A Dancing with the Stars egyik versenyzője lesz Eszenyi Enikő

A Kossuth-díjas színész-rendező a Blikknek elmondta, azzal, hogy elvállalta a műsort, évtizedek óta dédelgetett vágyát váltja valóra.

– Gyerekkoromban arról ábrándoztam, hogy balerina leszek. Csengerben, ahol születtem, nem volt lehetőségem táncot tanulni, így most egy gyerekkori álmom válik valóra – árulta el színész-rendező.

A táncpartnere Hegyes Bertalan lesz, aki a Dancing with the Stars eddigi három évadában kétszer emelte magasba az elsőnek járó trófeát: először Gelencsér Tímea, majd Csobot Adél oldalán.

“Enikő kétségtelenül egy ikon Magyarországon. Most volt először az az érzésem, hogy „hűha, elég leszek én ehhez az évadhoz? Meg tudom én tanítani táncolni?” És nem az ő készségei miatt. Nagyon tapasztalt, a színészi játéka és a karakterekben való mozgása lenyűgöző, ezért gondoltam, hogy ehhez talán nem is tudok mit hozzátenni. Ebben az évadban szerintem rengeteget fogok tanulni, ami nagyon jó, és várom a közös munkát”

– fogalmazott a többszörös magyar bajnok Hegyes Bertalan.

Forrás: Blikk