Szeptember elsejével alapítványi fenntartásba kerül a Színház- és Filmművészeti Egyetem. A szenátus is a sajtóból értesült arról, hogy kik lesznek az alapítvány kuratóriumának tagjai és hogy Vidnyánszky Attila elnökként vesz majd részt a testület munkájában.

Amint a hír megjelent, megkezdődtek a felmondások az egyetemen, elsőként jelentette be távozását Zsámbéki Gábor rendező, a Katona József Színház alapítója, őt követte Gáspár Máté, az Elméleti és Művészetközvetítői Intézet mb. Vezetője. Gáspár Máté az RTL Klubnak nyilatkozott az ügyben, a következőket mondta:

Szavaira Hudi László rendező, koreográfus is reagált egy Facebook bejegyzésben, amelyet az engedélyével megosztunk:

“Máté szabatosan és érthetően elmondja miért kellene felállni, de azt is jelzi finoman, hogy miért nem történik ez meg. Helyette nyilatkozatok, deklaraciók, szövegek gyártása folyik, amik nagyon fontosak, de egy ilyen minőséggel szemben mit sem érnek. (Meglátjuk, lesz-e sztrájk, egyetem foglalás és az mennyire lesz hatékony és következetes, de szerintem ezek már csak utóvéd partizán harcoknak tekinthetőek.) 

Már régen lehetett tudni, hogy ez egy erőszakos területfoglalás, ami alapvetően nem nyilatkozatokkal történik, hanem egy háttérben kifundált cselekedettel, ami olyan performativitás, ami nem magyaráz, csak elvesz, elfoglal.

A performativitás nem azt jelenti, hogy csak nyikatkozok, deklarálok, szövegeket szerkesztek, mondok valamit a másik félnek (akár tüntetésen), bármilyen szimpatikus és fonotos is az, hanem hogy cselekszem is valamit, ami lépéskényszerbe helyezi a másik felet. Nem elég beszelni, de cselekedni is kellene, de ennek csak kollektív módon van értelme. M

ost válik el, hogy igazi szuverén, autonóm műhelynek lehet-e tekinteni az SZFE-t vagy annak legalább egy döntő részét, vagy sem? Hogy van-e közös víziója az SZFE-n működő embereknek mint a szakma meghatározó reszének a színházról, vagy nincs? Hogy tudnak-e a tanárok valamilyen másik perspektívát nyújtani, vagy sem?

Hogy ne mondjam, tudnak-e alternatív módon gondolkodni a színházról, és ennek szellemében cselekedni, vagy sem? Hogy az SZFE a színházról szól-e, vagy egy elmaradott színházi struktúra kiszolgálásáról? 

És ez kizárólag a tanári testület felelőssége. 

Egyetértek azzal, hogy a tanároknak felelőssége van a diákokkal szemben. De ez a felelősség nem abban áll, hogy az alávetettségbe gyengéden bevezesse őket, hanem hogy olyan kereteket nyújtson, amelyben védetten tud kibontakozni az ő szabadságuk, ahol ki tudják alakítani és meg tudják erősíteni saját kereteiket. Abban mindenki egyetért, hogy ezek a védett keretek most már nem adottak.

Tehát most a diákok védelmére szolgáló keretek kialakítása, előkeszítése, kidolgozása elengedhetetlen lenne, mégpedig úgy hogy azok a diákok számára is vállalhatóak legyenek. Ha az SZFE sziget volt, védett sziget, akkor be kell látni, hogy ezt a szigetet elfoglalták a barbárok. Innen már csak menekülni lehet. Erről a szigetről emigrálni kell. A kérdés, hogy van-e olyan közös és szervezett erő az ebben az intézményben dolgozó emberek között, és van-e olyan külső konkrét szolidaritás, ami egy új kolóniát tud alapítani. 

Persze az is lehet, épp az alternativitás jegyében (milyen időszerű lett hirtelen ismét ez a fogalom!(?)), hogy nem kell ragaszkodni, hogy az SZFE-t egyáltalán nem kell keretnek tekinteni, és fel kell hagyni az emögött a név mögött meghúzódó közösség illúziójának kergetésével. De a feladat akkor is marad ugyanaz, hogy egy alternatív keretet próbáljunk meg felállítani. Mondhatni, a kínálkozó piaci résbe beleállni. Lehet, hogy nem sikerül, de a felelősség jegyében talán érdemes lenne megpróbálni.”

– írta Hudi László.