KulisszaTakács KatiJordán TamásszinkronAbigélJózsef Attila Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 18., hétfő

    A Bondoró Fesztivállal indul majd a nyár Kapolcson

    2020. december 10., csütörtök 10:02

    A családias hangulatú fesztivál a 2021-es évben újult erővel tér majd vissza. A szervezők sok meglepetéssel, különleges attrakciókkal és újításokkal is készülnek a harmadik utcaszínház fesztiválra.

    A szervezők ajánlója:

    Immár két sikeres évet tudhat maga mögött a Bondoró Utcaszínház Fesztivál, amelyet először 2019-ben rendeztek meg a Balaton-felvidék sokak által ismert aprócska településén, Kapolcson.

    A szervezők az első év zárultával nagy ambíciókkal vetették bele magukat a második fesztivál szervezésébe, ami ebben az évben az eredeti elképzelésektől eltérően végül nem nyárindító eseményként zajlott. Sok újraszervezést követően a járványügyi helyzet miatt végül bohém hétvégével búcsúztatta a Bondoró az idei rövidke nyarat. 

    A Bondoró-hegy lábánál fekvő fesztivál az utcás előadások népszerűsítését tűzte ki céljául, így a látogatók elsősorban családi- és gyermekelőadásokkal, felvonulásokkal, továbbá aprócska és óriásbábokkal, valamint marionettekkel találkozhattak a három napos eseményen, de voltak utcaszínházi komédiások és tűz show is.

    Fellépett többek között Sarkadi Bence, a Veronaki gyerekzenekar, életre keltett Bondoró Figurák járták az utcákat, de volt Grecsó-Hrutka Tandem és akusztikus Firkin, valamint Zuboly koncert is. Az egyik legemlékezetesebb pillanata volt a fesztiválnak, amikor a kapolcsi éjszakában valóságos jelzőtűzként lobbant fel a Tűzmadarak cirkuszcsoport előadása, a Pyrodise.

    A közelgő vihar és a látványos tűz show minden jelenlévőnek katartikus pillanatokat okozott. Az érdeklődők közel száz programon vehettek részt, s idén mintegy kétszer annyi látogató volt kíváncsi a Bondoróra, mint a legelső fesztivál alkalmával. 

    Ezen felbuzdulva a fesztivált megálmodó Viprodukció Fesztiváliroda nagy lelkesedéssel vágott bele a következő Bondoró szervezésébe, amely 2021-ben ismét nyárindító eseményként tér majd vissza Kapolcsra.

    A harmadik Bondoró Utcaszínház Fesztivál 2021. június 11-13. között kerül megrendezésre, s néhány nevet már be is jelentettek a szervezők. Papito például már biztosan ott lesz a fesztiválon, méghozzá többedmagával mutatja be legújabb műsorát. A gyerekek nagy örömére közös mese estet tart majd Danny Bain és Ágoston BélaMarék Veronika két ismert figurája, Boribon mackó és Annipanni is a Bondoróra jön, gyermekdalok keretein belül mesélik el történeteiket Mórocz Adrienn bemutatásában. Már biztos, hogy a Langaléta Garabonciások is ott lesznek, méghozzá Háry Jánossal karöltve. A zenekedvelők sem maradnak ínyencségek nélkül. Többek között a Swing a la Djangois fellép a harmadik Bondorón. A zenekar különleges stílusötvözetet teremtett, zenéjük hangzásában harmóniára talál a magyar autentikus zene, a francia manouche swing és sanzonok világa, a tangó és a jazz, melynek eredménye ez az egyedi stílus, melyet ők hungarian django swingnek neveznek. Ezt hallhatják majd a látogatók a Bordűrben. A Torkolat – Sörkertben pedig a Mörk zenekar két tagja, vagyis a Mark & Jason duó mutatkozik majd be.

    A következő hetekben érdemes figyelni a fesztivál felületeit, mert a négy adventi hétvégén négy újabb előadót jelentenek be a szervezők, amihez kapcsolódóan játékokkal és ünnepi kedvezményekkel is készülnek.

    Kedvezményes early bird jegyek, valamint új, családi bérletek már kaphatók elővételben a 2021-es Bondoró Utcaszínház Fesztiválra!

    - Színházi pillanatok az Instagramon -