KulisszaMácsai PálForgács PéterRadnay CsillaPokorny LiaBereményi Géza
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 27., szerda

    A Felhőtektonikával búcsúztatja az évadot a sepsiszentgyörgyi színház

    2020. július 11., szombat 22:14

    A Tamási Áron Színház a 71. évadára a számos megpróbáltatás ellenére is színes egészként tekinthet: az ősz folyamán bemutatták a Bocsárdi László által rendezett Koldusopera című, a Szegedi Szabadtéri Játékokkal közösen létrehozott monumentális előadásukat, majd a színészek kezdeményezésére Az, amit mondani kell c. verses esttel Kányádi Sándort idézték meg.

    A tél folyamán Pálffy Tibor rendezésében az Illúziókat, míg Zakariás Zalán rendezésében a Kártyások c. előadást láthatta a színház közönsége. A járványhelyzet miatt kialakult kényszerszünet után a színház történetében először rendeztek nyári előadás-sorozatot szabadtéren, melynek a Székely Nemzeti Múzeum kertje adott otthont.

    A felolvasott kortárs szövegek közül a José Rivera által írt Felhőtektonikával zárják az évadot július 13-án 20:30-kor a Múzeumkertben. „A szöveg az idő dimenzióját tágítja ki, értelmezi újra két Puerto Ricó-i fiatal (illetve hát, egyikük inkább kortalan) Los Angeles-i találkozásával. A két éve terhes Celestina del Sol (Korodi Janka) és Anibal de la Luna (Pignitzky Gellért) körül megszűnik az idő, felborul a rend – végül is, mi másra számíthatnánk, amikor a Nap és a Hold egy éjszaka erejéig egy helyre kerül? Ennél fogva a kapcsolatuk alapvetően halálra van ítélve, hiszen annak ellenére, hogy egymás kiegészítői, a rend fenntartása érdekében sosem lehetnek együtt. A szerelem felbolydult időtlenségét éppen Nelson, Anibal zűrös testvérének epizodikus megjelenése ellensúlyozza – mialatt a két főszereplő történetében csupán néhány óra telik el, a visszatérő Nelson több évet tölt a valóságban. Így egyszerre három sík van jelen: a dráma valós ideje, a főszereplők kaotikus érzékelése és a játszók terén kívül elhelyezkedő két narrátor (Gajzágó Zsuzsa és Pál Ferenczi Gyöngyi) világa.” – Zárug Bernadett, Játéktér.

    Kedvezőtlen időjárás esetén a produkció július 14-én lesz megtartva. Jegyek válthatók személyesen hétköznapokon a Központi Jegyirodában, illetve online a biletmaster.ro weboldalon.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -