Hálás a cannes-i fesztiválnak Enyedi Ildikó, hogy A feleségem története című filmje meghívást kapott a szemle hivatalos programjába, mert érzése szerint ez nem feltétlenül egy olyan alkotás, mint amilyenre egy kelet-európai női rendezőtől manapság számítanak. 

A féltékenység és a szerelmi kétkedés természetrajzát bemutató, csaknem háromórás, nagyszabású, kosztümös, angol nyelvű filmet, amely Füst Milán több mint húsz nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra jelölt azonos című regényének adaptációja, szerda este mutatták be a 74. cannes-i fesztivál versenyprogramjában, ahol 23 művel verseng az Arany Pálmáért. Enyedi Ildikó a filmje sajtótájékoztatóján elmondta, hogy

Störr kapitány szerepére olyan színészt keresett és talált a holland Gijs Nabert személyében, aki meg tudja jeleníteni ezt az Európa északi, protestáns részéről származó, a munkájának élő, becsületes férfit, aki hisz a világos, egyértelmű társadalmi szabályokban, és abban, hogy kontrollálni tudja önmagát és az érzéseit.

A regény szerint a partnere – vagy ahogy Enyedi fogalmazott: tanára – megpróbálja kimozdítani ebből a kényelmes és logikus világból, amelyben komfortosan érzi magát. A Léa Seydoux által alakított Lizzy nem egyszerűen egy francia, hanem a párizsi nő, aki az izgalmas dolgokat keresi az életben, nem csak szép, hanem kedves, szellemes, titokzatos, gazdag személyiség is.

A regénynek megfelelően a film helyszínei is jelképesek. A kapitány otthona a hajó, ahol a nap, a szél, a víz, a fa és ehhez hasonlók elemek jelentik a valóságot. Amint a kapitány a szárazföldre lép, emberek és színek kavalkádjával találkozik, olyan sok újfajta benyomás éri, amelyekhez meg kell tanulnia alkalmazkodnia – hangsúlyozta a rendező, kiemelve, hogy a látványtervező Láng Imolának köszönhetően a társadalmi élet Lizzy jelleméhez hasonlóan elegáns, légies, áttetsző a filmen, míg a kapitány értékeit a piros téglás házakkal övezett hamburgi Speicherstadt kikötő testesíti meg, amely egyébként 2015-ben lett az UNESCO világörökség része.

Elmondta, hogy 32 éve él együtt német férjével, akivel az első együtt töltött éjszaka után elhatározták, hogy összekötik az életüket. Azóta sokat tanultak egymástól, de a rendezőnő emlékszik még arra az időre, amikor nem volt könnyű megértetni a férjével, hogy mit is szeretne.

Ugyanakkor úgy érezte, hogy kimondani, mit szeretne, az nem ugyanaz, mint kérés nélkül megkapni, s magának a kérésnek a kimondását is kudarcnak érezte volna. A férje egy vidéki utazásuk során éppen azért kezdett el sírni, mert nem tudta kitalálni, hogy mit is akar tőle a felesége.

Második gyerekük megszületése viszont nagyobb empátiára késztette Enyedit, akkor jött rá, hogy mennyire törékeny és sérülékeny lehet egy férfi a mai világban. Ekkortól kezdve kezdte igazán megérteni a férjét, és teljesen megváltozott a kapcsolatuk.

A filmjéről is úgy gondolja a rendezőnő, hogy pozitív kicsengésű, miután Störr kapitány számára a világ sokkal szélesebbre tárul a történet végére a kezdetekhez képest, jóllehet ez az érzés akár félelmetes is lehet, mert nincs mibe kapaszkodnia az embernek – ismerte el Enyedi.

Mécs Mónika producer és Enyedi Ildikó is kiemelte a sajtótájékoztatón, hogy egy igazi európai, magyar-német-francia-olasz koprodukciónak köszönhető, hogy ez a film létrejött, mindenki kéz a kézben átláthatóan, nyíltan és segítőkészen kommunikált egymással, ami a rendező szerint nagyon nagy előnyt jelent a filmkészítésnél.

Enyedi Ildikó pályafutásában meghatározó szerepe van a cannes-i fesztiválnak, ahol legelső filmje, Az én XX. századom – amelyet az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű válogatásban mutattak be – 1989-ben elnyerte a legjobb első filmnek járó Arany Kamerát. A versenyprogramba viszont most először kapott meghívást a magyar rendezőnő. Az Arany Pálma díj kiosztása és a záróünnepség szombaton lesz Cannes-ban.

A film a tervek szerint ősszel kerül a magyar mozikba, a Mozinet forgalmazásában.