A Senses Fesztivál fókuszában a legkisebb korosztálynak szóló érzékszervi észlelésen alapuló előadások állnak. A színházművészet különböző formáin keresztül kicsik és nagyok, nézők és színészek együttesen újra felfedezik a körülöttük lévő színekkel, hangokkal, anyagokkal és mozgással tarkított jelképes világot. A fesztivál előadásait az Eötvös10-ben és a Kolibri Színházban láthatjátok 2023. június 9. és 11. között. A belga Botanika című előadás alkotói közül Karel Van Ransbeeck-kel beszélgettünk:
Ajánló az előadás elé:
A korábbi CABAN művészi térjáték tapasztalatai alapján ebben az előadásban a De Spiegel olyan kertet varázsol elénk, amelyben érezhet, ízlelhet, virágozhat és növögethet a befogadó. Csupa élvezet a szemnek, a fülnek de legfőképpen a képzeletnek. Ebben a kertben a kisgyermekek egy kicsit felnőnek, szüleikkel vagy a kísérőikkel együtt kóstolgatják a zenét, kitapintják a mozgást vagy a hallgatják képeket. Minden szemmagasságban más-más dolgot fedezhetnek fel. Akár ülhetnek, fekhetnek vagy mászhatnak is előadás közben.
A gyerekek énekelhetnek, dobolhatnak, táncolhatnak, tapsolhatnak, miközben zenészek, táncosok szobrászok jelennek meg fondorlevelű káposztafejek között. Petrezselyemzölddel integetnek a duzzadt tőgyű teheneknek. Hagyják magukat jelképesen beporozni a kertben, a valóságban és az elméjükben. Beszippantják mindazt, ami a levegőben zeng. Zenét, táncot, képeket ültetnek. A játék során csodálatos hangok, mozgások vagy formák burjánzanak elő a nagy zsongásból. És ahogy az igazi kertészek a valódi kertekben, úgy a LABOTANIK művészei is megművelik a kertet, ösvényt vágnak, magot vetnek, elültetnek…
Interjú:
Hogyan kerültél a zenés gyerekszínház világába, miért pont ezt az irányt választottad?
Az 1980-as években Budapesten tanultam, ahol a bábszínházon keresztül ismerkedtem meg a zenés színházzal. Nagyon érdekelt a műfajnak az absztraktsága és komplexitása. Itt határoztam el, hogy a későbbiekben majd a zenés színház felé szeretném venni az irányt. Az volt a benyomásom a bábművészetről, hogy még mindig túlságosan hasonlít a verbális dramaturgiára, ami miatt sokkal inkább a hagyományos színházra hasonlított nekem, és nem pedig báb-, vagy árnyjátékokra.
Budapesten kezdtem el úgy alkotni, hogy hagytam, hogy csak az érzkek irányítsák a munkámat, nem pedig a száraz szövegek. Így terelődtem egyre inkábba gyerekek, különösen a kisgyermekek világának irányába. Azt is érdekesnek találtam, hogy a gyerekeknek szóló előadásaimban a zene az érzékeinken keresztül szinte csak úgy magától létrejön és megszólal.
Rájöttem, hogy nekik a hang, a zaj, a csend és a ritmus mind-mindolyan elemek, amelyeket könnyebben magukba tudnak szívni, mint egy történetet, egy dramaturgiát, vagy egy szöveget. Így elkezdtem sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni az érzékekre és az asszociációkra a további munkáim során, és ezekkel az eszközökkel készítettem az összes kisgyerekeknek szóló előadásomat is.
Sokan alábecsülik a kisgyerekek számára készült színházat. Mennyiben másabb egy csecsemőkből álló közönség?
Azt hiszem, a gyerekszínház pont a közvetítőrendszere, illetve a művész és a gyerek között létrejövő kommunikáció miatt tetszik nekem annyira. Kortól függetlenül mindenki hasonlóan éli át az érzékszerveire és érzelmeire ható élményeket. Ha hiteles kapcsolatot létesítesz a gyerekekkel, rájössz, hogy ők a legjobb hallgató- és nézőközönség. Tökéletesen működik velük a párbeszéd, mert mindig megvárják, amíg befejezed a beszédet vagy a mozdulataid, mielőtt válaszolnának rá. Lehet, hogy verbálisan nem tudják jól kifejezni magukat – néha egyáltalán nem – de kommunikálni tudnak. Ha időt szánsz a megfigyelésükre, akkor láthatod, miként követik ők is gondolatban a cselekményt. Ezeket a gondolkodási folyamatokat gyakran a fizikai síkon próbálják kommunikálni.
A hangokat nemcsak a fülükön keresztül, hanem az egész testükön keresztül fogadják be és rezonálnak rá. Ezután ugyanúgy az egész testükkel vezetik le az átélt élményeket.
Mik az észrevételeitek, hogyan reagálnak a nézők az előadásotokra?
Ahogy észrevettük, a gyerekek egyből elkezdenek reagálni a térre. Ha nagy helyen vannak, azonnal elkezdenek futni, vagy kiabálni, hiszen az akusztika is meghatározza számukra a tér érzékelését. Tehát először kiabálni kezdenek, hogy felmérjék a tér méretét. Hiszen a csecsemők csak így tudnak kommunikálni, mivel egy kicsi gyerek csak a hátán tud feküdni, a kiabálás az egyetlen módja annak, hogy felmérje a teret. Számomra viszont a felnőttek is a közönség nélkülözhetetlen részét képezik. A felnőtteket is szeretnénk bevonni, amihez a legnagyobb művészi minőséget próbáljuk nyújtani nekik is.
Ha csak gyerekzenét játszanánk, a felnőttek azt gondolhatnák, hogy ez szép, de nem igazán visznek belőle haza semmilyen értéket. Így zeneileg is igyekszünk komplex alkotásokat létrehozni. Általában a gyerekek sokkal inkább a „mostban” élnek, és sokkal nyitottabbak az autentikus élményre mint a felnőttek. Az idősebb generációnak gyakran több kapaszkodóra van szüksége az értelmezéshez.
Végig azon gondolkodnak, hogy: ezután mi fog történni? Mikor lesz vége? Mennyire vehetek részt az előadásban mint néző? A gyerekek pedig kérdések nélkül csak átélik és élvezik a pillanatot.