Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 15., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    A besúgó – Itt az új magyar gyártású HBO-sorozat első előzetese

    2022. február 4., péntek 07:00

    A sorozat a Genfi Filmfesztiválon már tavaly bemutatkozott. Idén tavasszal már mi is láthatjuk. Láthatjuk benne Váradi Gergelyt, Patkós Mártont, Varga Ádámot, Thuróczy Szabolcsot, Mácsai Pált, Szabó Simont és Gyabronka Józsefet is.

    A forgatás tavaly márciusban kezdődött, de a Genfi Filmfesztiválon már novemberben debütált. A besúgó nyolc epizódja rövidesen végre a magyar nézőkhöz is eljut, így rövidesen végigkövethetjük az 1985-ben, Budapesten élő Geri kalandjait, aki az egyetem miatt érkezik a fővárosba, hamarosan azonban teljesen más irányba indul az élete.

    Csatlakozik ugyanis egy csapat demokratikus ellenzéki fiatalhoz, akiknek a vezetőjében igazi jóbarátra talál – bulizik, csajozik és politizál, eközben azonban súlyos titok nyomja: valójában ugyanis az Állambiztonságnak jelent, mert a párt, ami a súlyosan beteg öccse gyógyszerét biztosítja, ezt várja el tőle.

    A tavasszal bemutatkozó sorozat első előzetese csütörtökön tűnt fel az HBO Magyarország Youtube-oldalán – az alig egyperces anyag Geri otthonról való indulását, illetve beszervezését mutatja be, majd a helyzet pillanatok alatt elmérgesedik:

    A sorozatot – melynek pontos premierdátuma még nem ismert – Szentgyörgyi Bálint írja és rendezi Mátyássy Áron és Miklauzic Bence mellett. Játszik benne: Váradi Gergely, Patkós MártonThuróczy SzabolcsMácsai PálFuntek FrigyesSzabó SimonGyabronka JózsefHajdú Szabolcs és Ördög Tamás is.

    Forrás: 24.hu, Színház Online

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram