A Magyarországon és nemzetközileg is látványos sikereket elérő középgeneráció tagjai közül senki sem jutott színházigazgatói székhez.

Az őket követő fiatalabb generációnak sincs rá kilátása. Mindannyian a rendkívül forráshiányos független szcénában próbálják megvalósítani az elképzeléseiket. Magyarországon az igazgatók évtizedekig maradnak pozícióban, alig van fluktuáció, a status quot egyetlen dolog képes kizárólag alakítani: a politika – írja a Partizán.

A magyar színházi intézményvezetők korfája rendkívül egyenetlen: a hivatalban lévők általában az utánuk érkezők felkészületlenségére panaszkodnak, ami miatt nem mernek esetleges utánpótlásban gondolkodni, míg a középgeneráció tagjai folyamatosan azt élik meg, hogy kizárólag ‘kihalásos’ alapon lehetséges intézményvezetői székhez, és így tervezhető erőforrásokhoz, hosszútávú építkezési lehetőségekhez jutni.

Hogyan élik meg az intézményvezetők, látnak-e az utódlásra potenciált a következő generációkban? Érzékelik-e ezt a feszültséget – és hogyan gondolkodnak erről a közép, vagy még fiatalabb generációk tagjai? – erre keresi a választ a Partizán POSZT.

Résztvevők: Kováts Adél, Horgas Péter, Fodor Tamás, Csáki Judit, Kelemen Kristóf

Idézetek a beszélgetésből:

Csáki Judit: „Egy olyan országban élünk, ahol jelenleg nincsen kultúrális politika, csak politika van, tehát a kultúráról nagyobb kontextusban, hosszútávon senki nem gondolkodik.”

Fodor Tamás: „Menekülünk attól, hogy politikai véleményt nyilvánítsunk, miközben a színházunkkal, a színházzal igenis politizálunk. Nem feltétlenül egy párt mellett tesszük le a voksunkat, nem erről van szó, hanem arról, hogy úgy szemléljük a valóságot, hogy az konfliktusokkal teli, mint ahogy a dráma is konfliktusokkal teli.”

Kováts Adél: „Nem érzem jól magam, hogy stigmatizálva lettünk ellenzéki színházként. Visszakereshetem a nyolcvanas évekbeli interjúimat, én ugyanazt mondtam akkor is, most is ugyanúgy érzek, ugyanazt gondolom.”

Horgas Péter: „Amikor mi egy nagyon széleskörű és színes társasággal megpályáztuk a József Attila Színházat, ahol nemcsak egy művészeti programot, hanem egy városfejlesztési koncepció részeként pályztunk, akkor a szakmai bizottság minket hozott ki elsőnek és Tarlós István azt mondta, hogy nem, mert mi nem kaphatjuk meg. Semilyen más indoklás nem volt, minthogy: csak.”

Kelemen Kristóf: „Az, hogy ez a pályázati szisztéma függetlenek közt kialakult, nagyon jól tanítja azokat, akik pályáznak, hogy egyre koncepciózusabban gondolkodjanak a színházcsinálásról.”

Fábián Péter: „Mi 2014-ben kerültünk ki az egyetemről, hivatalosan akkor alapítottuk meg a k2 Színházat. Most 2020 van, még nem jutottunk el oda, hogy bárkinek legyen havi fizetése”.

A Partizánt és a POSZT beszélgetéseit ITT KÖVETHETIK.