Kecskés Karina ma már három gyermek édesanyja, az első gyermeke születésekor szűnt meg társulati tagsága az akkori Új Színházban. Azóta szabadúszó, végzett drámapedagógus és meseterapeuta. Színésznőként tudatosan vállal kevesebb fellépést, azonban most egy izgalmas ősbemutatóra készül a 6SZÍN-ben: Alexis Michalik Történetőrző darabjában egyszerre több szerepben is látható lesz.

A közönség nem csak a Balzatzár Színház előadásaiban, valamint a Mészáros Márta rendezte Edit és Marlene előadásban találkozhat veled, hanem mint drámapedagógus és meseterapeuta is. Mi szülte azt, hogy a színészet mellett más szakmában is kipróbáld magad?

Egyrészt az élet hozta, másrészt az érdeklődésem, illetve a gyerekeim szülték. Ugyanis pont az első gyermekem születésénél mondtak fel nekem az akkori Új Színházban. Ekkor kezdtem el új lábakat növeszteni, mert szerettem volna magamat, magunkat biztonságban tudni. A három gyerekem nagyon megváltoztatott engem és a céljaimat, valamint ebből fakadóan az életvitelemet is. Nagyon szerettem volna esténként én altatni őket, minden fontos pillanatban mellettük lenni, és mivel segítségem nem nagyon van, nagyon nehéz lenne ezt folyamatos színházi tevékenységekkel összeegyeztetni. 

Akkor ez alapján sokat mérlegelhettél, hogy elvállald Horváth Patrícia rendező hívására a szereplést a Történetőrzők előadásban.

Egy percet sem. Patríciát régóta ismerem, mert szülőtársak vagyunk a Pesthidegkúti Waldorf iskolában. Általában, mielőtt eldöntöm, hogy valamit elvállalok-e, mindig elolvasom a szövegkönyvet, és azt is tudnom kell, hogy kik lesznek a játszótársaim. Ebben az esetben egyértelmű volt, hogy ezt nagyon szeretném. Ráadásul ez egy sikerdarab, Párizsban már tizenegy éve fut, alig lehet rá jegyet kapni!

Az előadásban több szerepet is játszol. Nem szomorkodik ilyenkor el ilyenkor egy pillanatra a színésznő, hogy nem egy hatalmas ívű főszerepet kell eljátszania?

Én mindig is azért akartam színésznő lenni, mert úgy éreztem, hogy kevés az az egy élet, ami megadatik, és ezért is van az, hogy minden napomat igyekszem kiteljesíteni. Ezt szeretem a színészi létben is, hogy változatos, hogy az egyik pillanatban lehetek királynő, aztán komika, vagy szobalány, majd újra drámai hősnő. Amiért én szeretek színházat csinálni, az ebben az előadásban benne van. Öten a semmiből teremtünk palotát, erdőt, mezőt, úgy varázsolunk, mint a gyerekek. Nagyon különleges gyors és filmes vágásokhoz hasonlóan sodor a történet évszázadokon keresztül.

A produkcióban milyen szerepekben láthat a közönség?

Nem szeretném pontosan elmondani, mert akkor felfedném az előadás titkát.

De az előadásról csak elárulhatsz némi konkrétumot szpojlerezés nélkül?

A Történetőrző olyan, mint a Da Vinci-kód: egy nyomozás, ami sok titkot rejt magában. Egyik korból ugrunk a másikba, egyik figurából a másikba. A női erő és bölcsesség, az évszázadokon átívelő tudás, amit a könyvek őriznek hangsúlyos jelentést kap a darabban, valamint a tisztelet is az élet továbbadása előtt, ami csak a nők sajátja. Szimbólikusan a néző is teremtővé válik, mert a fantáziája által kell megteremtenie a helyszíneket és a látványt az elhangzott szövegek által. Valójában az életben minden először gondolat és fantázia mielőtt valósággá válik. Aki szereti a titkokat, a rejtélyeket, a nyomozást és az önfeledt játékot, az szeretni fogja ezt az előadást.

Az, hogy több szerepet eljátszol, azt feltételezi, hogy nem lehet téged bekategorizálni. Érezted azt bármikor, hogy bekategorizáltak?

A pályám kezdetén a naiva volt az, amibe könnyen bele tudtam illeszkedni. Van egy erős komikai vénám, sőt egy groteszk rajzfilmfigurai létezésem is, ezt is volt szerencsém gyakran kamatoztatni. Ebből a váltás egy negyven éves színésznőnek nem egyszerű, hiszen megváltozik a fizikum, a gesztusrendszer, a kifejezési mód, én magam más jelentést hordozok. Szép és izgalmas feladat megmutatni a mostani saját magamat.

A főiskolán azt tanította Zsámbéki Gábor, hogy van egyszer egy technikai tudás, amitől az ember színésszé válik, és van egy megélt élettapasztalat, amitől az leszek, aki. A traumák,  a nehézségek, az újjászületések,az életszakaszok megélése és elengedése mind gazdagít, épít. Pont mint a ráncok, amik az életemről tanúskodnak. Nem csak egy eszköz vagyok, egy fényvisszaverő felület a rendező kezében, hanem  ahol tartok éppen, gondolkodó, érző alkotó.

Mivel nem vagy társulati tag, nincs rajtad nyomás, hogy mindenhol ott legyél, hogy minden követ meg kell mozgatni egy munkáért?

Olyan sokáig gondoltam azt, hogy ha valamit el szeretnék érni, akkor minden követ meg kell mozgatnom, minden előttem tornyosuló hegyet meg kell másznom. Ma már azt gondolom, hogy van az a hegy, ami arra tanít, hogy ki kell kerülnöm. Az a munka, ami valójában hozzám tesz, az úgyis meg fog találni, hiszen a sorsom része. Nekem csak az a dolgom, hogy elég éber legyek, hogy észrevegyem.

Mik voltak ezek?

A szakmám kezdetén a Presszó. Főiskolai tanáraim: Ascher, Zsámbéki, Zsótér. Az, hogy Halász Péterrel dolgozhattam az Új Színházban, hogy találkozhattam Jiří Menzellel, hogy Mészáros Mártával több előadásban is dolgozhattam, amik közül a Cabiria éjszakái volt a legmeghatározóbb, és a Bármi legyen dokumentumfilm a csángó táborunkról. Ezek mind fontos stációk voltak a pályámon.

Hogyan mutatnád be magadat egy idegennek?

Mindenek előtt nő vagyok, és anya, hiszek a megfoghatón túli Isteni létben. Valamint önazonos és kereső. Szeretek színházat és filmet játszani. A színház mellett most már több, mint tíz éve foglalkozom meseterápiával és történetmeséléssel. A Bajor Gizi múzeumban havonta vannak mesefoglalkozásaim. Fontos része az életemnek a Baltazár Színház, akikkel számos előadásban játszottam együtt. Önerőből szervezem Csángóföldön a mélyszegénységben élő közösségnek a Derék Jankó mesetábort. Line producerként is próbálok tevékenykedni a Pixel cégben. Karsai Veronika pantomimművésszel van egy Lélekmadár című iskola programunk, ahol a 7-9 éves gyerekeket kapcsoljuk össze a megélt érzéseikkel. 

Hamarosan például Kolozsváron tartok előadást a Szóperencia mese konferencián az élőszavas  mesélés és a tévénézés általam megélt tapasztalatairól.

Szerencsés vagy, hogy ennyi mindenben kiélheted magad, de egy nap neked is 24 órából áll. 

Elmondanám milyen lenne egy tökéletes napom: lenne benne aktív program a gyerekeimmel. Lenne benne munka: színház, hogy az exhibicionista énemet kiéljem, filmforgatás, mert az szívszerelem. Tenger és úszás, utazás, elcsendesülés, olvasás. Valami új és ismeretlen tanulása, vagy ismeretlen emberek, helyek megismerése. Segítés és táncolás, na meg közösségi lét, mert akkor vagyok jól, ha az élményeimet másokkal is meg tudom osztani.

És milyen lenne a tökéletes nézői vélemény a Történetörző előadás után?

Azt szeretném, hogy megérintse a nézőket érzelmileg. Hogy ne csak gondolkozzanak , hanem katarzist éljenek át. Hogy amikor kimennek, akkor azt mondják, ezt az előadást szeretném újra megnézni, sőt, másoknak is fogom ajánlani!

Szerző: Helyes Georgina