Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 16., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    A Budapest Bábszínház elkötelezte magát a gyermekjogok védelme mellett

    2021. április 28., szerda 08:47

    A Budapest Bábszínház saját gyerekvédelmi irányelven dolgozik a Hintalovon Alapítvánnyal annak érdekében, hogy munkája során biztonságos környezetet teremtsenek az őket felkereső gyerekek számára.

    Budapest Bábszínház már több, mint 70 éve játszik egyedülálló szerepet a főváros kulturális életében. Mivel munkájuk középpontjában a gyermekek állnak, kiemelten fontosnak tartják, hogy szervezetük gyermekvédelmi irányelvvel is rendelkezzen, így azzal a céllal keresték fel a Hintalovon Gyermekjogi Alapítványt, hogy a NEMECSEK Program keretében egy olyan irányelvet dolgozzanak ki, amely teljesen rájuk van szabva és átlátható kereteket és biztonságos közösséget eredményez a szervezet egésze számára.

    „Missziónk különösen fontos, hiszen nézőink mintegy 80%-a óvodába, általános vagy középiskolába jár, azaz közönségük döntő többsége tőlük kapja első színházi élményét, itt éli át először a színház által nyújtott közösségi érzés varázsát. Legfontosabb feladatunknak a gyerekek színházi érdeklődésének felkeltését, a műfaj megszerettetését, valamint színházi ízlésük kialakítását tűztük ki célul. Művészeti hitvallásunk, hogy  a jó bábszínház egyszerre szórakoztat és nevel, és teszi mindezt a legmagasabb színvonalon. Repertoárunk összeállításánál az alapanyag irodalmi és művészeti értékén túl pedagógiai, gyermeklélektani szempontokat is figyelembe veszünk” – közölte a Bábszínház.

    Első lépésként felállítottak egy belső csapatot, amely felelős lesz az irányelv kidolgozásáért és betartásáért is. A partneri együttműködés keretében következő lépésként elvégzik a szervezet auditálását, majd közösen kidolgozzák az irányelvet.

    Ellinger Edina (igazgató), Hoffer Károly (művészeti tanács tagja, rendező, bábtervező, bábszínész), Végvári Viktória (színházpedagógus), Szűcs Judit (nézőtéri felügyelők vezetője) és Érsek Zsófia (marketing vezető) a NEMECSEK Program két szakmai vezetőjével, Stáhly Katával és Vaskuti Gergellyel tartanak online megbeszélést.

    A Bábszínház dolgozói képzéseken vesznek részt a bántalmazás, jelzés és felelősségi körök témáiban. Az irányelv elkészültekor belső képzést tartanak a szervezet munkatársainak, összeállítanak egy online tananyagot, annak érdekében, hogy a jövőben ők is önállóan meg tudják tartani a belső képzéseiket (pl. új kollégák csatlakozásakor, szakmai napokon).

    A gyermekvédelmi irányelv várhatólag őszre fog elkészülni, mindenki számára elérhető lesz a Bábszínház weboldalán.

    Az irányelv elkészítése a Hintalovon Alapítvány NEMECSEK Programjának szakmai támogatásával jön létre. A program lehetőséget biztosít arra, hogy bármilyen szervezet kidolgozhassa saját Gyermekvédelmi Irányelvét akár önállóan, – a letölthető segédanyagok és az online kurzus által – akár az Alapítvány közvetlen segítségével.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram