eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. szeptember 30., hétfő
    banner_bigBanner3

    A Duna Művészegyüttes Apák és fiak című előadása 3 vidéki helyszínen is debütál

    2024. augusztus 27., kedd 14:42

    A Duna Művészegyüttes Apák és fiak – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán című előadása egy sorozat kezdő állomása, melyben tisztelegni kívánnak a kiemelkedő munkát végző néptáncgyűjtők előtt, elsőként Juhász Zsolt művészeti vezetőnek mestere, Nagy Albert munkássága kerül fókuszba. A produkció a tatabányai I. Kárpát-medencei Hivatásos Néptáncfesztiválon szeptember 8-án, a Szegedi Nemzeti Színházban szeptember 10-én, a Táncpanoráma Keszthely rendezvényén pedig szeptember 13-án debütál.

    Nagy Albert gyomai származásúként 1972-ben vette át a Szeged Táncegyüttes vezetését, amit nagyon hamar az ország legjobb együttesei közé emelt. Saját hitvallása szerint is a Tímár-iskolához tartozott, őt követte koreográfusként és gyűjtőként egyaránt. A Harangozó Gyula-díjas koreográfusnak emblematikus gyűjtései születtek az évek során, ezekből építkezik a tiszteletére készült Apák és fiak – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán című produkció, mely a tervek szerint egy neves néptáncgyűjtőket bemutató sorozat kezdő állomása.

    A Duna Művészegyüttes előadása az apák és fiak közötti szellemi kapcsolaton keresztül a hagyományról, az átörökítésről és az átvételről kíván szólni. Az előadás érdekessége, hogy a Duna Művészegyüttes nem hívott külsős koreográfusokat, a tánckar tanulta be a táncanyagot az archív felvételek alapján. Ahogy Juhász Zsolt mondja: „ettől lett ez egy ízig-vérig dunás előadás”.

    Szeged környék leghíresebb gyűjtéseit láthatja a közönség az előadásban: a szegvári, baksi, hódmezővásárhelyi és kiskundorozsmai cigányság táncait, és Kardos István apádfalvi vőfély táncait, de Békés vármegyéből eleki, méhkeréki, kétegyházi, Mezőségről széki, Kalotaszegről nádasdaróci és inaktelki, Küküllő-mentéről pedig lőrincrévéi táncokat is bemutatnak a produkcióban, amelyben Kölcsey Ferenc Parainesis Kölcsey Kálmánhoz című művéből is idéznek részleteket Rubold Ödön Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész tolmácsolásában, táncosként pedig közreműködik Pálvölgyi Kristóf.

    Az együttes vidéki körútra indul, hogy neves rendezvények színpadain is bemutassák a produkciót. Szeptember 8-án Tatabányán az I. Kárpát-medencei Hivatásos Néptáncfesztiválon, szeptember 10-én a Szegedi Nemzeti Színház színpadán, szeptember 13-án pedig a Táncpanoráma Keszthely rendezvényén debütál az előadás.Szeptember 10-én két felvonásos lesz az előadás a Szegedi Nemzeti Színházban, melynek első felvonásában azok az együttesek lépnek fel, amelyekkel Nagy Albert koreográfusként és együttesvezetőként hosszú évekig dolgozott. Közreműködik a gyomaendrődi Körösmenti Táncegyüttes, az Üllési Fonó Táncegyüttes, a Sebes-Körös menti Pacsirták Néptáncegyüttes Romániából, valamint a Szeged Táncegyüttes. 

    Részletek, jegyvásárlás:

    Tatabánya. KeszthelySzeged

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram