Október 20-tól játsszák a mozik a Tősér Ádám rendezésében készült Blokád című filmet, amely az 1990-es taxisblokád idején játszódik, központi alakja pedig Antall József, a rendszerváltás utáni első, szabadon választott miniszterelnök. Antall József szerepében ifj. Vidnyánszky Attila és Seress Zoltán, Göncz Árpád szerepében Gáspár Tibor látható. Kónya Imrét Csőre Gábor, Horváth Balázst Görög László , Antall feleséget, Fülepp Klárát Márkus Luca és Tóth Ildikó játssza. Az alábbiakban TPP kritikáját olvashatják az alkotásról.
A felelősség
Tősér Ádám: Blokád című filmjéről
Magyar játékfilmes akkor hajlandó a rendszerváltozás és az azt követő időszak társadalmi léptékű történéseivel foglalkozni, ha politikai elfogultságai kifejtéséhez keres fórumot. Magáról a rendszerváltásról tulajdonképpen egyetlen (játék)film készült, Dézsy Zoltánnak a politikai változásokat jól szervezett hatalom-átmentési akciónak láttató Az ügynökök a Paradicsomba mennek c., feltűnően igénytelen munkája (2010).
Ezen kívül csak Gyurcsány Ferenc szégyenletes beszéde, és az azt követő tiltakozást elfojtó rendőri erőszak nyert filmes feldolgozást, mindjárt kettőt is, ezek: szintén Dézsytől a korábbi opuszhoz hasonló színvonalú Elment az öszöd (2013), és a technikailag bizonyos Keith English által korrektül levezényelt, de szerzőként inkább Kálomista Gábor producer nevéhez és vélelmeihez köthető Elk*rtuk (2021).
A Blokád más.
Az 1990-es kényszerű üzemanyag-áremelést követő tiltakozáshullámot pontos történelmi kontextusba ágyazó, az okokat feltáró, az eseményeket hitelesen bemutató és a következményekre is kitekintő filmben csak a feltétlenül szükséges mértékben vannak kitalált alakok, szituációk, párbeszédek – szemben az előzőekben felsorolt filmekkel, amelyek viszont csak nyomokban tartalmaznak valóságelemeket.
Köbli Norbert ezúttal is jól felépített forgatókönyvet tett le az asztalra, amelynek van eleje, közepe, vége (a divattal ellentétben pontosan ebben a sorrendben), van a felelősség mibenlétének filozófiai problémájával viszonyban álló drámai töltése, van jól szervezett cselekménye, vannak egymással párbeszédben álló idősíkjai, feltáruló összefüggései, egymással szembe kerülő, de egyaránt érthető motivációval bíró szereplői… és van hőse: Antall József, a rendszerváltás miniszterelnöke.
Akit küldetésként felfogott funkciójában ezer kényszer köt gúzsba: a paradox módon nyugati hitelekből fenntartott kommunista rendszer roppant adóssága, az összeomló pártállami struktúrák átalakításakor elkövetett (azóta is következmények nélkül maradt) gazdasági bűntettek (ún. privatizáció), vagyis olykor komplett termelési ágazatok ellopása, átjátszása, tönkretétele következtében munkájukat elveszítő tömegek elégedetlensége (akik korábban a politikai szabadságtól mindjárt nyugati életszínvonalat is vártak)…
És a szovjetek még mindig az országban állomásoznak, Gorbacsov pedig az olajszállítás leállításával bünteti a korábbi gazdasági (KGST) és katonai (Varsói Szerződés) „együttműködés” felmondásának még a szándékát is. (Az utolsó pártfőtitkár filmbéli figurája a vérbeli szovjet apparatcsiké – a ma róla élő képpel ellentétben, viszont a jegyzőkönyvek alapján.) Tehát nem jön olaj. Négy napnyi a készlet. Máshonnan kell venni. Annyi pénz nincs.
A végtelenül praktikus Antall (és kormánya) a problémára praktikus megoldást talál: az addig mesterségesen alacsony árak felemelését. (Honnan ismerős mindez?) A népnek meg kell mondani, hogy ez miért lesz, azután elmehet végre Antall – életmentő műtétre. Rákos ugyanis. Gyógyíthatatlan.
A pártatlanság mibenlétét és saját vezetői szerepét tragikusan félreértő tv-elnök azonban pártpropagandát vél felfedezni a tájékoztató jellegű miniszterelnöki szózatban, így az (valószínűleg a világon egyedülálló módon) nem kerülhet adásba, és a magyar nép joggal gondolhatja úgy, hogy semmibe van véve, amikor az intézkedés bevezetése előtt órákkal egy kisebb rangú állami hivatalnok közli, minden magyarázat nélkül, hogy mostantól mi lesz. A vezető kórházban, egy egész napig öntudatlanul.
A helyettes döntéshozók enyhén szólva nem állnak a helyzet magaslatán. Az indulatok forrnak. A rendőrség bizonytalan, hogy miként számolhatná fel az egyébként törvénytelen és az országnak súlyos károkat okozó demonstrációt. Az egy hónappal azelőtti önkormányzati választások sikerétől felbátorodó ellenzék meglátja a hatalom esetleges megragadásának felcsillanó lehetőségét, a média pedig egyértelműen melléjük áll (a liberális párt elnökének a demokratikus kormány megdöntésére felszólító beszéde kellően pártatlannak ítéltetik ahhoz, hogy adásba kerüljön). A többi történelem.
A politikai thrillert életrajzi drámával vegyítő film Antall Józsefre fókuszál, az ő szemszögéből láttatja az eseményeket. Ez a (Seress Zoltán által alázattal megformált) karakter – ezt a miniszterelnök halála után évtizedekkel nyilvánosságra hozott titkos feljegyzések, továbbá a hiteles visszaemlékezéseket is magukban foglaló, Erdélyi János majd Dér András által készített dokumentumfilmek messzemenőkig alátámasztják – csak enyhén idealizált.
A történelmi családja szigorú, etikus, szolgálaton, használni akaráson alapuló elveit magáévá tevő, tanítványai tiszteletétől és szeretetétől övezett, ám pályájától 56-os szerepvállalása miatt eltiltott tanárember küldetésnek tekintette szerepét az ország vezetőjeként.
De mint filmalak, még ennél is több: a felelősséget minden körülmények között, akár saját élete árán is vállaló vezető archetípusa (ma már tudott, hogy Antall az életét meghosszabbító kezelések helyett a munkát választotta). Ez a felfogás igazságot szolgáltat nem csak a maga idejében a feleltető tanár rezerváltságát kommunikáló stílusa és sokak számára ellenszenvesen fanyar humora („Tetszettek volna forradalmat csinálni.”) miatt egyáltalán nem népszerű miniszterelnöknek, de annak az azóta feledésbe merült felfogásnak is, hogy a politizálás nem merő hatalomtechnikai mesterkedés, befolyásszerzés és -növelés, kicsinyes kiszorítósdi és nagyvonalú lopás – de szolgálat, áldozathozatal, felelősségvállalás.
Gyenge pontja a filmnek azonban hogy miközben példaként állítja a hőse által követett egyensúlyra törekvést, maga nem törekszik erre az egyensúlyra. A nemzet emlékezetében joviális Árpi bácsiként megmaradt Göncz Árpád köztársasági elnököt ugyan sok jogos kritika érheti elfogultságai okán, akár a taxisblokád alatt játszott szerepét illetően is (igen rossz ritmusérzékkel intézte nem is kompetenciájába tartozó szózatát a néphez), de semmiképpen sem az a népszerűséghajhász paprikajancsi volt, akinek itt (Gáspár Tibor egyébként profin karakteres alakításában) mutatkozik.
Antagonistának lett volna alkalmasabb is a tűzre (stílszerűen szólva) olajat ártatlan képpel vagy öntudatos felháborodással locsolgató közreműködők körében.
Kétségeim vannak afelől, hogy a szükségszerűen zsúfolt cselekményű filmben mindig minden világos-e a fiatalabb generáció számára, tud-e arcot, szerepet társítani az elhangzó nevekhez. A flashback-ként megjelenített, egyébként fontos dramaturgiai funkciójú 56-os jelenetek értelmezéséhez is kell némi tájékozottság. Abban sem vagyok biztos, hogy Oscar-díj jelöltnek pont ez a külföldön valószínűleg csak részlegesen dekódolható film a legalkalmasabb.
Mégis: a professzionális szakmai megvalósítás mellett üdvözlendő a mű bátorsága és gerinces kiállása az Antall József által képviselt és ránk hagyományozott értékek mellett.
Szerző: TPP
Szerkesztői kiegészítés:
A napokban Köbli Norbert a következőt fogalmazta meg közösségi oldalán a Blokáddal kapcsolatban:
„Göncz Árpádról nyilatkoztam a Magyar Hangnak: „Nem akartam semmiféle patkányozásba, összeesküvés-elméletekbe, városi legendákba belebonyolódni. Gönczből azt látod, ami ezekből a napokból dokumentálva van. Még a Gönczért rajongó életrajzíró is elismerte, hogy túlterjeszkedett a köztársasági elnöki jogkörén a blokád napjaiban, ezzel pedig nem mutatott jó példát demokráciából. A film ennyit állít Gönczről. És még annyit, amennyit ő maga mondott. Tőle veszem ezt a mondatot: „Jóska, mi kioltjuk egymást”.
Még azt is hozzátette, hogy „a te vásznadon én bohócnak tűnök, az én vásznamon te meg temetkezési vállalkozónak”. Milyen érdekes, úgy indultak neki, hogy ez köztük működni fog. Van itt egy baráti történet, és annak megtörése, amely csalódás volt mindkettejüknek.
De benne van az is, hogy nagyon fiatal volt még a demokrácia, nem világos minden szereplő számára, hogy mi a feladata. Lehet esetleg egy elnöki típusú demokrácia, vagy inkább miniszterelnöki lesz? Nem volt feltétlenül világos az sem: ki a főparancsnoka a hadseregnek? Ki képviseli Magyarországot külföldön?
Göncz úgy volt vele, hogy beleáll, és lehet, az lesz a vége, hogy valójában ő a főnök. Mert a jogszabályokból esetleg azt is ki lehet olvasni. A magyar demokrácia első három éve arról szólt, hogy ők ketten küzdenek, az Alkotmánybíróság pedig próbál igazságot tenni. Aztán Antall halála után Göncz ebből a szerepből visszavonult.”
Korábbi bejegyzésében Köbli a Válaszonline cikkére is felhívja a figyelmet, azt írja:
„Amikor bizonyos kritikusok azzal intézik el a filmet, hogy „nem tudom, hogy történt, de biztos nem így”, vagy hogy „nem nézek utána, mert már a feltételezés is felháborító”, meg hogy „Köbli meghülyült / eladta magát / torzít, hazudik”…. szóval ebben a mérgező közegben felüdülés olyan cikket olvasni, ami veszi a fáradságot. Három köztiszteletben álló szakember – Jeszenszky, Rainer M., Kónya – mesél arról, miben hiteles és miben hiteltelen a Blokád. (Spoiler: hiteles.)” A válaszonline.hu értekezése itt érhető el.
A cikkben tehát a korszak szemtanúi és szakértői, Jeszenszky Géza, Kónya Imre és Rainer M. János segítségével végigbeszélték, miért romlott meg Göncz és Antall viszonya, mennyi a fikció a filmben, miért nem került sor a honvédség bevetésére, és tényleg letiltotta-e Hankiss a kormányfő tévébeszédét.