Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    A béke témáját dolgozta fel a k2 Színház betlehemes előadása

    2021. március 8., hétfő 09:47

    A Déryné Program Barangoló alprogramjába bekerült előadástervek közül két produkciót mutattak be 2020-ban, köztük a k2 Színház Béke – betlehemezés egy felvonásban című darabját. A produkció az Ördögkatlan Fesztivállal együttműködve jött létre – számolt be a Papageno.

    Béke a betlehemezés alaphelyzetéből indul: a játszók a népi hagyományoknak megfelelően eljátsszák a kisded Jézust köszöntő pásztorok történetét. A pásztorok ezután hazatérnek asszonyaikhoz, ahol újszülött gyermekeiket vérbe fagyva találják. A Jézus vérére szomjazó Heródes ugyanis elrendelte, hogy minden újszülött gyermeket mészároljanak le Betlehemben…

    A Déryné Program Barangoló nevű alprogramja fiatal előadóművészeknek, kőszínházi struktúrán kívüli alkotóközösségeknek nyújt lehetőséget és szakmai támogatást ötleteik megvalósításához. Az alprogramba eddig tizenkét előadásterv került be, amelyek közül a Béke! – avagy Nagy Dionüszia mellett a KOHO Egyesület Függvények című előadását mutatták be.

    Forrás: Papageno fizetett tartalom

    Fotó: Bérczes László

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram