dolgozik. Agresszívan, kizárólag a hatalmi gondolkodás határozza meg a viselkedését. Ez a kérlelhetetlen rend mindentől meg akar szabadulni, ami nem hajlandó az általa kialakított keretek között létezni.” Bordás Roland Dionüszosza ezzel szemben „a zsigeribb, ösztöni létmódot képviseli az előadásban, aki ugyanakkor felette áll az észszerűségnek, az értelemnek.” 

Az Agaué szerepében látható Szűcs Nelli is az ellentétes pólusok, a fény és az árnyék, a jó és a rossz, a tudatos és a tudattalan egyensúlyáról beszélt a főpróbán adott interjújában. Szerinte a görög tragédiák a személyes, vagy családi drámákon túl mindig hordoznak valamilyen többletet, az emberi lét sűrítményét tartalmazzák, nem hiába maradtak fenn évezredeken keresztül.

„Nagyon a mának szól ez a darab, holott egyetlen egy mai név, vagy aktuálpolitikai utalás sincs benne, csak Euripidész szövege.” – tette hozzá a színésznő.

„Egyértelműen láthatjuk benne a mai Európa gondjait, a pusztulást, az okokat, a haszonélvezőit, a veszteseit a rossz emberi gondolkodásmódnak.”

Szűcs Nelli úgy fogalmazott, a darab arra hívja fel a figyelmet, hogy nem egypólusú ez a világ, és nem szabad mindig ugyanazokat hibákat elkövetnünk, ezért is kell a szembesítés, a figyelmeztetés. Dionüszosz alakja és a történet ebben az előadásban szerinte arra is rávilágít, hogy a színháznak nem szabad csak a szórakoztatóipar szintjén működnie, hanem, ahogy a görögöknél, a színház bölcsőjénél történt, együttgondolkodásra kell hívnia az embereket.