gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    A Berlinale programjában két magyar érdekeltség szerepel

    2022. január 20., csütörtök 18:09

    Több mint 250 filmet mutatnak be februárban a 72. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale), amelyet egy év kihagyás után ismét a hagyományos formátumban rendeznek meg.

    A legjobb filmnek járó Arany Medvéért és a főbb alkotói kategóriákban kiosztandó Ezüst Medve díjakért 18 film versenyez a szemle szerdán ismertetett programja szerint.

    A versenyfilmek között ezúttal nincs magyar alkotás. Ugyanakkor az egyik munka, Peter Strickland Flux Gourmet című filmjének vágója magyar – Fekete Mátyás -, egy másik versenyfilm, az Elizabeth Banks, Sigourney Weaver és Kate Mara főszereplésével készített Call Jane amerikai rendezője, Phillys Nagy az egyik nagyapja révén részben magyar származású.

    A 18 versenyfilm közül a Call Jane az egyetlen, amelynek nem a február 10-én kezdődő Berlinalén tartják a világpremierjét, az alkotás a csütörtökön kezdődő Sundance fesztiválon debütál. A rendezők többsége – a 18-ból 11-en – szerepelt már a Berlinalén, öten nyertek is már díjat. A visszatérők között van például a német Andreas Dresen, az olasz Paolo Taviani és a fesztivál nyitófilmje, a Peter von Kant francia rendezője, François Ozon.

    A versenyfilmek többsége a jelenkorban játszódik, de a koronavírus-világjárvány csak két alkotásban kerül elő. A filmeket összefogó, közös téma inkább a család, és az emberi és érzelmi kötödések. Az is jellemző a versenyfilmes mezőnyre, hogy a történetek többnyire a városközpontokon kívül, külvárosi negyedekben vagy vidéken, falvakban játszódnak. Erre a jelenségre csak a válogatás után figyeltek fel a szervezők, és egyelőre nem tudják, hogy van-e bármi jelentősége a kortárs filmművészet helyzetét illetően – jegyezte meg a programot bemutató online tájékoztatón Carlo Chatrian, a fesztivál művészeti igazgatója.

    A játékfilmes zsűri elnöke M. Night Shyamalan lesz, a testület tagjait később mutatják be. Az viszont már biztos, hogy a Berlinale visszatér hagyományos helyszíneire, tucatnyi berlini moziba. A tervek szerint a koncepción akkor sem változtatnak, ha február 10-ig még súlyosabb lesz Németországban a járvány ötödik hulláma, amelyben a szerdai adatok szerint 24 óra alatt százezernél is több fertőződést mutattak ki. Ez minden korábbinál magasabb szám, és a hullám egyelőre a meredeken felfelé ívelő szakaszban van.

    Ugyanakkor Mariette Rissenbeek ügyvezető igazgató a tájékoztatón kiemelte, hogy a munkafolyamatoktól a vendégek mozgásáig a rendezvény minden elemét hozzáigazították a járványügyi védekezés követelményeihez, így biztonságosan megtartható a fesztivál. A legfontosabb elem, hogy a vetítéseken minden második helyet üresen hagynak, és csak a beoltott vagy a fertőzésen igazoltan átesett vendégeket engedik be, méghozzá csak friss negatív teszttel. A kísérőrendezvényeket és a szakmai programsorozatokat, köztük a European Film Market (EFM) filmipari vásárt 2021 után ismét online formátumban rendezik meg.

    A február 20-ig tartó fesztiválon valamennyi szekciót együttvéve 69 országból 256 alkotást mutatnak be.

    A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb a vezető nemzetközi filmfesztiválok sorában, látogatóinak száma a világjárvány előtt rendre félmillió körül volt. Költségvetése általában 25 millió euró (8,8 milliárd forint) körül van, legnagyobb finanszírozója a német szövetségi és a berlini tartományi kormány. A szemle a magyar filmművészet számára is fontos bemutatkozási fórum, fődíját, az Arany Medvét 2017-ben Enyedi Ildikó nyerte el Testről és lélekről című alkotásával.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram