Május 16-án ünnepli 95. születésnapját Máthé Erzsi a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Máthé Erzsi pályájáról:
Máthé Erzsi 1927. május 16-án született Budafokon. Családjával nagyon nagy szegénységben nőtt fel.
„A szüleimmel úgynevezett barlanglakásban laktunk, emlékszem, ha nagy eső volt, befolyt a víz, a szomszédok segítettek kilapátolni.
A sok nedvességtől persze a fal is penészedéit, de szerencsém van, nem voltam beteges, egészen 85 éves koromig az égvilágon semmi bajom nem volt. Később aztán édesanyám közbenjárására kaptunk egy lakást, de a „jólét” nem tartott sokáig: kitört a háború. 1948-ban, miután svábok voltunk, elvették az otthonunkat és kitelepítettek minket.
A szüleim házassága is tönkrement, húsz év után elváltak. Nem csodálkoztam rajta, apám és anyám olyanok voltak, mint a tűz és a víz. A papa nagyon jó ember volt, nagyon tudott szeretni, de a mama rideg, túl kemény volt. Ilyen szeretetlenségben képtelenség élni. Engem is sokat bántott, még vert is, de erre már nem szívesen emlékszem vissza. Talán azért lettem kemény nő, még a hangom is, mert ezt hoztam otthonról. De ez persze csak látszat, így lepleztem a gyengeségemet, az esendőségemet.
Megkeményítettem magam, így védekeztem. De belülről csupa szív és jóság vagyok, csak nem mertem gyakran kimutatni.
Most, ahogy öregszem, ez is megváltozott” – nyilatkozta egyszer pályája kapcsán.
Jelentkezett az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájába, a felvételin Ady Endre A halál rokona vagyok című versét mondta el: „Csak drámai verseket ismertem, olyanokat, amilyen az életem volt. Felvettek. A Színművészeti Főiskolára már nem sikerült bejutnom, de azért mégis a színház közelébe kerültem, egymás után kaptam a szerepeket. 1949-ben a Nemzetiben beugrottam Szörényi Éva helyére az egyik darabban. Major Tamás rendezte, ő mondta, hogy ilyen névvel nem lehetek színésznő. Akkor lettem Máthé Erzsi” – fogalmazott.
A színiiskola elvégzése után, 1948-ban a Vígszínház szerződtette, majd a következő évadban Szendrő József – későbbi férje – Pécsre hívta, mindössze 22 éves volt, amikor megismerkedtek. „Móricz Zsigmond Úri murijában játszottam, ő rendezte.
Csak néhány hónapja voltam ott, amikor a premier után a Nádor Szálló előtt a nagy zsivajban egyszer csak utánam szólt: „Erzsike, hozzám jönne feleségül?”. Mondtam, persze.
Részéről szerelem volt, részemről nem igazán. Jó humorú, szellemes, okos, művelt ember volt, csodálatos személyiség, de nem férjnek való. Nem tudta, mit jelent a család, semmi más nem érdekelte, csak a hivatása. Talán akkor még én sem voltam feleségnek való. Kemény voltam, ostoroztam, kioktattam. Rosszul csináltam, de nem tudtam más lenni, ezt hoztam otthonról. Tőle született a fiam, egy évig élt csak. Agyhártyagyulladásban halt meg, a pécsi tetemtőben van a sírja. Szokták mondani, hogy az idő gyógyítja a sebeket, de ez a seb soha nem gyógyult be, a mai napig úgy fáj, mint amikor meghalt… A mai napig nem tudok erről beszélni” – árulta el a Nemzet Színésze.
1952-ben, Szendrő Józseffel való válása után került a Gellért Endre-vezette Nemzeti Színházba, amelynek három évtizedig maradt a tagja. Emlékezetes alakítása volt a Nemzetiben – többek között – Az ember tragédiája Évája, a Bánk bán Gertrudisa, a Lear király Gonerilje, a Liliomfi Kamillája, a Téli rege Paulinája.
„Már gyerekként is volt bennem belső kényszer, hogy a tükör előtt előhívjak érzéseket. Ültem, álltam a tükör előtt és sírtam, zokogtam, nevettem vagy táncoltam egy zenére. Mindig játszottam valamit, de akkoriban nem is jutott eszembe, hogy színésznő legyek.
Azért sem, mert egyszerű családból való voltam, elvált szülők gyereke. Aztán színésznő lettem. Emlékszem, amikor Gobbi Hilda azt mondta rám, hogy ’Ő, mindent el tud játszani!’. És valóban, voltam én minden, cseléd, királynő, szobalány, komika és parasztasszony is” – nyilatkozta egy interjúban.
1982-ben alapító tagként követte Zsámbéki Gábort és Székely Gábort a Katona József Színházba, ahol szintén számtalan nagyszerű alakítás fűződik a nevéhez – többek között Pirandello Ma este improvizálunk, Koltés Roberto Zucco, Shakespeare Szeget szeggel, García Lorca Bernarda Alba háza, Parti Nagy Lajos Mauzóleum, Spiró György Az imposztor és Koccanás, Vinnai András Motel, Goldoni Mirandolina és A karnevál utolsó éjszakája című darabjaiban.
Alkati adottságai — királynői tartása és mély, zengő orgánuma — tragikus szerepek megformálására predesztinálták.
Ugyanakkor humora, karikírozó képessége vígjátékokban, komédiákban is nagyszerűen érvényesült.
1956-ban és 1971-ben Jászai-díjat, 1985-ben – már érdemes és kiváló művészként – Kossuth-díjat kapott, 2000-ben pedig a nemzet színészévé választották.
A Katonában saját vagyonából létrehozta a Máthé Erzsi-díjat, amelyet minden évben egy-egy fiatal színésznek ítél – titkos szavazással – a társulat,
a Színház- és Filmművészeti Egyetemen pedig a Máthé Erzsi Alapítvánnyal támogatja a kiváló eredménnyel végzett hallgatókat.
Második férjével, Bíró Lászlóval a mérnök haláláig együtt élt: „A véletlen sodorta elém Bíró László mérnök urat. Egy színdarabban meglátott, aztán hosszú ideig keresett, kutatott utánam, míg végül rám talált. A maga módján nagyon szeretett, azt szoktam mondani, a magam módján én is őt. Még a pályámat is feladtam érte, elmentem vele Marokkóba, Casablancába, mert ott kapott munkát. Ez úgy történt, hogy 1964-ben, mielőtt felrobbantották a Nemzetit, ültem bent a nézőtéren Gobbi Hildával, és együtt sírtunk. Borzalmas volt. Akkor jött a kiküldetése a férjemnek, én pedig kértem az igazgatómtól egy év fizetés nélküli szabadságot, és elmentem vele.
Egész nap a gyárban dolgozott, én pedig magányosan üldögéltem az Atlanti-óceán partján, közben franciául tanultam. így telt el az egy év, aztán elkezdett hiányozni a színház.
Visszajöttem, a férjem még hét évig maradt. A haláláig együtt éltünk. Sajnos, ha az ember ilyen szép kort megér, mint én, közben elveszti a szeretteit.”
Máthé Erzsi azt vallja, mindig túlfűtött és szenvedélyes volt, ezt örökölte, hozta magával: „A színház volt az életem, a mindenem, de letettem, magam mögött hagytam. Nem hiányzik, nem szoktam színházzal álmodni és nem szoktam visszagondolni. Furcsa érzés ez és egyben pokoli is. 65 évet játszottam, de a végén úgy éreztem, hogy üres lettem, elfáradtam benne… Mindig is lámpalázas voltam és erős volt bennem a megfelelési kényszer, sokat gyötrődtem és küzdöttem, ez elhasználta az idegrendszerem és tovább már nem akartam ezt a küzdelmet. Óriási volt bennem a megfelelési vágy, és csak magamat gyötörtem. Volt rendező, aki mondta, hogy Erzsike ne gyötörje magát, van ideje. De én már az első 5 percben, amikor megkaptam egy szerepet azon gondolkoztam, hogy megbirkózom-e a feladattal vagy sem.
De hát 65 év, az 65 év, ennyit csak letettem. Amikor csináltam, a mindenem volt, az életem volt, a színházért éltem”
– fejtette ki egy beszélgetésben.
Isten éltesse sokáig a Nemzet Színészét!
Forrás: Színház Online, Művész Világ, Filmkultúra, Nők Lapja, híradó.hu, Katona József Színház, Ripost, Best