gate_Bannergate_Banner
PinceszínházRózsavölgyi SzalonVígszínházFigeczky Bence
  • facebook
  • instagram
  • 2024. február 24., szombat
    banner_bigBanner4

    „A függőséget és a magányt vizsgáltuk” – Interjú Tózsa Mikolttal

    2023. szeptember 27., szerda 11:17

    Tózsa Mikolt Staféta-nyertes It’s a Match – or will be – maybe – performanszát szeptember 1-jén mutatták be az Artus Stúdióban. A rendezővel készített interjút Bordás Katinka.

    Az “It’s a MATCH – or will be – maybe -” a kortárs fiatal felnőttek talán legnagyobb dilemmájára reflektál. 

    A kísérlet a nézők részvételével keresi az utat a magány, az intimitás és a kapcsolatfüggőség ambivalens összefüggései között. A függők személyes megéléseiből és a színészek élményeiből inspirálódva a jelenlévők megélhetik az online társkeresésbe kódolt kapcsolódni vágyódás és elidegenedés természetét. 

    A performansz az online ismerkedés ellenpontjaként lehetőséget teremt személyes találkozások létrejöttéhez. Az intimitás találkozik a nyilvánossal, az elképzelt a valóssal, néző a színésszel, színész a nézővel, néző a nézővel. 


    Mi inspirálta az előadást?

    A személyes tapasztalat. Külföldön éltem, amikor letöltöttem a Tindert, ott nem éreztem cikinek. Nagyon élveztem a társkereső applikáció használatát. Akkor kezdett el igazán foglalkoztatni a működése, amikor észrevettem, hogy meglehetősen sok időt töltök vele. Mintha már nem is az lenne a cél, hogy társat keressek magamnak általa, hanem csak úgy pörgetem, mint a Facebookot vagy az Instagramot. Elkezdtem magam figyelni, hogy miért érzem azt, hogy szinte már függök a Tindertől. Rájöttem, hogy több önreflexióra van szükségem. Azt éreztem, hogy mókuskerékbe kerültem, az alkalmazás nem is akarja, hogy társat találjak, de elengedni sem akar, pedig én már felhagynék vele. Fokozatosan sikerült leszoknom a Tinderről. Annyira izgalmas volt nekem ez a tapasztalat, hogy egy Minden Rossz Varieté próba után merült fel, hogy ebből az élményből előadást kellene csinálni. El is kezdtünk próbálni, de beütött a Covid, ami letarolt mindent. Tehát elég régi tervem valósul most meg a Stafétának köszönhetően. 

    Hogyan zajlott a próbafolyamat?

    Szakaszosan, kisebb ráfutásokkal próbáltunk. A bemutató előtt már volt három work in progressbemutatónk. Egyéni kutatásokból indultunk ki, mindenkit arra buzdítottam, hogy találja meg azt a jelenséget, ami a Tinderben leginkább izgatja. Ez mindenkinek más volt. Általánosságban a függőséget és a magányt vizsgáltuk. Ezután interjúkat készítettünk aktív Tinder felhasználókkal, illetve magunkkal. Tehát az elején kutatómunka zajlott. Idén lehetőségünk volt több fesztiválon az előadás részvételi színházi elemét tesztelni a közönséggel, aminek a tapasztalatait be akartuk építeni az előadásba. A próbák során a saját élményeinket, megéléseinket képekre fordítottuk le, ami alatt azt értem, hogy nem klasszikus dramaturgiájú jeleneteket hoztunk létre, hanem a képszínházhoz közelítettünk. A testünket, a zenét, a szöveget, a tárgyakat, a jelmezeket használva fejezünk ki állapotokat, érzeteket, folyamatokat. Fontos, hogy ezek mindegyike egy szinten van, tehát semmi sincs alárendelve semminek. A főpróbahéten ezeket a térdramaturgiára alapuló, mozaikos szerkesztésű jeleneteket fűztük össze. 

    Mire számíthat a néző az előadáson?

    Például nem frontális nézőtérre, de sétaszínházra igen. Nem kell sötétben, csendben végigülni két órát. A közönség pozíciója, a színházi forma nyitott, de a nézőnek nincs beleszólása az eseményekbe, nem interaktív a darab. A fesztiválverzió részvételi volt, de abból csak néhány dolgot veszünk át. Azt fontos megjegyezni, hogy 18 éven felülieknek ajánlott az előadás.

    Az előadás bizonyos részét már láthatták a nézők a Nextfeszten, a Bánkitó és a Kolorádó fesztiválokon. Hogyan hatottak rád ezek az alkalmak?

    Rám, mint rendezőre abszolút hatottak, mert még a pályám elején járok, ez az első alkalom, hogy nagy csapattal dolgozom. A Nextfeszten sok mindent ki akartam próbálni a közönséggel, mivel még nem volt ilyenre alkalmam, és rendkívül inspiráló volt a jelenlétük. Nagyon örültem a lehetőségnek. Sokat tanultam belőle. Jó élmény volt, ahogy a közönség reagált erre a részvételi színházi formára. Ezt a Bánkitó és a Kolorádó fesztiválokon is megtapasztalhattuk. Az ott elkapott flowt igyekeztem biztosítani a főpróbahéten az alkotók számára. 

    Kikkel dolgozol együtt?

    Szántusz Noémivel és Kozma Zsófia Rebekával osztálytársak voltunk a színház és performansz osztályban a Freeszfe-n, és ugyanazt a színházesztétikai nyelvet használjuk. Dolgoztunk már többször együtt, könnyen megértjük egymást, ezért is volt egyértelmű, hogy velük szeretném készíteni ezt az előadást. Melléjük olyan alkotókat kerestem, akik nyitottak lehetnek erre a műfajra, Lestyán Attilát a TÁP Színházban ismertem meg. Georgita Máté Dezsőt a Dollár Papa Gyermekei előadásaiban láttam többször. Azt éreztem, hogy ők közelítenek afelé, amit mi képviselünk a lányokkal, és ez be is igazolódott. A vizuálért felelős Szombathy Andrással is dolgoztunk már együtt. Mózes Zoltánt, aki zenélni fog, az Artusból ismerem. Hidi Boglárka dramaturggal a Stereo Akton keresztül találkoztunk. Garádi Gréti asszisztenst ajánlásokon keresztül ismertem meg, de nélküle el se tudnám képzelni a munkát. A látványért Pestalits Benjámin, a jelmezért Oláh Tímea felel, ők anno a szólómban (Isten, haza, konyha – avagy ma már keresztbe álltam a Bajcsyn – a szerk.) segítettek nekem. Zsófitól közben el kellett válnunk, mert külföldre költözött. Az ő helyét Fodor Orsolya a második színház és performansz osztályból vette át. Nemesházi Attila technikus az utolsó napokban csatlakozott hozzánk és csodás munkát végzett a fényekkel. Röviden: összegyűjtöttem a „szerelmeimet”, akikkel szívesen csinálnék előadást. Csodálatos csapat állt össze. Kollektívan alkottunk. Elkerülhetetlenül nekem kitüntetett szerepem van ebben az előadásban, de alapvetően mindenki egy szinten van. 

    Az Artus Stúdióban játszátok az előadást. Gondolom, nem véletlen a térválasztás. 

    Nem ismeretlen számomra az Artus. A Goda Gábor, Hudi László, Czirák Ádám, Hód Adrienn és Szabó Veronika vezette színház és performansz képzés elvégzése után az osztály a szólóelőadásait az Artusban mutathatta be. Goda Gábor, az Artus vezetője mentorom volt a Freeszfe képzésen, a Matchnél a konzulensem. Évek óta követem a munkásságát, imádom az Artust, mint teret. Az indusztriális közeg nagyon foglalkoztat, a Staféta pályázatban az Artusnak otthont adó volt gyár területét jelöltem meg, hiszen a Tinder működése is olyan, mint egy gyár, beszippant minket, felhasználókat. Izgalmas volt itt próbálni, úgy érzem, hatott ránk a tér. Ugyanakkor azt szeretnénk, ha könnyen adaptálható lenne az előadás más helyszínre, mert szeretnénk utaztatni. 

    Hogyan segítette a Staféta pályázat a munkátokat?

    A Stafétának köszönhetően kaptam lehetőséget, hogy egy periférikus színházi formát megfuttassak itthoni közegben. Biztonságot jelent és jó érzés olyan működő rendszer részeként alkotni, ami már stabil lábakon áll. A kommunikáció, a marketing nagy segítség ennél a műfajnál, hogy láthatóvá váljon és ne csak azt a kis közeget érjük el, akik amúgy is érdeklődnek a performansz forma iránt. 

    Az interjút készítette: Bordás Katinka
    Fotó: Dömölky Dániel / Staféta

    2023 őszén is kiírásra kerül a Staféta pályázat. További hírekért kövessék a Staféta Facebook és Instagram oldalát.

    banner_bigBanner1
    banner_bigBanner2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram