Legalább akkora hír volt, hogy Nádor Lili művészeti titkár 25 év után elhagyja a budapesti Katona József Színházat, mint, hogy három színész is távozik a társulatból. Mivel nemrég szakács diplomát is szerzett, a Gólem Színház kávézóját vezeti majd a hamarosan nyíló VII. kerületi Gólem Központban. Nádor Lilivel arról beszélgettünk: miért döntött a váltás mellett, teljesen szakmát cserélt-e, és pontosan mi a művészeti titkár munkája?

Szemere Katalin interjúja.

25 évet dolgoztál a Katona József Színházban, ha osztok-szorzok, gyakorlatilag gimnázium után kerültél ide. Miért pont most döntöttél a váltás mellett?

Ez volt életem első munkahelye.

Ha már említetted, hogy gimnazista korod óta erre vágytál, iskolai színkörbe is jártál? Tulajdonképpen színésznek készültél?

Dehogy, sosem akartam színész lenni. Jártam a Madách Gimnázium Thália Stúdiójába, de borzasztóan lámpalázas vagyok, ha szerepelnem kell. Viszont olyan jó volt együtt létrehozni valami újat, hogy ezért vállaltam ezt a kellemetlenséget. A próbák buliknak tűntek, de az előadásokon, ahol ott ült az összes családtagom, azt éreztem, elájulok. Mai napig rendszeresen álmodok azzal, hogy elfelejtem a szövegemet és hasonló rémségeket. Eszembe se jutott soha előtérbe kerülni. Mindig az érdekelt, mi van a háttérben, és azt hogyan kell csinálni. 

Milyen színházi háttérmunkát képzeltél magadnak?

Szervezést, hogy minden jól működjön. Szerettem volna rálátni az egészre. Nem értettem, ki és hogyan dönt arról, hogy hétfőn a Platonov menjen, kedden a Lulu, szerdán meg az Übü. Miért pont ez a műsor? Az érettségi után Egerbe mentem – levelezőn – művelődésszervezést tanulni, ami filmszakkal bővített képzés volt. És akkor „kilőttem az űrbe” a kívánságomat, hogy a Katonában szeretnék dolgozni. A sikeres felvételi nyarán lapozgattam a Népszabadságot, ahol egy újsághirdetésben titkárnőt kerestek a Katonába.

És tudtál például gyors- és gépírni?

Igen, tanultam gépírást is. Apukám azt mondta: kslányom, orvos legyél vagy titkárnő szép szürke kosztümben. 

Ezek szerint az orvosi szakma nem vonzott.

Nem, de folyamatosan foglalkoztatott a „mi lett volna, ha”.

Ahogy az is, hogy az emberek sokat beszélnek hozzám, és a mondanivalójuk negyede az egészségi állapotukról szól. Az érettségi után magyar szakra is jelentkeztem az ELTE-re, de nem vettek fel, ezért megsértődtem, és elvégeztem különböző tanfolyamokat: gépírást, számítógépes képzést, lakberendezést, kiállításrendezést. A következő évben vettek csak fel Egerbe, és az volt a vízióm: a főiskolai évek alatt dolgozom, és pénzt keresek, mert a szüleim már nyugdíj felé tartottak, és nem akartam, hogy 20 évesen ők tartsanak el. 1995. december 5. volt az első napom és Zsámbéki Gábor igazgató titkárnője lettem. Eleinte tartottam a dupla terheléstől, de simán ment munka mellett a tanulás. Azóta is tanulhatnékom van. Jártam a MOME-re kulturális menedzser posztgraduális képzésre, a Pázmányra kiadói szerkesztő kurzusra, sőt egy évig holland órákat is vettem – a munka és a gyereknevelés mellett. Azt akartam, ha bármi történne a színházzal, és menni kell, értsek máshoz is: mindig legyen B-tervem. 

És miért léptél át a művészeti titkári posztra?

Amikor lediplomáztam, kérdeztem Zsámbéki Gábort: milyen lehetőség lenne házon belül fejlődni, továbblépni? Azt javasolta, tanuljam meg a művészeti titkári munkát, csakhogy azt nem oktatják sehol, beletanul az ember: figyel és ráérez. Magyar László volt a Katona művészeti főtitkára, akkoriban a szakma királya. A Katona összes turnéját és a filmes egyeztetéseket is ő szervezte, a legnagyobb nevekkel dolgozott együtt. Mellé ülhettem, hogy megtanuljam ezt a hivatást. Gábor úgy gondolta, ha Laci egyszer nyugdíjba megy, átveszem tőle a feladatot. Augusztusban kezdtem mellette a tanulást, majd szűk félévvel később, 2000 februárjában agyvérzést kapott, és hosszú ideig nem is tudott visszatérni.

Mint mondtad, gimnazistaként nagyon érdekelt, hogy készül a havi műsor. Tényleg, hogy állítjátok össze?

Ez a művészeti titkárok több lépcsőfokos színész-egyeztetésének eredménye. Hónapról hónapra tartunk egy össztitkári értekezletet, ezen jó esetben 50-60 titkár vesz részt, Budapestről, vidékről, kőszínházakból és a függetlenektől egyaránt, sőt mostanában már a filmes kollégák is járnak. Olyan, mint egy zsongó piac, mindenki fogja a táblázatait meg a ceruzáját és alkuszik, mint a tőzsdén. „Add nekem ötödikén X-et, adom helyette hatodikán Y-t. Te is csak ötödikén tudsz X-szel játszani? Jó, akkor én inkább délután tűzöm ki az előadását, és átér hozzád  este 7-re.” Minden infó áramlik és minden ütközésnél a megoldás a cél. 

Milyen készültségben viszed oda a műsort?

Az első láncszemeket meg kell adni igazodási pontoknak, ilyenek a bemutatók, a külföldi turnék és a fesztiválok.  Ahhoz, hogy a tervezés hónapról hónapra beindulhasson, azt találtuk ki, hogy azok a kőszínházak, akik ezt a feladatot vállalni tudják, az úgynevezett elsőkörösek, vagyis viszonylag kész műsorral érkeznek, nagyon halvány ceruzával beírt műsorrenddel. A Katonában úgy alakítottuk a belső tervezés ütemezését, hogy ilyen első láncszem lehessünk. Komoly határidők vannak: nekem minden hónap ötödikére el kellett készülnöm a két hónappal későbbi havi műsorral, hogy kiadhassuk a szervezésre, és a jegyeladást időben elindíthassuk. 

Veszekedéssel és sértődéssel jár egy ilyen egyeztetés?

Nem tapasztaltam ilyet, nincsenek veszekedések, mivel közösek a céljaink.

Hogy mennyire, azt az elmúlt hetekben jól lehetett látni azon is, hogy egyetlen covidos színész nemcsak önmaga, hanem a kontakt-kollégák miatt is hány színház műsorát boríthatja fel. 

Mit csináltatok például abban a drámai helyzetben, amikor Kulka János stroke-ot kapott?

Az az alapcél, hogy előadás ne maradjon el. Ezért bármennyire is sokkolódtunk, ahol lehet, más színész vette át a szerepét, amiben pedig ez nem volt megvalósítható – mert nem igaz, hogy mindenki pótolható – az az előadás elmaradt. Igyekszik ilyenkor az ember nem felborítani hat másik színház műsorrendjét egy vendégszínész „beugratásával”. Az eladott telt házakon nem jó variálni, a néző bizalmával nem lehet játszani. Amikor például Fullajtár Andrea térde kiment A nyaralás című darab első felvonása alatt, a Katona sok éve hűséges rajongóját és traumatológus zsenijét, Szita doktorunkat hívtam este nyolckor, hogy vészhelyzet van. Ő pedig felállt a felesége mellől az évfordulós vacsoráról, besietett a színházba, és a szünetben helyrerakta Andrea térdét, aki így visszamehetett a második részre.

Lettek privát barátaid a színházban?

Nekem a barátság szoros és jelentős, élethosszi ügy. Vannak óvodáskori és a mindenféle iskolákban megismert barátaim, a gimnáziumiakkal pedig most dolgozom majd együtt. A Katona társulatát mélyen szeretem, közel érzem magamat hozzájuk, egy nyelvet beszélünk, de csak néhányukkal találkozunk külön is, nem győzném a kapcsolattartást.

Két lépést általában igyekszem tartani a munka miatt, mert titkárként mindenkit képviselnem kell. 

Hogy tartasz majd távolságot olyan helyen, ahol a barátaiddal dolgozol?

Na, ez az, amiről egyelőre fogalmam nincs. Amikor eldöntöttem, hogy váltanom kell, és megírtam a karantén alatt a levelemet Máté Gábornak, még nem tudtam, hol folytatom. Olyan romantikus elképzelésem volt például, hogy szakácsbizonyítvánnyal a zsebemben, veszek egy lerobbant foodtruckot, felújítjuk, és útra kelünk a családdal. Végigfőzzük például az Égei-tenger partvidékét: halat sütünk a kedves görögöknek, és locsolgatjuk egymást olívaolajjal. De ahhoz még nem állnak úgy a csillagok. Ahhoz viszont pont igen, hogy a hozzám legközelebb álló emberekhez csatlakozzak munkaügyekben is.

Végül is mi volt az utolsó csepp, amiért váltani akartál?

A munkám non-stop szolgálatot jelentett, mert a színház nem múlik el este tízkor sem. Úgy tűnhet, hogy mivel nyáron nincsenek előadások, két hónapig a lábunkat lógatjuk, de ez persze nincs így: készülünk az új évadra, és folyamatosan egyeztetünk, plusz a filmek nyáron is forognak, ezért azokkal is van intéznivaló. Folyamatos terhelésről szól ez a munka, nem meglepő, ha az ember egyszer csak telítődik. A szakmaváltásban az is szempont volt, hogy 25 évet ültem egy székben. Mozdulni akartam. Úgy éreztem, megszolgáltam, amit tudtam, most már másra van szükségem.

Mondjuk a szakácsszakma sem az a 8-tól 4-ig tartó munka.

Ez igaz, valószínűleg erre vagyok predesztinálva, nem tudok leállni a munkaidő végén és ehhez jól passzoló szakmákat választok. 

És miért a szakács szakmát választottad váltásnak? 

Gyerekkoromból jön, acsaládi trakták élményéből. Anyukám nagyon jól főz, tőle tanultam az alapokat. A rokonok szerettek az asztalunknál enni, mi voltunk a bázis. Ezt vittem tovább, úgy tűnik. És persze imádok főzni és – ahogy a színháznál – itt is érdekel az, hogy mi történik a színfalak mögött. Tudok párhuzamot vonni a színház és a főzés között. A jó színház és a jó főzés óriási felelősséggel jár, nemcsak okosan táplálja a fogyasztót, hanem maradandó örömöt is ad.

A múltkori gólemes főzésre írtam egy menüt, és azon kaptam magam, hogy úgy írom bele az összetevőket, mint ahogy a szereposztásokat szerkesztettem annak idején a színlapokon.

Ha megnyit a színház, a havi – jótékonysági – menzán kívül mit fogsz csinálni?

A kávézót vezetem majd, ami persze több lesz, mint kávézó. Terveink szerint a hely repertoárja babkákból, péksütikből, különleges szendvicsekből, salátákból és kencékből áll majd. Saját sütésű pékárukat adunk, mivel a gimnáziumi barátnőm, Marcsa Barbara – a Gólem ügyvezetője – a szociológus, testneveléstanár és kulturális menedzser diplomái mellett az elmúlt években péknek tanult, és tökélyre fejlesztette a babka-tudományát is. Mindenféle ebédterveim is vannak: megfőzzük az előadásokat, drámákat vagy a művészek kedvenceit. Aki betér a Csányi utcai központba, kapjon egy tál meleg ételt, tudjon beszélgetni és érezze jól magát.

És nem fog hiányozni a művészeti titkári munka?

Pár hete kiderült, az itteni titkár kolléganő munkahelyet vált, és mivel heten vagyunk az egész csapatban, megkaptam a kérdést, átvenném-e a feladatot. Aludtam rá egyet, és azt válaszoltam, addig vállalom, amíg megy együtt a konyha és az egyeztetés. A decemberi műsort már én készítem. Nagy kihívás, mert a Gólem független, társulattal nem rendelkező kicsi színház, az egyeztetési sorrend láncolatában a sokadik körben van. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy megy majd ez a szerep. Míg a Katonában havi 60-70 előadást egyeztettem és legalább 200 közreműködőre, munkatársra kellett figyelnem, itt egyelőre 10-15 előadásról és 20-30 művészről van szó.

Nem félsz, hogy visszatér megint a 0-24-es munka?

Tartok tőle, mert lesznek nagy projektek, nagy ráfutások, de szeretnék ebben is fejlődni és egyensúlyban maradni.

Szerző: Szemere Katalin

Színház Online