gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    A gólyakalifával emlékezik névadójára a Babits Mihály Színház

    2021. július 30., péntek 06:00

    Névadója halálának 80. évfordulójára emlékezik a Babits Mihály Színház A gólyakalifa 2021. szeptember 5-i bemutatójával, melyet a Bubik Színpadon láthat majd a közönség.

    Bánföldi Szilárd, a készülő produkció főszereplője – akit Hamlet szerepében ismerhetett meg még tavaly az esztergomi közönség – elmondta: régi vágya volt egy monodráma elkészítése, ezért is örült nagyon a rendező, Kaj Ádám felkérésének, akivel kölcsönösen inspirálják egymást a próbafolyamat során Tábory Elemér alakjának színpadi kidolgozásában.

    A fiatal színművész szerint kihívás és óriási művészi lehetőség a több mint, egy órás folyamatos, elmélyült koncentrációt igénylő szerep, amely ráadásul, hasadt tudatának révén, kettős személyiség, így még nehezebb a hiteles ábrázolás. 

    A látványt ezúttal is esztergomi tehetségek készítik majd: a jelmeztervező Kovács Klaudia lesz, a látványelemekért, kellékekért Orth M. Dániel felel. A Gólyakalifa-látomásban Braun Barna tűnik majd fel. A zeneszerző: Ágoston Máté. 

    Az olvasópróbát 2021. július 27-én tartották meg a Babits Mihály Emlékházban.

    Ajánló a darab elé:

    Babits Mihály 1913-ban írt regényét sokan a modern magyar próza előfutárának tartják. A szerzőt a tudathasadás problematikája foglalkoztatja, amihez Freud Az álomról c. tanulmánya szolgáltatja a tudományos alapot.

    A főhős, Tábory Elemér betegsége ugyanakkor nem tekinthető klasszikus személyiségzavarnak, mert másik énje álmában él, és erről az álomlétezésről neki tudata, sőt emlékezet is van. Babits valójában egy lélekhasadás tragédiáját írja meg, amikor kettéválik az ember „fényes” (az erkölcsi és etikai, a civilizált) és az árnyékszerű része (a démonikus, az ösztöni), és ettől a mentális elkárhozástól még az őrangyal szerepét helyettesítő női szereplők sem tudják megmenteni.

    A gólyakalifa egyszerre mese, lélektani regény, bűnügyi történet, pszichológiai thriller, aminek költői nyelvezetét még Stephen King is megirigyelné. Színházunk ezzel az előadással kapcsolódik be az idei Babits Mihály Emlékévbe.  

    Írta: Babits Mihály

    Tábory Elemér: Bánföldi Szilárd
    Gólyakalifa: Braun Barna

    Jelmez: Kovács Klaudia
    Zene: Ágoston Máté
    Szcenika: Orth M. Dániel
    Dramaturg: Pásztó András

    Rendezte: Kaj Ádám 

    A bemutató Facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/2901827733417450/
    A képeket és a videót Karvaly Bence készítette.


    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram