Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 10., csütörtök
    banner_bigBanner4

    A Freeszfe-s rendező, Bagossy László színházvezető lett Stuttgartban

    2022. október 19., szerda 13:44

    A következő évadtól Bagossy László rendező lesz a a stuttgarti Theater Tri-Bühne művészeti igazgatója, megbízatása 2023 szeptemberétől 2027 augusztusáig szól. 

    A Népszava cikkéből:

    A stuttgarti Theater Tri-Bühne évtizedek óta foglalkoztat magyar rendezőket, az elmúlt években megfordult az intézményben Zsámbéki Gábor, Székely Gábor, Lukáts Andor és Székely Kriszta is. Bagossy László pedig szinte minden évben rendezett Stuttgartban. Először 2005-ben egy vendégjátékon járt a városban a Katona József Színház Top Dogs című előadásával. Azóta a most leköszönő igazgatónő Edith Koerber rendszeresen meghívta rendezni.

    Bagossy Lászlót tehát régi szakmai kapcsolat fűzi a két kisebb játszóhellyel rendelkező, de a város szívében lévő stuttgarti színházhoz. Jól ismeri a társulatot és a várost is, ahol sok időt töltött. Már korábban is felvetődött, hogy átvegye a Theater Tri-Bühnét, de mint azt a Népszavának elmondta, akkor még nem akarta elhagyni a Színház-és Filmművészeti Egyetemet, ahol a Színházművészeti Intézetet vezette, illetve évekig – mások mellett – az Örkény Színházban dolgozott. Az egyetem modellváltása óta azonban távozott az SZFE-ről és a Freeszfe elnökségében tevékenykedett, illetve tanított.

    Bagossy László, akinek vezetői koncepcióját a meghallgatásán a stuttgarti képviselő testület minden pártjának küldöttje egyhangúlag támogatta, igazgatóként is szeretne segíteni a Freeszfe-n és partneregyetemein már diplomázott és a jövőben diplomához jutó diákjainak.

    További részletek itt.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram