A Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész még csak idén lett volna nyolcvanéves. Már főiskolásként jelentős főszerepeket játszott a kor meghatározó filmrendezőinél. Jancsó Miklós, akinek egyik legfontosabb színésze volt, azt mondta róla: nagyon kell neki Kozák András tiszta, végtelen belső nyugalmat és méltóságot sugárzó arca. Színházi feladatai elsősorban a Thália Színházhoz kötötték, ahol negyedszázadon át játszotta főszerepek sorát Kazimir Károly sajátos népművelő színházában, klasszikusokat, kortárs figurákat, eposzok hőseit.

Mindamellett filmekben és színpadon sok hangsúlyosan magyar karaktert, történelmi hőst. 2003-ban, hatvanadik születésnapján, interjúiban borúsan szólt a hivatásában tapasztalt értékvesztésről, s arról az érzetéről, mely szerint nincs már szükség példaadó hőstípusokra.

Az akkori interjúk készítői megjegyezték, hiába is látja felhősnek az őt körülvevő világot, a színészből sugárzik az energia, évtizeddel látszik ifjabbnak a koránál. Két évvel később gyógyíthatatlan kór, agydaganat támadta meg, amely hónapok alatt el is vitte. (…)

Kozák András többször említette: tizennégy éves korában látott először villanykörtét. 14 éves, amikor bekerül a nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnáziumba. Jó eszű fiú. Egyik bátyja, a festőművésszé lett Kozák János interjúban beszélt arról, hogy saját művészetében a kételkedés jelentett erős mozgatórugót. Amikor az újságíró rákérdezett, mit jelent pontosan ez a kételkedés, a festőművész báty a következőket válaszolta: 

„Kételkedés a felszínben, a látszatban, a készen kapott, meg nem élt ismeretben, míg a belső igazságot ki nem tudom tapintani. Tizenkét- tizenhárom éves korunkban nagy vitákat rendeztünk András öcsémmel a vallásról. Aztán az erkölcsről, a művészetről. Hiszem, hogy enélkül a kételkedés nélkül nem lett volna András színész, én meg festő.”

(…)

Hetedik éve tagja a Tháliának, amikor betölti a harmincat. Az akkoriban népszerű Új Tükör című folyóirat portréban köszönti. Az 1973-as cikk szerzője, László Miklós egyebek között a következőket írja:

„1966 óta, évadról évadra klasszikus és modern darabokban igazolja tehetségét. Komolyan veszi hivatását. Sokat dolgozik. Ha kell, naponta tíz órát is próbál. Töprengő, érlelő típus. Fegyelemmel, tudatosan követi a rendezőt, a művészi sugallatot a maga sajátos színészi talentumával megnemesítve adja tovább a közönségnek. Szereti a Thália Színházat, s úgy érzi, őt is szereti a Thália társulata, publikuma. Nem gondol arra, hogy elszerződjön bárhová is. Nincsenek kedvenc szerepei. Minden munkájában a maximumra törekszik. Művészi skálája változatos. A múlt két esztendőben tapsolták a japán kabuki játék, a „Csusingura” Roninjaként. Petőfi drámájában a „Tigris és hiéná”-ban II. Béla királyt játszotta. Mulattatott az Illyés-komédia, a „Bál a pusztán” Diákjában. Volt Weöres Sándor Holdbéli csónakosa.

Egyéni bravúrja a szabálytalan dokumentumjáték, a „Bartókiána” Bartók Bélája. S százak rendültek meg estéről estére, a stúdiószínpad intim nézőterén, Hubay Miklós tragédiájában, a „Tüzet viszek”-ben Kozák András szavait hallva. S most „A csendes amerikai” rejtélyes embere, Alden C. Pyle — Kozák András.

Könnyen tanul, nehezen felejt. Nős. Felesége színésznő: Drahota Andrea. Kislányuk hétéves. Próba utáni, előadás előtti perceit otthon tölti. Sokszor maga főz. Receptjeit az asszonytól tanulta. A házimunkában segít. Szeretné egyszer igazán, alaposan kialudni magát. Mert, a nyarat is ideértve, négy óránál ritkán van több pihenőideje. Szinkronmunkát keveset vállal. A rádióhoz sem hívják sokszor. Viszont örömmel televíziózik. Jelenleg két filmje is vár sugárzásra. Sarkadi Imre „Bolond és szörnyeteg”-e és Fodor Sándor erdélyi író 1500-ban játszódó különös játéka: „A feltámadás elmarad”.

Nem keresi a népszerűséget. Magánemberként ridegnek tűnik, szűkszavúnak. Nincsenek mulatságos történetei, heves gesztusai. Nem sorol sérelmeket, nem is dicsekszik.”

Kozák András portréjához az is hozzátartozik, ami színeket, érzeteket adott a ridegnek tűnő magánember civil világának.