Bodrogi Gyula, Jordán Tamás, Koltai Róbert, Tenki Réka, Bálint András, Kovács Zsolt, Pogány Judit és Lázár Kati főszereplésével rendezi első mozifilmjét Csányi Sándor, melynek gyártására megszavazta a támogatást a Nemzeti Filmintézet. Lakos Nóra VÉLETLENÜL ÍRTAM EGY KÖNYVET címmel forgat családi filmet az írás csodájáról egy holland sikerkönyvet feldolgozva.
Csányi Sándor rengeteg filmes és színházi szerep, kitűnő színházi rendezések, valamint a Thália Színház művészeti vezetőjeként elért sikereit követően egy fantasztikus színészgárdával vághat bele első mozifilm rendezésébe. A Ma este gyilkolunk címmel készülő krimi-vígjáték filmtervének gyártására 950 millió Ft támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága.
Egy idős színészek lakta otthonban játszódik és egy rejtélyes haláleset nyomozásának története a Köbli Norbert forgatókönyvéből, Lajos Tamás producer vezetésével készülő Ma este gyilkolunk című krimi-vígjáték.
Az Agatha Christie stílusát idéző történetben egy mellőzött öreg színész, akit hajdan egy Poirot-szerű szerep tett híressé, saját szakállára kezd nyomozni. Ahogy egymás után, módszeresen kihallgatja a gyanúsítottakat, azzal szembesül, hogy mesterdetektívi munka lesz ennyi kitűnő színészkollégája között megtalálni a gyilkost.
„Az élet úgy hozta, hogy megismertem egy színészotthont, és rögtön megfogalmazódott bennem egy ott játszódó film ötlete. Arra gondoltam, milyen egyedi lehetne egy olyan zárt térben játszódó krimi, ahol a gyanúsítottak egytől egyig színészek, azaz olyan emberek, akik egy élet munkájával fejlesztették tökélyre a hazudozás művészetét. Milyen nehéz lenne köztük megtalálni a tettest.” – emlékszik vissza a filmterv születésére Köbli Norbert.
A Ma este gyilkolunk krimi-vígjáték hiánypótló alkotás lesz, hiszen ebben a világszerte népszerű zsánerben szinte alig készült korábban magyar film. A Bodrogi Gyula, Jordán Tamás, Koltai Róbert, Tenki Réka, Bálint András, Kovács Zsolt, Pogány Judit és Lázár Kati közreműködésével készülő film operatőre Balázs István Balázs, látványtervezője Verebes Zoltán, jelmeztervezője Benedek Mari, maszkmestere Kund Barbara, vágója Kovács Zoltán, és a rendező Csányi Sándor is szereplők között lesz. A 38 napos forgatás a tervek szerint 2023 nyarán kezdődik, majd a film várhatóan 2024 februárjában lesz látható a mozikban.
Többszörösen díjnyertes holland regényből készül Lakos Nóra következő filmje. A Véletlenül írtam egy könyvet című családi, ifjúsági film az írás csodáját jeleníti meg, egyedi vizuális elemekkel, egy 12 éves kislány személyes történetén keresztül. A történet rávilágít arra, hogyan tud átsegíteni az írás a legnehezebb időszakokon is. A forgatókönyv alapjául szolgáló Annet Huizing-regény egy nemzetközi sikerkönyv, mely több mint tíz országban jelent meg és számos irodalmi díjat nyert.
A filmterv megvalósulását producerként Sümeghy Claudia, Topolánszky Tamás Yvan rendezővel közös gyártócégük, a JUNO11 Pictures égisze alatt segíti már a fejlesztési szakasztól kezdve. A Véletlenül írtam egy könyvet címmel készülő filmet producerként jegyzi még Lakos Nóra, koproducere a BIND, mely a holland filmszakma egyik kiemelkedő produkciós vállalkozása, vezetője Joram Willink Emmy-díjas producer.
A film forgatása 2023 első felében kezdődik, a Nemzeti Filmintézet 800 millió forint támogatást szavazott meg magyar-holland koprodukcióban készülő családi film gyártására.
A Véletlenül írtam egy könyvet főszereplője, még csak 12 éves, de már tudja, hogy író szeretne lenni, méghozzá híres író. Ebben a szomszédjában élő, épp alkotói válságban szenvedő írónő segít neki, némi kertészkedésért cserébe. Miközben a főhős írni tanul, felfedezi családja történetét, jobban megismeri önmagát és feldolgozza anyukája elvesztésének traumáját, míg azon veszi észre magát, hogy az életéből egy kalandokkal teli, izgalmas könyv született.
A forgatókönyv első magyar alkotásként kapott meghívást a világ egyik legnevesebb ifjúsági filmes workshopjára, a holland Cinekid Script LAB-be, majd koprodukciós eseményére is, ahol megnyerte a legjobb filmtervnek járó projektfejlesztési fődíjat az Eurimages-tól.
Lakos Nóra, a film forgatókönyvírója és rendezője, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett, majd a londoni és brüsszeli filmegyetemen is tanult rendezést. Rövidfilmjei (Edina, Egy napra visszamennék, Otthon), dokumentumfilmje (Magyar bajusz) és első nagyjátékfilmje (HAB) számos nemzetközi fesztiválon versenyzett és nyert díjakat. Lakos Nóra évek óta foglalkozik a fiatal generációnak szóló filmekkel. 2018-ban megalapította a Cinemira – Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivált, ahol a világ legkiemelkedőbb, fiatal közönségnek szóló alkotásait mutatják be. 2014-ben megalapította a Gyerekfilm Akadémiát, amelynek keretein belül a legfiatalabb generációnak (8-18 évesek) tart filmes workshopokat, gyárt rövid- és animációs filmeket, online sorozatokat.
A NFI Filmszakmai Döntőbizottság határozatai:
https://nfi.hu/mozgokepszakmai-tamogatas/mozifilmes-palyazatok/legfrissebb-dontesek