gate_Bannergate_Banner
PinceszínházRózsavölgyi SzalonVígszínházFigeczky Bence
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 1., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    A 20 éves a Proton Cinemát ünneplik – Premier előtt vetítik Reisz Gábor új moziját

    2023. szeptember 15., péntek 11:25

    Petrányi Viktória producer és Mundruczó Kornél rendező 2003- ban alapította közös produkciós társaságukat, a Proton Cinemát. A filmművészeti főiskola óta tartó barátságuk és alkotói együttműködésük azóta is töretlen, filmjeik a legrangosabb nemzetközi fesztiválokon, köztük Cannes-ban és Velencében szereztek díjakat, Mundruczó Kornél Pieces of a Women című rendezésének női főszereplőjét, Vanessa Kirbyt Oscar-díjra is jelölték.

    Legfontosabb elvük az alkotói szabadság tisztelete, és a professzionális munkastílus. A saját projektek és a megrendelőik számára végzett produkciós tevékenység mellett elsőfilmes alkotók munkáját is segítik. Legszívesebben olyan filmekkel dolgoznak, ahol a mozgókép és más művészeti ágak kombinációjával kísérleteznek.

    Az évek során a színházi tevékenység egy külön cég formájában, szintén szakmai sikerektől övezve külön életet kezdett élni Proton Theatre néven.

    A Proton Cinemával indult el és alkot jelenleg is Reisz Gábor, Kárpáti György Mór, Kis Hajni, Visky Ábel.

    Szeptember 22. és 24. között a budapesti Cirkó-Gejzír moziban ennek a húszéves folyamatnak a mérföldköveire pillantanak vissza, többek közt látható lesz a Nincsen nekem vágyam semmi, a Fehér isten, a Szép napok, a Guerilla, a Viharsarok és a Külön falka című film is,

    illetve premier előtt vetítik Reisz Gábor Magyarázat mindenre című moziját.

    Vetítéssorozattal és egy kísérőprogramként meghirdetett pódiumbeszélgetéssel (amelyre itt lehet regisztrálni: https://forms.gle/WtLjRJMQMbaecYew8) is készülnek.

    A program: 

    Szeptember 22. péntek

    16:15 Nincsen nekem vágyam semmi (r.: Mundruczó Kornél) (16)
    https://www.cirkogejzir.hu/…/nincsen-nekem-vagyam…/848/
    18:15 Reisz Gábor-rövidfilmek
    https://www.cirkogejzir.hu/…/reisz-gabor-rovidfilmek/854/
    18:30 Űrpiknik (r.: Badits Ákos) (12)
    https://www.cirkogejzir.hu/filmek/urpiknik/659/
    19:30 Magyarázat mindenre – A vetítés után beszélgetés a film rendezőjével, Reisz Gáborral (16)
    https://www.cirkogejzir.hu/filmek/magyarazat-mindenre/852/
    20:30 Jövő nyár (r.: Kárpáti György Mór) (16)
    https://www.cirkogejzir.hu/filmek/jovo-nyar/745/

    Szeptember 23. szombat

    15:00 Mundruczó Kornél-rövidfilmek
    https://www.cirkogejzir.hu/…/mundruczo-kornel…/855/
    16:00 Johanna (r.: Mundruczó Kornél) (18)
    https://www.cirkogejzir.hu/filmek/johanna/849/
    16:45 Guerilla (r.: Kárpáti György Mór) (12)
    https://www.cirkogejzir.hu/filmek/guerilla/553/
    18:30 VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (r.: Reisz Gábor) (16)
    https://www.cirkogejzir.hu/…/van-valami-furcsa-es…/279/
    A film után, 20 órától nyilvános beszélgetés a Proton Cinema munkatársaival 
    Résztvevők: Petrányi Viktória, Sós Judit, Berkes Júlia, Gyárfás Eszter, Mundruczó Kornél (regisztrálni itt lehet: https://forms.gle/WtLjRJMQMbaecYew8)
    18:45 Külön falka (r.: Kis Hajni) (12)
    https://www.cirkogejzir.hu/filmek/kulon-falka/693/
    21:00 Delta (r.: Mundruczó Kornél) (16)
    https://www.cirkogejzir.hu/filmek/delta/851/

    Szeptember 24. vasárnap
    14:30 Válogatás a Proton Cinema rövidfilmjeiből
    https://www.cirkogejzir.hu/…/valogatas-a-proton…/856/
    16:00 Szép napok (r.: Mundruczó Kornél) (16)
    https://www.cirkogejzir.hu/filmek/szep-napok/853/
    17:45 Fehér isten (r.: Mundruczó Kornél) (16)
    https://www.cirkogejzir.hu/filmek/feher-isten/328/
    20:15 Mesék a zárkából (r.: Visky Ábel)
    https://www.cirkogejzir.hu/filmek/mesek-a-zarkabol/657/
    20:30 Viharsarok (r.: Császi Ádám) (16)
    https://www.cirkogejzir.hu/filmek/viharsarok/260/

    Petrányi Viktória és Mundruczó Kornél munkásságáról és együttműködésének részleteiről a Forbes-ban olvashatnak részletesebben.

    banner_bigBanner1
    banner_bigBanner2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram