Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    A Duna TV épülete alkalmatlan az SZFE befogadására a csatorna volt elnöke szerint

    2021. január 16., szombat 18:20

    Cselényi László szerint jelen állapotában teljesen alkalmatlan az ingatlan arra, hogy egy művészeti egyetem színvonalas oktatását kiszolgálja. A Duna TV volt elnöke úgy véli, a naphegyi kísértetépület erre a célra megfelelő átalakításához legalább 15-20 milliárd kellene – számolt be a HírKlikk.

    A Duna TV utolsó, 2010-ben leváltott elnöke, Cselényi László az irracionális tervhez egy olyan helyszínt tudna elképzelni, ami diákok számára, forgatásokra alkalmas lenne és nem tartozott közvetlenül a naphegyi központhoz, annak bérleménye volt, de abból időközben bevásárlóközpont lett.

    Tud olyan volt operatőr kollégáról, akit megtartottak éjjeli portásnak s az ő elmondása alapján értesült, hogy a volt székház belterében lelógó burkolati elemek, szétszakított, falakból kilógó kábelek, vandál pusztítás jellemezte a helyszínt. 

    Azt is tudatta, a tulajdonviszonyok sem pontosan tisztázottak, mivel az ő elnöklése alatt nem volt állami tulajdon az épület, de természetesen állami pénzből tartották fenn – homályos, hogy milyen illetékességgel kerülne oda egy szintén állami pénzen kitartott, de alapítványi tevékenység.

    Forrás és még több információ itt: HÍRKLIKK

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram