Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 16., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    A Covidtól az SZFE-ügyig – Jelenünkről szól Bodó Viktor és Kovács D. Dániel új rendezése

    2021. október 1., péntek 06:00

    33 álom és 33 változat címmel készül új produkciókra az Örkény Színház és a Budapesti Őszi Fesztivál. Egy olyan formai kísérletet kínálnak a nézőnek, amelyben helyet kapnak az elmúlt egy-két év súlyos eseményei, mint a Covid, vagy az SZFE körüli történések. Feldolgozzák azt, ami pulzál körülöttünk, és amivel nem tudunk mit kezdeni. Bodó Viktor és Kovács D. Dániel rendezők meséltek két készülő produkcióról.

    Harminchárom álom / Próbafotó: Horváth Judit

    Formai kísérlet, szabad alkotás

    „A Harminchárom álom – szemben a tradíciókkal –, nem irodalmi, hanem zenei alapanyagra épül. Keresztes Gábor készített egy hangmontázst talált és saját zenei mixekből és effektekből. Többször meghallgattuk a hanganyagot, és soha nem volt ugyanaz a trip. Hasonlóan szürreális és absztrakt álomképeket komponálunk az előadásban erre a zenei alapra” – fogalmaz Bodó Viktor.

    Kovács D. Dániel bevallása szerint ezzel szemben a Harminchárom változat Haydn-koponyára című előadásban a verbalitás dominál: „Méghozzá egy olyan burjánzó szövegfolyam formájában, amely egy zeneszerző életét, szemléletmódját és az alkalmazott művészet témáját járja körbe. Az Esterházy szövegeire jellemző lendület, szemlélet- és szerkesztésmód a zenei anyag szabad, asszociatív kereteihez jól illeszkedett. Ha a néző besétál a színházba, és vesz egy jegyet az Esterházy-darabra, akkor egyrészt megnézi az előadást, de másrészt látni fog más előadások, filmek felé mutató furcsa eseményeket is” – fogalmaz a rendező.

    Ez a két produkció egy egységes rendszert épít. Tehát azonos időpontban különböző helyszíneken – online és fizikai térben egyaránt – események zajlanak, amelyek tartalmi és formai módon is összefüggenek. A rendszernek szerényen a Kult Univerzum nevet adtuk” – teszi hozzá Bodó.

    Harminchárom álom / Próbafotó: Horváth Judit

    Kovács D. Dániel arról is beszélt, hogy a két előadásban azonos a stáb – a tervező, zeneszerző, dramaturg –, és a színészi gárda is nagyrészt egyezik: „Más szavakkal: egy csapat két produkciót hoz létre, ami őrület, de közben olyan esztétikai kapcsokat tesz lehetővé, amelyek váratlanok és izgalmasak. Ha két rendező együttműködik, akkor az ember arra asszociál, hogy egy sárkány két feje elkezd egymásra licitálni. Jelenleg nem ez a helyzet. Létrehozunk két produkciót, amelyek érzékenyen figyelnek egymásra. Ehhez kellett két nyitott alaptörténet, ami nem sérül azáltal, hogy sok hatás éri máshonnan”.

    Harminchárom álom / Próbafotó: Horváth Judit

    Bodó Viktor pedig így egészítette ki szavait: „Van pár dolog, ami baromi unalmas lett számomra a színházban. Azt gondoltam, hogy ezeket föl kell rúgni. Voltaképp azt érzem, hogy a nézők is unnak néhány dolgot, de nekik mégiscsak azt kell megnézniük, amit kapnak. én olyan oldott, inspiratív, felszabadult próbafolyamatot tervezek, ami nem befelé fordul, hanem megmozgatja a színház körül lévő területeket, kimegyünk az utcára, kreálunk online akciókat. Csináljunk fennforgást magunk körül!”

    Harminchárom álom / Próbafotó: Horváth Judit

    Ajánló az előadások elé

    HARMINCHÁROM ÁLOM

    ŐSBEMUTATÓ BODÓ VIKTOR RENDEZÉSÉBEN

    A színikritikusok által legjobb előadásnak választott Shakespeare-mosót is meghaladó kísérlet: Keresztes Gábor zenei montázsára a társulat improvizációi alapján készít harminchárom szürreális, szélsőséges és közben személyes álom-szkeccset Bodó Viktor és csapata.

    Harminchárom változat Haydn koponyára / Próbafotó: Horváth Judit

    Keresztes Gábor (Freakin’ Disco együttes tagja, számos magyar film zeneszerzője) hangfolyamára olyan álomképeket hozunk létre a társulattal és a meghívott vendégekkel közösen, amelyek pontosan a zenei jeleket követik. Ezen a formai kísérleten keresztül szeretnénk ábrázolni azt a töméntelen egymásnak ellentmondó, mégis egymás mellett pulzáló ingert, aminek ki vagyunk téve, ami körülvesz és megtámad minket, ami meghatározza életünket.

    Harminchárom változat Haydn koponyára / Próbafotó: Horváth Judit

    ESTERHÁZY PÉTER: HARMINCHÁROM VÁLTOZAT HAYDN-KOPONYÁRA

    BEMUTATÓ KOVÁCS D. DÁNIEL RENDEZÉSÉBEN

    Az Örkény társulata mesterséges intelligenciát épít, ami megpróbálja feltérképezni Esterházy Péter Harminchárom változat Haydn-koponyára című drámáját. Minden döntés nyomán egy új, párhuzamos valóság jön létre, amelynek részletei akár a nagyszínpadon is játszódhatnak.

    Harminchárom változat Haydn koponyára / Próbafotó: Horváth Judit

    „A vendégszöveg a színházban, ahol nemde nincs visszalapozgatás, még kevésbé fontos, mint a regényben. A vendégszöveg épp az idegensége által új tereket nyit, a szöveg és az olvasó pozícióját újra meg újra megremegteti, így persze jó, ha felismeri a néző, olvasó, de a remegés a fontos, az idegenség váratlansága a fontos, nem a műveltség. E szerző persze őszintén örül a művelt, finom klienseknek, de nincs tombolacukorka a jó válaszokért. Hacsak másképp nem dönt a Rendező.” Esterházy Péter

    Harminchárom változat Haydn koponyára / Próbafotó: Horváth Judit

    Például úgy (dönt a Rendező, vagy valaki, van a színházban ember, aki ezeket a döntéseket meghozza, illetőleg legyen), hogy az Örkény társulata mesterséges intelligenciát épít, ami megpróbálja feltérképezni Esterházy Péter Harminchárom változat Haydn-koponyára című drámáját, melyben a Rosenbaum-házaspár megpróbálja feltérképezni Haydn koponyáját, miközben minden döntés nyomán egy új, párhuzamos valóság jön létre. Olykor beszűrődnek egyes hangok a 33 álom című kortárs zeneműből, majd becsoszog Mozart, egy kung-fu mester vagy az időzsaruk.

    Forrás: Örkény Színház

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram